Főoldal / Szalézi világ / Jézus megállt Kakumában - a rendfőnök júniusi üzenete
Jézus megállt Kakumában - a rendfőnök júniusi üzenete
2017-06-03 Szombat | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
rendfőnök • üzenet • Afrika • Ángel Fernández Artime •
Kedves barátaim, szeretném ma megosztani veletek, hogy milyen mély hatással volt rám az az emberi tapasztalat, melyet nemrég éltem át. Utalok arra a látogatásra, melyet néhány héttel ezelőtt tehettem más szaléziakkal együtt Kenyában, az ENSZ kakumai menekülttáborában.
Könnyen megérthetitek, hogy egy menekülttáborban tett látogatásnak jelentős hatása van. Ehhez hozzáadódik egy nagyon sajátos és fontos motiváció: nem csak azért mentem oda, hogy közel legyen a többek között Dél-Szudánból, Ruandából, Burundiból és Kongóból érkezett menekültekhez, hanem azért, hogy köszöntsem és megöleljem öt (tanzániai és kenyai) szalézi testvéremet. Ez az öt rendtárs egy gyönyörű közösségbe tartozik és együtt él mintegy 150.000 emberrel, akik között sok a karonülő kisgyermek, tizenéves és fiatal.
A közösség már hosszú évek óta él ebben a menekülttáborban. Lehet, hogy ez szokatlan, de így van. Továbbá, az ENSZ Bizottság, amely felelős a helyért, nem csak hogy megengedi, de biztatja is őket, mert a szalézi munka egy fontos elem, amely közösségi életet, társas ösztönt hoz létre, oktatást és képzést jelent.
Találkoztam a 21. század Valdoccójával
És ezért van ez így, ahogy van:
Amikor valaki Kakuma városba érkezik, amely nagyon közel van a dél-szudáni határhoz, ahol igen erős belső törzsi konfliktusok dúlnak, Turkanának, Kenya észak-keleti régiójának egy 340.000 lakosú városközpontjában találja magát – egy száraz és szélsőségesen meleg éghajlat alatt. Miután átkelt a csontszáraz folyón, eljut az ENSZ menekülttáborába, ahol ez a 150.000 ember él. A legkülönbözőbb fajok, törzsek, szokások és vallások élnek itt együtt. E bábeli sokféleség közepette a mi szalézi testvéreink továbbra is azt képviselik sokuk számára, ami Don Bosco volt a fiainak Valdoccóban. Ott, azon a helyen én szembe találtam magam egy 21. századi Valdoccóval, amelynek teljesen afrikai vonásai vannak.
Több mint 250 fiatal vesz részt minden nap a szakiskolai képzésen, ahol néhány oktató és ugyanezek a szaléziak oktatnak, hogy szakmát tanuljanak: asztalos, villanyszerelő, elektronikai szerelő, műbútorasztalos, adminisztráció, titkári teendők stb. Egyszerű szakmákat, amelyek lehetővé teszik ezeknek a gyermekeknek, hogy méltósággal éljenek, amikor elhagyják a tábort, miután helyreállt a béke és adottak a feltételek a túlélésre azokon a helyeken, ahol le akarnak telepedni.
Minden nap ételt is adnak ezeknek a fiataloknak, és még sok másoknak is. Az élelmiszereket nagyrészt az ENSZ biztosítja, ahogy minden szolgáltatást is. Ettünk velük: hatalmas tányér rizst sok örömmel és széles mosolyokkal fűszerezve.
Megmutatták a műhelyeket, és hogy mit tanulnak. A túlnyomó többségük fiatal felnőtt.
Úgy éreztem, hogy ez a ház egy igazi élet iskolája. Egy szakma elsajátítása fontos, de sokkal többet ér az, amit tanulnak minden nap: együtt élni a sokféleségben, békében és harmóniában, összefogva ugyanazért a célért, tiszteletben tartani a másik véleményét, kulturális és vallási megnyilvánulásait.
Lehetőségem volt üdvözölni az Egyesült Nemzetek képviselőjét, aki felelős a szalézi munkáért. Azért jött, hogy csatlakozzon hozzánk és elfogyasszon velünk egy tál rizst. Nagyon boldog voltam, hogy az ő szájából hallottam, mennyire nagyra értékeli és becsüli testvéreink jelenlétét és ezt az együttműködést az ENSZ és a Szalézi Társaság között a világnak ebben a sarkában.
Száraz lábbal a folyón át
Megköszöntem, hogy lehetővé teszi számunkra, hogy dolgozzunk a fiatalok között, nem csak egyszerűen a gondjukat viseljük, vagy biztosítjuk a túlélésüket, ahogy ez eleinte volt, de a felkészíthetjük őket az életre, hogy több-kevesebb időn belül egy szebb jövő valódi reményét építsék fel.
És szerettem a ház és a környezete vidám légkörét. A fiatalok tényleg otthon érezhetik magukat azokon az órákon, amelyeken részt vesznek. És nem vagyunk egyedül, bár a szaléziak az egyetlenek, akik nem menekültek azok közül, akik a területen tartózkodnak. Jó volt érezni a fiatal püspök közelségét, aki biztosította számunkra a teljes egységet és az együttműködést, velünk és nővérek közösségével, akikkel évek óta osztozunk a turkanák közötti misszión.
Az az álmom, hogy alapítunk egy második szalézi közösséget, nem a menekülttáborban, hanem a Turkana régióban, a száraz folyómedren túl, és így jobban tudjuk fejleszteni a szakiskolák körét és szintjét, és szolgálhatjuk a fiatalokat a Turkana régióban is.
A közösség egy plébániát is vezet a katolikusok számára a menekülttáborban, és kilenc másik vallási központot ezen a hatalmas területen. Ez egy hitbeli gyógymód mindazok számára, akik tenni akarnak valamit, törődnek a hitükkel és hisznek az Úr Jézusban, és tényleg úgy érzik, hogy a húsvétra sor kerülhet a menekülttáborban is, mert Jézus feltámadt mindenki számára, és különösen ennek a világnak az utolsói, a legszegényebbjei, a kiszorítottjai, az elutasítottjai és figyelmen kívül hagyottjai számára. Amikor hazajöttem, a szívem telve volt örömmel, hogy a saját kezemmel érinthettem annyi szegénység közepén egy megható emberséget és Isten szeretetének valódi jelenlétét.
Kívánok minden jót, de leginkább azt, hogy soha ne veszítsétek el az érzékenységet az olyan fiatal nők és férfiak iránt, mint ezek, akik barátként és testvérként fogadtak bennünket.
biesseonline.sdb.org/Szaléziak.HU
