Don Bosco 1846. április 5- én érkezett meg először Valdoccóba. Virágvasárnap volt, és amint megérkezett, kibérelte a Pinardi-ház fészerét és a körülötte levő földsávot 300 líráért. Csak egy fészer volt, szegényes, alacsony, a ház északi oldalának dőlve. Egy kis fal körülötte egyfajta kunyhóvá vagy nagy szobává változtatta.
Egy héten belül kápolnává alakította. Április 12-én, húsvét napján avatták fel a Pinardi kápolnát. A nagyobb gyerekek egy padra felmászva a kezükkel elérték a mennyezetet. A kis szószéken, amelyet a kápolna közepe felé, az északi fal mellett helyeztek el, nem mindenki tudott felegyenesdni, mert egy magas pap fejével megérintette volna a mennyezetet. De az alacsony termetű Borel teológus csodálatos volt, amikor a fiatalokat tanította.
A Pinardi ház fészere rövid időn belül az a kis kápolna lett, ahol a kezdeti években Don Bosco tevékenysége koncentrálódott, és ahol sok fiú kapott segítséget és vendégszeretetet.
A Pinardi fészer hat évig kápolnaként működött, ezt követően tanuló- és pihenőszobaként, valamint kollégiumként működött egészen 1856-ig, amikor is a Pinardi-házzal együtt lebontották.
Az ókori templom által elfoglalt területen egy helyiséget alakítottak ki, amelyet Don Bosco és az első szaléziak refektóriumaként használtak 1927-ig. Abban az évben Don Filippo Rinaldi azt akarta, hogy a helyiséget kápolnává alakítsák, az oratórium eredeti kis temploma emlékére. A kápolnát Jézus Krisztus feltámadásának szentelték, 1846 húsvétja emlékére.
Ebben a templomban Don Bosco fiainak volt szerencséje hallgatni Giovanni Battista Borel teológust, a nagyon buzgó papot és Don Bosco hű barátját, aki a születőben lévő Oratórium jeles közreműködője és jótevője volt. Ő, aki minden vasárnap látta, ahogy a Pinardi ház környékén a fiatalok egyre nagyobb csoportjai verődnek össze, elsőként hagyta jóvá a Porta Nuova-i második Szent Lajos Oratórium alapításának tervét, és ő volt az első, akinek Don Bosco bizalmasan beszélt munkájának jövőjéről.
A jelenlegi kápolna a régi "fészer" helyén áll, ahol Don Bosco szállást talált a menedékre szoruló fiúknak. Abban az időben ez egy nagy helyiség volt a mosónők számára....
Don Bosco és Margit mama 1846. november 3-án este költöztek be a Pinardi-házba. Erről így ír az Oratóriumi emlékiratokban:
Közben a Pinardi házban megüresedett két szoba, ezeket ki lehetett bérelni magamnak és az anyámnak.
- Édesanyám, – mondtam neki – át kell költöznöm Valdoccóba, de annak a háznak olyan a többi lakója, hogy senki más nem jöhet velem, csak édesanyám.
Ő felfogta szavaim súlyát, és rögtön azt felelte:
- Ha úgy véled, hogy az Úrnak tetszik, kész vagyok az indulásra.
Anyám ezzel nagy áldozatot vállalt, mert a családban, bár nem voltunk jómódúak, mindennek ő volt a gazdasszonya, mindenki szerette, kicsik és nagyok szemében egyaránt ő volt a királynő.
Néhány nélkülözhetetlen tárgyat a Menhelyről maradt holmikkal együtt leendő lakásunkra küldtünk. Anyám egy kosarat telerakott fehérneművel és néhány fontosabb holmival. Én vettem a breviáriumot, a misszálét, a legszükségesebb könyveket és füzeteket. Ez volt összes vagyonunk.
Ekkoriban történt, hogy egy esős májusi este, már jó későre járt, megjelent nálunk egy 15 év körüli fiú teljesen bőrig ázva. Kenyeret és szállást kért. „Árva vagyok. Fázok, és nem tudom, hova menjek..." Anyám bevitte a konyhába, leültette a tűzhely mellé, s amíg a fiú szárítkozott és melegedett, levest és kenyeret adott neki, hogy éhségét csillapítsa.
Margit mama vacsorát készített neki, és így szólt: „Itt fogsz aludni, kedvesem. És addig maradsz, amíg szüksége van rá. Don Bosco soha nem küld el." – Aztán – mondja Don Bosco –, Drága édesanyám ezután kis beszédet tartott neki arról, milyen fontos a munka, a becsület és a hit. A szaléziak szeretettel tekintették Margit mama e kis prédikációját az első „jóéjszakát”-nak.
basilicamariaausiliatrice.it/Szaléziak.HU
