Főoldal / Magyar Tartomány / „A voltnövendékség számomra nem múlt idő” – beszélgetés Németh Ádámmal
„A voltnövendékség számomra nem múlt idő” – beszélgetés Németh Ádámmal
2026-05-26 Ma | #Magyar Tartomány | KIEMELT
A Don Bosco Barátai Alapítvány négy esztendeje dolgozik azon, hogy a szalézi voltnövendékek ne csak emlékeket őrizzenek, hanem alkalmanként új és új szálak fűzzék Don Bosco barátait egymáshoz, a szaléziakhoz és a hátrányos helyzetű fiatalokhoz. Találkozók, lelki programok, segítő projektek, közösségi összefogások és nemzetközi kapcsolatok – sokféle kezdeményezés áll a négy esztendős szervezet mögött. Németh Ádámmal, a Don Bosco Barátai Alapítvány elnökével beszélgettünk arról, mit jelent ma Magyarországon szalézi voltnövendéknek lenni, és hogyan próbálják életben tartani Don Bosco örökségét az egykori szalézi növendékek között.
Hamarosan új elnökséget választ a Don Bosco Barátai Alapítvány. Mit érdemes tudni erről a folyamatról?
Most érkezünk el a hazai voltnövendék szervezet második elnökségi választásához, ami számunkra 2 évente a megújulás lehetőségét hozza. Az első ciklus koordinálását Csány Marci vállalta, aki sok energiát tett abba, hogy az alapítvány közösségi és szervezeti szempontból is jól induljon. A második elnökségi csapatot én fogtam össze, ennek az ideje május végével telik le. Az új elnökség tagjai is két évre vállalnak szolgálatot: közösségépítést, programszervezést, kapcsolattartást és különböző szalézi ügyek támogatását.
Mit jelent számodra személyesen a voltnövendékség?
Számomra a voltnövendékség nem múlt idő. Persze azt is jelenti, hogy valaha egy szalézi fiatalokból álló közösséghez tartoztam, de azt is, hogy ma is engedem, sőt keresem, hogy hasson rám Don Bosco szellemisége. Az aktuális kíváncsiságom: miként tudom megélni itthon, a gyermekeim között a hittel teli jelenlétet, a megelőlegezett bizalmat, az ebből fakadó nevelést, valamint a játék és vidámság általi kapcsolódást. Most ez a három a kihívásom van. Kedvelem, és nem csak én fejlődök ezáltal. Talán ezért is érzem fontosnak, hogy mások számára is lehetőség legyen az újrakapcsolódás.
Mit csinál tulajdonképpen a Don Bosco Barátai Alapítvány?
A legegyszerűbben úgy fogalmaznék, hogy kapcsolódási alkalmakat teremtünk. Szervezünk találkozókat, lelki programokat, támogatunk szalézi ügyeket és próbálunk olyan alkalmakat teremteni, ahol jó újra találkozni. Emellett figyelünk arra is, hogy a voltnövendékek ne csak egymáshoz, hanem a fiatalokhoz és társadalmi ügyekhez is kapcsolódjanak. A Don Bosco Barátai Alapítvány egy olyan öregdiák szervezet, ami élő híd szeretne lenni a múlt élményei és a jelen aktualitásai között.
Miért ilyen fontosak a találkozók és közösségi programok?
Jézus példabeszédeinek zöme egy-egy találkozással vagy meglévő kapcsolattal indul (Az irgalmas szamaritánus, A tékozló fiú, A magvető, stb). Jézus nem csak történeteiben, hanem életéban is találkozások mentén hatott, Don Bosco is, és a velünk egykor először találkozó szaléziak is. Ez elég jól bejött - úgy gondolom. :)
A legjobb, amit tehetünk tehát, hogy találkozási alkalmakat mozdítunk előre. Legutóbb a Szalézi Család napján erős élmény volt nekem a regisztrációs pultból nézni, hogy több generáció együtt tudott volt lenni, és mindannyian emiatt a találkozás öröme miatt.
Az elnökség munkájában hangsúlyos a lelki örökség továbbadása. Ez hogyan jelenik meg?
2024 októberében Don Pasqual Chávez korábbi rendfőnök tartott lelki napot a Szalézi Család tagjainak. A részvételre több voltnövendék is megmozdult. Öröm volt számunkra az is, hogy a Don Bosco Kiadóval való együttműködésnek köszönhetően magyarul is megjelent a máig egyetlen voltnövendék boldognak, Alberto Marvellinek az életrajza. A beszélgetéseinkből azt érzékeljük, hogy évi egyszeri voltnövendék lelki nap is igény volna adventben vagy nagyböjtben. Ezt még fel kell mérni, és ha valóban ez látszik és energia is van rá, akkor ezt lehetne egy következő lépés.
