Öt évvel pappá szentelése után a fiatal papnak, Giovanni Boscónak kettős kihívással kellett szembenéznie: az egyik az oratórium helye volt, a másik pedig testi ereje korlátaihoz köthető. 1846 húsvétja körül, miközben számos különböző foglalkozás rontotta Don Bosco egészségét, eljött az utolsó vasárnap, amikor még megtarthatta az oratóriumot a Filippi testvérek gyepén.
Ő maga meséli el az élményt az Oratóriumi emlékiratokban:
„Én mindenről hallgattam, de mindenki tudott nehézségeimről és bánatomról. Aznap este elnéztem a körülöttem ugrándozó gyerekeket; végigtekintettem azt a gazdag aratást, ami a szent szolgálat számára érlelődött, és ami miatt ott maradtam egyedül, erőm végén, tökrement egészséggel, anélkül, hogy tudtam volna, hol gyűjthetem egybe a jövőben fiaimat. Érzelmeim teljesen felkavarodtak
Ezért inkább félrevonultam, egyedül sétálgattam, s talán életemben először könnyekig elszomorodtam. Felnéztem az égre:
- Édes Istenem - kiáltottam -, miért nem mutatod meg a helyet, ahol akaratod szerint összegyűjthetném ezeket a gyerekeket? Ismertesd meg velem vagy mondd meg, mit kell tennem!”
A megpróbáltatások idején a fiatal pap nem menekül a csatatérről, és nem gondol magára. Kitart az elhagyott fiatalokért folytatott küldetése mellett, és először helyet keres nekik, felvilágosítást kérve Istentől, aki nem várat magára sokáig. A szinte azonnali válasz azonban sem formailag, sem tartalmilag nem szabványosítva érkezik: bizonytalanul és dadogva egy olyan laboratóriumot kínálnak neki, amit nem is keresett. A Pinardi-ház helyiségeinek tökéletlenségét elfogadva megkezdődött az oktatási tevékenység stabilizálása.
Néhány héttel később Don Boscónak a börtönökben, Cottolengo kórházában, a menhelyen, az oratóriumban és az iskolákban vállalt számos kötelezettsége miatt arra kényszerült, hogy éjszaka dolgozzon néhány füzet összeállítsán, amelyeket ő maga így jellemez: "feltétlenül szükséges". Mivel nem fogadja el fizikai erejének határait, kimerültség keríti hatalmába és egy gócos tüdőgyulladás súlyosan veszélyezteti az életét.
A gyógyulás és a lábadozás időszaka után a fiatal pap újraértékelte energiáit, világosabban polarizálva azokat a valdoccói oratórium projektje köré, és több munkatársat is bevont egy családias jellegű otthon és oktatási környezet megteremtésébe. Édesanyja, Margherita Occhiena volt az első főállású munkatársa ebben a küldetésben, aki elhagyta saját családját, amelyben "a gyermekek és felnőttek királynőnek tekintették", hogy elhagyott és szegény fiúk százainak anyja legyen.
Idézze fel az idei húsvét a Don Bosco által megélt jellemzőket: a rábízott küldetés iránti radikális elkötelezettséget; mérsékelt realizmust a saját erősségeikkel kapcsolatban; az inspirációk elfogadása az élet útján, még ha szokatlan és tökéletlen formában és tartalommal is; és végül a ráhagyatkozás a Gondviselésre és a zsinati együttműködés a többi útitárssal, akik osztoznak a küldetésben.
Michal Vojtáš SDB - unisal.it/Szaléziak.HU
