Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Magyar Tartomány / Balajt – Szalézi játéknap

Balajt – Szalézi játéknap

Balajt – Szalézi játéknap

2021-10-20 Szerda   |   #Magyar Tartomány

játéknap  •

Október 15-én, pénteken kilenc óbudai fiatal indult el két szalézi vezetésével, hogy a Kazincbarcika közelében fekvő Balajton szombaton egy játéknapot szervezzenek a helyi gyerekeknek.

A település részt vesz a "felzárkózó települések" (FETE) programban is  a Don Bosco Szaléziak koordiinálásával. A játéknapon nagy sikere volt a focinak, a kézművesnek, de Don Bosco is megjelent egy rövid jelenet során, és természetesen az ima sem maradhatott el. A nap folyamán sor került egy balajti körtúrára is, melynek során a gyerekek vezették körbe vendégeiket a településen elmesélve azt is, hogy ki hol lakik.

Szombat este egy rövid kikapcsolódás erejéig néhány kazincbarcikai animátorral is találkoztunk a Don Bosco Sportközpontban. A hétvégét - éppen missziós vasárnapon - Sajókazán zártuk egy szentmisével.

Hálásak vagyunk a kazincbarcikai közösségnek a befogadásért, valamint a balajti szervezőknek is a felejthetetlen játéknapért!

 

Jani Áron SDB/Szaléziak.HU

Kapcsolódó cikkek

Nyergesújfalu - Őszi játéknap 2021

Nyergesújfalu - Őszi játéknap 2021

#Magyar Tartomány 2021-11-11, Csütörtök

Őszi oratóriumi játéknapot hirdettek a szaléziak és az animátorok november 6-án, szombaton a Zafféry Károly Szalézi Középiskola oratóriumában..

Szombathely - Őszi oratórium

Szombathely - Őszi oratórium

#Magyar Tartomány 2021-11-08, Hétfő

Szalézi őszi oratóriumi napokat tartottak a szombathelyi oratóriumban „Éltet a remény, hogy céljaid elérd” címmel oktőber 27-28. között reggel 7-től..

Újpest-Clarisseum - Tavaszi játéknap

Újpest-Clarisseum - Tavaszi játéknap

#Magyar Tartomány 2019-05-27, Hétfő

A tavalyihoz hasonlóan az újpesti szaléziak szervezésében idén is megrendezésre került május 18-án a tavaszi játéknap, aminek most a Clarisseum Szent István..

Kazincbarcika – Adventi játéknap a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

Kazincbarcika – Adventi játéknap a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

#Magyar Tartomány 2017-11-21, Kedd

A Kazincbarcikán működő szalézi szerzetesek és animátorok a tavalyi játéknap sikere után 2017. november 17-én újra játéknapot rendeztek a Szalézi Szent..

Nyergesújfalu – Őszi játéknap sok szeretettel

Nyergesújfalu – Őszi játéknap sok szeretettel

#Magyar Tartomány 2017-10-31, Kedd

Ismét egy fergeteges őszi játéknapot ajándékoztak a nyergesújfalui Zafféry Károly Középiskolában működő szalézi oratóriumban október 30-án az..

Címkék

 • 1% • 28EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • cserkészek • csoda • DélAmerika • DélSzudán • digitális • digitális oktatás • díj • Don Bosco • ...
Összes címke
< Találkozás, meghallgatás, felismerés: a szinódus három feladataÓbuda - Kirándulás Visegrádra >