Az Egyház október 2-át a Szent Őrangyaloknak szenteli, akik a Biblia vallási világegyetemében jelen lévő égi alakok, és akikről 1670 óta X. Kelemen pápa intézkedésére ezen a napon emlékeznek meg. Don Bosco mélyen tisztelte az őrangyalokat, és ezt szokta ismételgetni: "Ne feledd, hogy van egy angyalod, aki őriz és a barátod!"
Don Bosco nagy odaadását az őrangyalok iránt az is bizonyítja, hogy első szentmiséjét 1841. június 6-án a torinói Assisi Szent Ferenc templomban az őrangyalnak szentelt oltáron mutatta be.
„Ha lelki vagy testi bajban vagytok, hívjátok az őrangyal segítségét. Garantálom, hogy meghallgat” – ajánlotta mindig a fiúknak az oratóriumban. Egyikük, aki kőműves volt, a negyedik emelet magasságában dolgozott, amikor hirtelen megérezte, hogy az állványzat, amelyen két társával állt, megadja magát. Amint zuhanni kezdett, eszébe jutottak Don Bosco szavai, és hittel hívta őrangyalát. A felszólítás eredményes volt: a másik kettő azonnal meghalt, ő pedig teljesen sértetlenül kelt fel a romok közül.
Don Bosco és Silvio Pellico
Ez a rendkívüli epizód adta az ihletet Don Boscónak, hogy megírja az 1845-ben kinyomtatott Az őrangyal elhivatottság (Il devoto dell angelo custode) című füzetet. Akkoriban, meghallva, hogy egy csapat munkás jó ritmusú dalokat énekel, azonnal megtanulta őket és lekottázta.
Majd megkérte Silvio Pellicót, a „Börtöneim” című könyvvel híressé vált hazafit , hogy írjon néhány versszakot az őrangyalhoz szóló kis dalhoz. Pellico elfogadta, és az eredmény egy nagyon népszerű dal lett, amelyet a torinói oratórium fiataljai nagyon szívesen énekeltek.
Fenyegetések, támadások és mérgezési kísérletek
Don Bosco az egyetlen ember, akinek egy kutya volt az őrangyala, vagy legalábbis egy kutyának álcázott angyal... Ő maga viccelődött elképesztő történetével kapcsolatban: "Nevetséges lenne azt mondani, hogy ő egy angyal volt. De azt azért mégsem mondhatjuk, hogy olyan kutya volt, mint bármelyik másik".
Lényegében a Don Boscót körüllengő hírnév vonzotta a szabadkőműves csoportok és a piemonti evangélikus szekták fenyegetéseit, támadásait és mérgezési kísérleteit; ezek rossz szemmel nézték a pap törekvéseit. A Casa Pinardi nevű régi fészer, ahol létrehozta művét, egy sötét és elhagyatott torinói külvárosban állt.
Don Bosco különleges "őrangyala": a Szürke
1854 novemberének egyik esős estéjén Don Bosco egyedül tért haza, amikor hirtelen egy hatalmas, sötétszürke szőrű óriás állt előtte, aki ki tudja, honnan jött elő. A kutya annyira lenyűgöző volt, hogy Don Boscónak hirtelen elállt a lélegzete, de az állat nagy, édes szemekkel nézett rá, farkát csóválva, és az ujjait nyalogatva a lábához feküdt.
Ettől az estétől kezdve Don Bosco ismerősként kezelte a Grigiónak (Szürke) elnevezett kutyát, de azért még megpróbálta megkérdezni néhány közeli gazdát, hogy nem az ő kutyájuk-e: mindhiába, hiszen senki sem látta a fenevadat.
Néhány hét múlva a pap azon kapta magát, hogy ismét egyedül járja az utcákat, amikor észrevette, hogy két férfi üldözi. Utolérték, és egy vászonzsákot dobtak a fejére, de Grigio hirtelen rájuk vetette magát, ugatott és harapott, mint egy falka kutya.
Az ilyen jellegű támadások megismétlődtek, és Grigio minden alkalommal a semmiből bukkant elő, menekülésre késztetve a bűnözőket, még a fegyvereseket is. Az ilyen epizódok közötti időszakban senki sem látta a kutyát bolyongani az utcákon. Azokban a ritka esetekben, amikor mégis felbukkant a Pinardi házban, soha nem vett magához enni vagy innivalót, ami szokatlan egy kóbor kutyánál.
Ez a védelem elég sokáig tartott ahhoz, hogy a támadók belefáradjanak a próbálkozásba. Grigio éppoly titokzatosan tűnt el Don Bosco életéből, mint ahogyan feltűnt. 1864-ben a pap, aki közel tíz éve nem látta a kutyát, egy barátja házához tartott, de eltévedt. Hirtelen egy érdes nyelv érintette az ujjait; lenézett: Grigio volt az, aki elkísérte Don Boscót a barátja küszöbéig, majd távozott.
32 évvel később
Újabb tizenkilenc év után, 1883-ban Don Bosco ismét eltévedt. Még megijedni sem volt ideje, mert már ott is volt Grigio, szeretetteljesen, a farkát csóválva, egyetlen fehér szőrszál nélkül, és azzal a biztos tájékozódási képességgel, amit már sokszor megmutatott. Harminckét év telt el az első találkozás óta, ami egy kutya számára elképesztő hosszú életet jelent...
aleteia.org/Szaléziak.HU
