Főoldal / Szalézi világ / Kuba - Gondolatok elalvás előtt

„Október 8. estéje volt, vártam, hogy Morfeusz karjaiba dőljek, de az elmém közben a három szentté avatásra váró jelöltünk összehasonlításával foglalkozott: Vándor atyával (Vándor József szalézi misszionárius), Olallo testvérrel (Boldog Valdés Olallo testvér, kubai irgalmasrendi szerzetes) és Varela (Félix Varela y Morales katolikus pap, kubai hazafi) - férfiak, akik nagyon különbözőek voltak, de mindhárman okot adnak a kubai népnek a büszkeségre és a reményre” - ezekkel a szavakkal kezdi Bruno Roccaro szalézi atya „Divagaciones en espera del descanso Nocturno” című írását.

„Varelában a filozófust, a tanárt, a hazafit láttam, száműzetése alatt az avantgárd értelmiségit, írót és lelkipásztort, New York plébánosát. Eszembe jutott Olallo magas, robusztus alakja, az irgalmasrendi testvérek szokásos öltözetében. Eszembe jutott fáradhatatlan odaadása a betegek iránt és az erőfeszítései, hogy enyhítse szenvedésüket. Gondolatban társalogtam Vándor atyával, és spontán módon összehasonlítottam őt velük.

Láttam Vándort, mint egy egyszerű papot, nemesen mosolyogva, Carmen lelkészét és lelkipásztorát. Ő is értelmiségi volt, mint Varela. Varela a filozófiai rendszert védelmezője volt, aki felhívta a politikai erők figyelmét a függetlenségre. Vándor az egyszerű keresztény hit tanítója volt. Mint nevelő, Varela a fiatalokat arra tanította, hogy fejlesszék kubai identitásukat. Vándor Villa Clara szegény gyermekeit szolgálta, Don Bosco stílusában, hogy jó keresztények és becsületes polgárok legyenek, akik a saját erejükből képesek szembenézni az élettel.

Láttam Vándort, mint a költőt, aki verseivel nem csak gyönyörködtetett, a rímeket arra használva, hogy közvetítse a fiatal hívők felé szeretetét a Boldogságos Szűz, az Eucharisztia Jézusa és a kereszt iránt. Vándor nem küldte el írásait a nagy újságoknak, egyszerű szórólapokon tette közzé, amelyeket ő maga nyomtatott.

Ugyanakkor láttam Varelát, aki száműzetésbe kényszerült az elképzelései miatt a függetlenségről, amelyeket bátran megvédett a cadizi bíróság előtt, és Vándort, aki önszántából elhagyta Magyarországot, hogy Kubában hirdesse az evangéliumot. Amikor győzött a marxista-leninista-ateista forradalom, Vándort nem száműzték, mint sok kubai papot és szerzetest, és nem kényszerült elhagyni az országot, mint 134-en a Covadonga hajón, mert a hozzáállásuk vagy ötleteik nem feleltek meg az új rendszernek. Ott maradt Santa Clarában, mint őrangyal, a béke közvetítője, a lelkipásztor, aki irányítja és szolgálja híveit, megosztva reményeiket, örömeiket, fájdalmaikat, szenvedéseiket és sikereiket.

Varela földi maradványait visszahozták a szülőhazájába, ahol a Havannai Egyetem Aula Magnájában a kubai identitás és kultúra szimbólumaként őrzik. Vándor atya földi maradványai Kubában maradtak, Santa Clara temetőjében, egy egyszerű sírboltban, közel a püspökéhez és híveihez, arra várva, hogy egy méltóbb otthont találjanak neki a város katedrálisában.

Mint Boldog Olallo testvér, Vándor atya is gondját viselte a beteg és idős embereknek, de nem ők voltak az egyetlenek, akik igényelték a lelkigondozását: látogatta és anyagilag is támogatta a családokat is. Ő maga sokat szenvedett a súlyos rheumatoid arthritistől, amely deformálta a tagjait. Élő példa volt arra, hogyan kell elviselni a fájdalmat, önmaga és mások megtisztulásának eszközévé tenni.

Fokozatosan elaludtam. Ébredéskor, álmaimat megörökítettem a számítógépen, hogy megoszthassam azokat mindenkivel.”

ANS – Havanna/Szaléziak.HU