Főoldal / Szalézi világ / Boldog Teresa Cejudo Redondo: feleség, anya vértanú
Boldog Teresa Cejudo Redondo: feleség, anya vértanú
2020-09-16 Szerda | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
szentség • Szalézi Család • vértanú •
Egy rendkívüli asszonyra emlékezik égi születésnapján, szeptember 16-án a Szalézi Család, aki 1936-ban üldöztetést és vértanúságot szenvedett katolikus mivolta miatt, Teresa Cejudo Redondóra. Amikor megölték, csak 46 éves volt. Dona Teresa „vezérszurkolóként” kiállt a városban minden jó mellett. Nagyon aktív katolikus propagandista volt, aki feleségként és anyaként is példaértékű tudott lenni.
Teresa Redondo Pozoblancóban (Cordoba - Spanyolország) született 1890. október 15-én, mély keresztény gyökerekkel rendelkező családban. A városban a Szeplőtelen Fogantatás Nővéreinek helyi kollégiumában tanult. Még fiatalon elvesztette az édesanyját, és mint a legidősebb testvér, 15 évesen ott kellett hagynia a bentlakásos iskolát, hogy átvegye a háztartás vezetését és öccseit gondozza. 1925-ben feleségül ment Juan Caballero Cabrera építészhez, akitől egy lánya született, Maria Teresa. Példás feleség és anya volt.
Fiatalon tagja lett a Katolikus Akciónak, a női tagság helyi elnöke volt és tagja a Páli Szent Vince Konferenciának is. Amikor a szaléziak letelepedtek Pozoblancóban, lelkesen csatlakozott hozzájuk, mint szalézi munkatárs és az ADMA helyi csoportjának megalapításakor titkárrá választották. Tudta, hogyan vehet részt aktív katolikusként országa életében. Szorgalom, elkötelezettség és az áldozat szelleme jellemezte életét. Sokat segített a szerzeteseknek, szociális munkát végzett, támogatta a szegény gyerekeket és a nélkülöző családokat. Bár több szervezetnek is tagja volt, soha nem végzett semmilyen politikai munkát, csak a hit megőrzésére tett erőfeszítéseket. Egy tanú azt mondta róla: "Az »Isten, Ország, Család« elvet hirdetette. Ha ez politika volt, akkor el kell ismerni, hogy ez egy nagyon egészséges politika volt."
Amikor 1936-ban kitört a forradalom és az egyházüldözés, felajánlotta magát áldozatul az Úrnak a jó ügy győzelme érdekében. Augusztus 22-én őt is letartóztatták Pozoblancóban, mint elkötelezett, hívő katolikus asszonyt. Elszakították a családjától, és börtönbe vetették. Teresa mindvégig nyugodt maradt és bátorította azokat, akik együtt voltak vele. A börtönben, miközben bátorította a többieket, ezt a fohászt ismételgette: "Jézus az oltáron, Jézus a kereszten, Jézus a lélekben, ezerszer Jézus!" Amikor a börtönből elvitték, hogy szembenézzen a kínzással, így szólt rabtársaihoz: "Viszlát a mennyben!".
1936. szeptember 16-án a marxista eszmék elleni propaganda hamis vádjával halálra ítélték tizenhét más katolikussal együtt. Soha nem tagadta meg hitét és arra biztatta az összes halálraítéltet, hogy bocsássanak meg hóhéraiknak, hiszen vértanúk lesznek, az örök élet vár rájuk.
Kérésére ővele végzett utolsónak a gyilkos golyó, hogy mind a 16 társát az örök élet reményével éltesse. Nem volt hajlandó bekötött szemmel meghalni, mert nem félt a haláltól. Szeptember 20-án, miután elbúcsúzott testvéreitől és megölelte a lányát, kivégezték. „Megbocsátok, testvér! Éljen Krisztus Király!” – ezek voltak az utolsó szavai.
2007. október 28-án Rómában boldoggá avatták 497 másik spanyol vértanúval. Földi maradványai, csakúgy, mint Boldog Bartolomeo Blanco Marquez földi maradványai, szülővárosának szalézi templomában nyugszanak. Liturgikus emléknapját, a többi 94 spanyol szalézi vértanúval együtt szeptember 22-én ünnepeljük.
Az unoka elmeséli a nagymama vértanúságának megindító történetét
Pilar Caballero, Teresa Cejudo unokája elmondta, hogy nagyanyjára leginkább azért emlékeznek, mert a megbocsátás és a megbékélés szellemében halt meg. Halálakor az édesanyja tízéves kislány volt.
"A boldoggáavatás nagyon érzelemdús és intenzív élmény volt az egész családom számára - mondja Caballero -, mert az 1970-es évektől kezdve, amikor a szalézi iskola a boldoggá avatás ügyét szorgalmazni kezdte, otthon mindig azt mondtuk, hogy egyszer talán elég szerencsések leszünk, és a nagymamámat boldoggá avatják. ” Ezért „óriási öröm volt számunkra: a még élő édesanyám számára a tizenegy gyermekével együtt.”
„Anyám mindig mesélt nekünk a börtönben tett látogatásairól. Azt mondta, soha nem képzelte, hogy valami ennyire traumatikus fog történni. Amikor azt mondták neki, hogy vegyen búcsút az anyjától, azt gondolta, hogy csak máshová viszik, mert ezt mondták neki. Az egyetlen dolog, amit ő mondott, természetesen, kislány lévén, az volt, hogy vele akart menni ”- mondta Caballero.
„Amit anyámtól hallottam, hogy soha nem volt haragos. Soha nem panaszkodott semmire. Mindig azt mondta, hogy szerencsétlenség volt, hogy tízéves korában árván maradt, és az anyját lelőtték, de soha nem mondott semmi rosszat a tizenegy gyermekének, és soha nem beszélt politikai értelemben a háborúról.”
„Ezt egész életemben meg kell köszönnöm neki. Soha nem közvetített haragot vagy rosszakaratot, habár egy olyan kicsi városban, mint Pozoblanco, a háborút nagyon nehéz volt átvészelni”- mondta Pilar Caballero.
www.catholicnewsagency.com/Szaléziak.HU
