Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Magyar Tartomány / Péliföldszentkereszt – Szent József – színesben

Péliföldszentkereszt – Szent József – színesben

Péliföldszentkereszt – Szent József – színesben

2016-03-21 Hétfő   |   #Magyar Tartomány   |   ARCHIVÁLT

Sokkal szerényebb méretekben, mint az előző években, de Péliföldszentkereszt felújítása továbbra is folyik. Az ismét eredeti színeiben pompázó Szent József szobrot 2016. március 19-én, szombaton 16 órakor ünnepélyes szentmise keretében áldotta meg Havasi József atya.

 

 

Aki járt a kegytemplomban, bizonyára észrevette, hogy az oltárok barokk szobrai közül a főoltár erőteljes korpuszán kívül mind egységes, szürkésfehér színű. A templom belső felújításának kezdetén végzett kutatások során nagy meglepetés ért mindenkit, mert kiderült, hogy nem mindig volt ez így: a templom összes szobra színes volt!

 

A nagyobb munkálatok befejeztével a felújítás lassúbb ütemben folyik, az értékes részletek újjávarázsolásával. Ennek a munkának az első lépése volt a templom baloldali mellékoltára fölött álló Szent József szobor restaurálása.

 

Springer Ferenc restaurátor alapos, hozzáértő munkájának köszönhető, hogy a szobor ismét teljes pompájában, eredeti színeiben látható. Ő volt az, aki a kórus mellvédjén levő festett fa táblaképeket is restaurálta.

 

Ábrahám Béla tartományfőnök elmondta, hogy a következő lépésben szeretné a jobboldali mellékoltár központi alakjának, a Szűz Mária szobornak a felújítását, hogy az is eredeti színeiben pompázzon. Ehhez kéri a kedves hívek nagylelkű adományait.

 

 

Szaléziak.HU

A kategória cikkei

Péliföldszentkereszt - Egy nap a teremtett világért

Péliföldszentkereszt - Egy nap a teremtett világért

#Magyar Tartomány 2026-09-25, Péntek

Ha beköszönt az ősz, akkor a PéterPál Óvoda nagycsoportosai útra kelnek, és egy vidám, élményekkel teli napot töltenek Péliföldszentkereszten, a..

Óbuda – Évadnyitó "Piros fotel"

Óbuda – Évadnyitó "Piros fotel"

#Magyar Tartomány 2026-09-22, Kedd

Nagyszerűen indult a „Piros fotel” 2026/27-es évada az óbudai Don Bosco Közösségi Házban szeptember 16-án. Az első est témája: Három szerzetesi hivatás..

Szalézi szavak - Évközi 25. vasárnap

Szalézi szavak - Évközi 25. vasárnap

#Magyar Tartomány 2026-09-20, Vasárnap

Az evangéliumi szakasz nem lep meg bennünket, de azt gondolom, hogy ahányszor csak hallgatjuk, azért az igazságérzetünket bizgerálja, hogy „Hát nem jó van ez..

Nyergesújfalu – Egy szalézi, aki ecsettel evangelizál

Nyergesújfalu – Egy szalézi, aki ecsettel evangelizál

#Magyar Tartomány 2026-09-19, Szombat

Nguyen Hai Ly Jakab szalézi atya 2005-ben érkezett hazánkba Vietnamból. Gyorsan kiderült, hogy különös kézügyességgel áldotta meg a Jóisten, aminek..

Elhunyt Kovács Jánosné Erzsike szalézi munkatárs

Elhunyt Kovács Jánosné Erzsike szalézi munkatárs

#Magyar Tartomány 2026-09-18, Péntek

A Szalézi Munkatársak Egyesületetének mogyoródi csoportja szomorú szívvel tudatja, hogy Kovács Jánosné Erzsike néni szalézi munkatársunk életének 85...

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Újabb videó a szalézi rendfőnöktőlPéliföldszentkereszt – Apostoli életút –a szalézi munkatársak lelkigyakorlata >