Több segítő kezdeményezésetek is van. Miért tartjátok fontosnak?
Don Bosco lelkiségéből ez természetesen következik. Figyelnünk kell azokra, akik nehéz helyzetben vannak. Ezért szervezzük az Angyalkaprojektet a kazincbarcikai tanodás gyermekeknek, vagy ezért mozdult meg ennyire erősen a közösség Danka Laca egykori óbudai fiatal balesete után. Ezekben a helyzetekben mindig megtapasztaljuk, hogy a voltnövendékség ugyan nem közösség, nem teszünk ígéretet és fogadalmat sem, de mégis egy olyan lazán kötődő csapat, ami megtartó erővel bír. Itt szeretném leírni, hogy igen hálás vagyok Ónodi Rékának, aki már az 5. Angyalkaprojektet koordinálta idén, és Csány Marcinak is, aki Laca gyűjtését indította el és vitte véghez.
Az Útitárs projekt egy ritka szakmai kezdeményezés. Hogyan született?
Azt láttuk, hogy sok 18-35 közötti fiatal felnőtt keres kapaszkodót, támogatást, egy biztonságos beszélgetést. Innen jött az ötlet, hogy voltnövendék szakemberek segítsenek voltnövendékeknek coachként, pszichológusként és mentálhigiénés szakemberként. Az Útitárs projekt számomra nagyon szalézi kezdeményezés: nem megoldani akarjuk mások életét, hanem szakemberként melléjük szegődünk egy időre. Talán ez a kísérés az egyik legdonboscóibb formája az egymás felé fordulásunknak.
Mennyire fontos a nemzetközi kapcsolódás a magyar voltnövendék mozgalomban?
Fontos, mert a szalézi világ eleve nemzetközi, sokszínű közösségként működik, és benne a voltnövendék ág ugyanígy. Jó megtapasztalni, hogy ugyanazok az értékek jelennek meg Máltán, Olaszországban vagy Magyarországon is. Kapcsolódunk nemzetközi kezdeményezésekhez, részt veszünk közös ügyekben és próbáljuk a magyar közösséget is bekapcsolni ebbe a nagyobb történetbe. Valdocco például sokunk számára emblematikus helyszín, még akkor is, ha csak néhányszor jártunk ott.
Mi motivál benneteket ebben a munkában?
Sokunk életében voltak szalézi atyák, nővérek és odaadó pedagógusok, akik időt, figyelmet és bizalmat szenteltek nekünk. Az ember egy idő után szeretne ebből valamit továbbadni. Emellett nagyon inspiráló az is, hogy az elnökségben jó együtt dolgozni. Azokkal találkozok kéthavonta, akikkel egyébként is szívesen koccintanék, kapcsolódnék. A projektek pedig, amik megszületnek a céljaink mentén, általában elég magával ragadóak, jó benne dolgozni.
Mondtad korábban a voltnövendék lelki nap megszervezését. Mik lehetnek még a következő lépések?
Don Pascual Chávez három területet jelölt ki a Szalezi Család számára, melyek sorrendje is fontos. Az első, hogy ismerjük meg egymást, és kezdjük el megszeretni egymást. A második, hogy kezdjünk el együtt képződni, fejlődni. Azt is hozzátette, hogy szükségünk van ezekre az alkalmakra. A harmadik, hogy dolgozzunk együtt ott, ahol lehetséges. Mi most az elsőt járjuk be, és nem is szeretném ezt sürgetni. Az azonban biztos, hogy a magam részéről ementén szeretnék továbblépni.
Mit üzennél azoknak, akik gondolkodnak rajta, hogy bekapcsolódjanak az elnökségi munkába?
Azt, hogy nem kell főállásban ezt csinálni, és azt, hogy az elnökség nem magasan ülő döntéshozókból áll, hanem olyan “munkásokból”, akik szívesen adnak két év erejéig valamilyen hozzájuk közel álló aktivitást a voltnövendék célok mentén. Van, aki szervez, van, aki pályázatot ír, van aki gyűjtést mozdít előre, és vannak élethelyzetek, amikor egyszerűen csak jelen vagyunk. Szeretném, ha a voltnövendékséghez kapcsolódó alapvető tapasztalat az volna, hogy mindig van benne hely az ember számára.
Szaléziak.HU
