Főoldal / Magyar Tartomány / Az első magyar szalézi 100. égi születésnapján
Az első magyar szalézi 100. égi születésnapján
2019-12-27 Péntek | #Magyar Tartomány | KIEMELT | ARCHIVÁLT
Az első magyar szalézi, Zafféry Károly kalandos élete végén pont 100 éve, 1919. december 27-én, tért meg Teremtőjéhez. A nyergesújfalui régi temetőben alussza örök álmát, sírkövén ezt olvashatjuk: „E hant a magyar Salesianum szegletkövét takarja.”
Zafféry Károly 1840. augusztus 15-én született a Máramaros megyei Szatmár-egyházmegyei Hosszúmezőn. Élete során sok helyet megjárt, több szerzetesrendben is próbálkozott, hosszú, szenvedésekkel és megaláztatásokkal tarkított, hányattatásban bővelkedő évek során érlelte igazi hivatását. Érezte, hogy a Szűzanyának más tervei vannak vele: a századfordulón, 1900. április 12-én elvezette őt Don Bosco torinói anyaházába, ahol Don Rua, Don Bosco első utóda maga mellett tartotta titkárként. Ettől fogva már lépésről-lépésre követhetjük további – immár szalézi – életútján a szalézi rend magyarországi letelepedésének előkészítését, magát a letelepedést és az első szalézi házak megalapozását. Az ő nevéhez fűződik az első magyar Szalézi Értesítő és a Don Bosco Kalendárium is.
Aranymiséjét már Péliföldszentkereszten, az első magyar szalézi közösségben mutatta be 1914-ben. Hátralévő éveiben az első világháború nélkülözései, rettegései, szenvedései közepette segítette a magyar Salesianum megszületését többek között azzal is, hogy a szalézi alapműveket fordította magyarra.
1919 októberének első napjaiban költöztették Péliföldszentkeresztről az akkor megnyitott nyergesújfalui Szalézi Intézetbe. A nagyvendéglőből hevenyében átalakított intézetben, egy udvarra néző, kis cellaszobában foglalt helyet a világlátott szent öreg. Az októbert és a novembert jó hangulatban élte végig. A számára kijelölt napokon, az esti-szóban, a Szent Szív litánia egyes fohászait magyarázgatta. Eljutott a 22. fohászig, mikor december elején kezdte magát kellemetlenül érezni. Szobájában maradt, december 14-étől rohamosan hanyatlott. 16-án már cellájában fogadta az eucharisztikus Vendéget, először. Másnap, utoljára, kívánságára még átvezették a kápolnába. Régi asztmája lett úrrá rajta. 19-én orvost kellett hozzá hívni. Az ödéma jelei mutatkoztak rajta, szíve kezdte felmondani a szolgálatot. 20-án maga kérte a szent Útravalót s a betegek szentségét. Megkapta, a pápai áldással együtt. A közeli halál sejtelmeit szent megnyugvással viselte. Egyetlen panasza feljegyzésre méltó: „Szeretném életemet újra kezdeni. De másképp tennék mindent!”
1919. december 27-e volt. Karácsonyfa ünnepélyt rendeztek az oratóriumban. Mindenki a falu apró legénykéi körül foglalatoskodott. A betegápoló növendék csak fél 3-kor jutott hozzá, hogy a nagybetegnek a szerény ebédet felszolgálja. Kipirult arccal mondotta el neki a késedelem okát, s elsorolta az étrendet. Késznek nyilatkozott a táplálék elfogyasztására, de már nem nyúlt a kanál után. Úgy kellett etetni. A harmadik kanál tartalmát azonban már nem bírta lenyelni. Szemét a távolba meresztette... Az ápoló sürgősen kihívta tehát az igazgatót a díszteremből. Zafféry atya haldoklott. Még izgatottan kereste nyakában skapuláré érmét. Vergődés közben vesztette el. Újat kapott. Megnyugodott. Hármasban megkezdték a haldoklók imáját. „Félóra multával, kissé nyitott ajkát kétszer erősen összeszorította, megtört szemét felfelé fordította, majd szemhéját félig lehunyta. Több életjelt nem adott” – írta egyik jelenlevő rendtársa.
Az év utolsó szombatja volt, délután 3 óra, a Golgota órája. Zafféry Károly elérkezett életének s keresztútjának utolsó állomásához.
A mai szaléziak hálával őrzik emlékét, immár az első magyar szalézi iskola, a nyergesújfalui intézet nevében is, ahol egykor földi zarándokútját befejezte Zafféry Károly, az első magyar szalézi.
Szaléziak.HU
