Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Szalézi világ / Olaszország – Az irgalmasság útjain

Olaszország – Az irgalmasság útjain

Olaszország – Az irgalmasság útjain

2015-11-11 Szerda   |   #Szalézi világ   |   ARCHIVÁLT

„Az irgalmasság útjain” a közép-olaszországi szaléziak kezdeményezése, mint a rendkívüli jubileumi év része, amelyet Ferenc pápa hirdetett meg, és amely 2015. december 8. és 2016. november 20. között zarándokok tömegeit vonzza majd Rómába a világ minden tájáról.

 

 

A szalézi házak Rómában ebben az időszakban megnyitják kapuikat a 16-30 éves fiatalok csoportjai előtt és egy többnapos tapasztalatot kínálnak nekik, amelynek témája a jubileum témája, vagyis az irgalmasság. Amellett, hogy Róma utcáin zarándokolnak, a városban tartózkodásuk idején megtapasztalhatják majd az igazi irgalmasságot, kapcsolatba kerülve a szegénység néhány formájával találkozásokon, tanúságtételeken vagy az irgalmasság művein keresztül.

 

A napokat egy csapat lelkes szerzetes és fiatal készíti elő, akik alig várják, hogy más fiatalok szolgálatára lehessenek. Az eseménynaptár decemberben indul, és legalább 2016 szeptemberéig fog tartani. Lesz néhány hosszabb (4-6 napos) alkalom, és más, rövidebb a hétvégéken.

 

Regisztrálni nagyon egyszerűen lehet, egy e-mail elküldésével a giubileodellamisericordia@donbosco.it e-mail címre. A regisztrációnál kiemelt időszak lesz november 15-ig, amikor a szalézi házak és a Segítő Szűz Mária Leányainak házaiból jelentkező csoportok regisztrálhatnak. Ezt követően, regisztráció nyitott lesz mindenki előtt, aki szeretne részt venni az eseményeken.

 

ANS-Róma/Szaléziak.HU

A kategória cikkei

Mária a nyitott és készséges szív példája - a rendfőnök májusi üzenete

Mária a nyitott és készséges szív példája - a rendfőnök májusi üzenete

#Szalézi világ 2026-05-15, Péntek

Máriához hasonlóan, amikor Isten bennünk él, felismerjük, hogy meghívást kaptunk és küldetésünk van. Mária „útnak indult, és a hegyekbe sietett” (Lk..

Hogyan védte meg Mária, a Keresztények Segítsége az első misszionáriusokat

Hogyan védte meg Mária, a Keresztények Segítsége az első misszionáriusokat

#Szalézi világ 2026-05-14, Csütörtök

A misszionáriusok legkalandosabb beszámolóit hallgatva az ember néha megdöbben a rájuk leselkedő veszélyeken, az ellenséges természeti környezettől és a..

Mazzarello Mária Dominika: A szalézi szentségben kivirágzó egyszerűség

Mazzarello Mária Dominika: A szalézi szentségben kivirágzó egyszerűség

#Szalézi világ 2026-05-13, Szerda

Vannak életek, amelyek nem csapnak zajt, mégis fényt hagynak maguk után, amely generációkon át ragyog. Mazzarello Szent Mária Dominika ilyen életet élt. Mária..

„Szeretjük a Bosco ételt”: nemzetközi szalézi receptkönyv

„Szeretjük a Bosco ételt”: nemzetközi szalézi receptkönyv

#Szalézi világ 2026-05-11, Hétfő

Megjelenése után egy évvel a „Bosco Food” című könyv továbbra is bemutatja a szalézi karizma kultúráinak gazdagságát szerte a világon; a szalézi..

Róma - A rendfőnök kinevezte a szalézi munkatársak új koordinátorát világ-szinten

Róma - A rendfőnök kinevezte a szalézi munkatársak új koordinátorát világ-szinten

#Szalézi világ 2026-05-09, Szombat

Május 9-én a szalézi rendfőnök, Fabio Attard atya kinevezte a szalézi munkatársak új koordinátorát világ-szinten Borja Pérez spanyol szalézi munkatárs..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< 140 éve kezdődött a szalézi missziós kalandMegnyílt a krakkói Ifjúsági Világtalálkozó magyar honlapja >