Főoldal / Magyar Tartomány / A magyar költészet napja - József Attila - szalézi diák
A magyar költészet napja - József Attila - szalézi diák
2018-04-11 Szerda | #Magyar Tartomány | ARCHIVÁLT
A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünnepeljük. Életrajzaiban sokszor föl sem tüntetik, így kevesen tudják, hogy József Attila rövid ideig – két hétig – tanulója volt a Nyergesújfalui Szalézi Intézetnek.
Attila tizennégy esztendős volt, amikor meghalt édesanyja, és sógora, Makai Ödön vette pártfogásába. Nővére, József Jolán, így emlékezett vissza a történtekre 1940-ben írt, József Attila élete című munkájában. Ezek szerint Makai Ödön több megoldást is keresett a fiatal fiú pályára állításához, végül Giesswein Sándor prelátus javaslatára került Nyergesújfalura.
„Elutazása előtti napon M. fölvitte Attilát Giesswein Sándor prelátushoz, hogy átvegye tőle ajánló sorait és megköszönje a közbejárását. Attila komorabb volt, mint valaha, amikor hazajött a látogatás után. A prelátustól tudta meg, hogy az internátusba csak azokat az ifjakat veszik föl, akik később belépnek a szaléziánusok rendjébe. A kegyes úr a délután folyamán kiforgatta a fiú lelkének minden redőjét, vallatta, érez-e magában hivatást Isten szolgálatára. Délután négytől hétig tartott a köztük lefolyt beszélgetés. Izgatottan faggattam Attilát, mondjon el mindent szóról szóra, de alig lehetett valamit kiszedni belőle. Tépelődve ült egy sarokban, mialatt becsomagoltuk holmiját az utazókosárba.
Amikor magukra maradtunk, M. elmondta, amit Giesswein prelátus közölt vele Attiláról. Az öregúr meglepetéssel tapasztalta, milyen érett eszű, okos, mélyen gondolkodó a gyerek korához képest. Minden kiváló tulajdonságát kihámozta belőle, és örült, hogy ilyen nagyszerű tanítványt kapnak a rend paptanárai. Közben, pillanatokra elkomorodott: kár, hogy a gyerek görögkeleti vallású. De hát ezen lehet segíteni, majd áttér a római katolikus hitre […] Másnap Attila elutazott Nyergesújfalura. Lestük a postát, mit ír majd magáról, ottani körülményeiről, dolgairól. Nem írt egy sort sem, ellenben két hét múlva maga állított be.”
Az kérdéses, vajon valóban a papi hivatás ébredezését vélte-e felfedezni a fiatal József Attilában gyámja, vagy inkább csak középiskolába akarta járatni, hogy ne kallódjon el a tehetséges gyerek.
Hogy mi történhetett Giesswein Sándor lakásán, illetve milyen tapasztalatokra tett szert József Attila Nyergesújfalun, talán sosem fog kiderülni. Mindenesetre, József Attila egy frissen megnyílt intézménybe került, hiszen a szaléziak 1919-ben költöztek Péliföldszentkeresztről Nyergesújfalura. Attila tartózkodásáról a Nyergesújfalui Szalézi Intézetben tanúskodik Gábor József (akkoriban diák, később szalézi szerzetes pap) levele, amit 1960. december 5-én írt Ádám László atyának Budapestről:
„József Attilával való első találkozásom néhány órával a nyergesújfalui intézetbe érkezése után történt. 1920. február elejének egyik égtája volt. Éppen vacsoráról jöttünk ki, a növendékek zajongva iramodtak neki a gyéren megvilágított udvarnak, némelyik elöljáró még az ebédlőben beszélgetett, József Attila egyedül, az új növendékek bizonytalanságával, hajadonfőn, vállra vetett nagykabáttal az ebédlő-ajtó előtt álldogált; megnyúlt kamasznak tűnik emlékezetemben.
Az ilyen "elárvult" növendékékhez máskor is rokonszenv húzott, így léptem Attilához is, s csatlakozásom, érdeklődésem szemmel láthatólag jólesett neki, udvarias mosolyra vonult az arca, feszes tartásban, fejét tisztelettudóan felém hajtva felelgetett, de barátságos viselkedésemre hamarosan fölengedett s elmondta családi körülményeit. Talán érdektelenül hallgattam, meseszerűnek, sablonosnak találtam, amit elmondott: anyja szegény mosónő volt, testvéreivel sokat nélkülözött, stb. Arra már fölfigyeltem, ő is büszkén mondta, hogy pap-képviselő nagybácsija, Giesswein Sándor révén jutott be az intézetbe. Itt latint, egyebet fog tanulni, hogy különbözeti vizsgával majd gimnáziumba léphessen, mivel polgáriba járt.
Az elöljárók rám akarták bízni, hogy latinra tanítsam, én azonban "leráztam" magamról, sokrétű elfoglaltságomra hivatkozva; - magam is vizsgára készültem, korrepetáltam, stb. Arra se emlékszem, ki foglalkozott aztán vele. Szitkey tisztelendő úrnak szokott segítgetni a színpadkészítésnél.
Egy-két este áll előttem vele kapcsolatban, amikor ugyanis az esti rekreációt a fiúk ebédlőjében szoktuk tölteni, beszélgetésre, ülő-álló játékokra korlátozva a különben máskor mozgalmas játékokat. Attila ilyenkor rendszerint középpont volt a nagyobb növendékek társaságában, akik szívesen hallgatták a fővárosi kuriózumokról referáló, s tán a forradalmár érzelmeit is fölfedő diákot. Néha hozzájuk szegődtem, pillanatra feszültebbé vált a társalgás, mígnem újra föl merték venni az elejtett társalgás fonalát, s meggyőződhettem, hogy Attila bár szocdem érzelmű, de nem propagandista.
1920 húshagyó keddjén (február 18.) nagyon hangulatos színházi estünk volt, egyik tréfa nagyobb sikert aratott, mint a másik. Ilyen hangulatban lépett porondra Attila is egy pesti kabaré-ízű tréfával. Mintha most is magam előtt látnám (a bejárati oldalon álltam a kulisszák mögött), világosabb színű kabát, sötétebb nadrág volt rajta, kissé "begyulladva", de pestiességét fitogtatni akaró, erőltetett bátorsággal nézett bele a lassankint elcsillapuló, sötét nézőtérbe, - emlékezetem szerint - szóról-szóra így játszotta meg a tréfát:
- Akarják önök tudni, mi van a magyar meg az olasz front között?
Nagy csönd és a sötétségből színpadra csillogó kíváncsiság felelt rá.
- Nem tudják?... Mert én azonnal megmondom.
Oldalt perdült s jobb kezével lendületes vonalat húzott a levegőben:
- Ez itt a magyar front, - s újabb lendületes kézmozdulattal: - ez meg itt a talján front, - ismét szembefordult a hallgatósággal, s hangosan tagolta a poént: - ez a kettő között húzódik a lemarhációs (= demarkációs) vonal!
A fölzúgó tapstól fincálva, kamaszosan rázott kezet a gratuláló haverokkal.”
A rövid nyergesújfalui tartózkodás után 1920 nyarán József Attila magánvizsgát tett a polgári iskola IV. osztályából, majd a makói gimnázium diákja lett.
Források: mandarchiv.hu, rendi levéltár
Szaléziak.HU
