Egy asztalnál a pápával – Szegények ebédje a Vatikánban
2025-11-17 Hétfő | #Egyház
szegénység • pápa •
November 16-án, a szegények kilencedik világnapja alkalmából 1300 szegény vendég érkezett mindenfelől a VI. Pál aulába, hogy a pápával együtt ebédelhessenek a vincések jóvoltából, enyhítve ezzel az elhagyatottság, a betegségek és a munkanélküliség okozta fájdalmakat.
A pápa az Úrangyala elimádkozása után először megállt egy rövid időre a Vatikáni Kertekben a lourdes-i barlang előtt, ahol szegények egy csoportja ebédelt. Hálát adott Istennek a sok kapott ajándékért: az életért, a hitért és a testvériségért, amely maga az élet. Ezután köszönetét fejezte ki a szervezőknek és minden jótevőnek, akik ezt az ebédet lehetővé tették. Az Úr áldását kérte az étel, az élet és a testvériség ajándékaira.
A Szentatya ezt követően érkezett a VI. Pál aulába, ahol egy kis zenekar hagyományos nápolyi dallamokat játszott.
„Nagy örömmel gyűltünk össze ma délután erre az ebédre, a szegények világnapján, amelyet az oly nagyon szeretett elődöm, Ferenc pápa annyira szívén viselt. Nagy tapsot Ferenc pápának!” – kezdte üdvözlő beszédét XIV. Leó pápa. Köszönetet mondott a nagy vincés családnak (Congregatio Missionis, CM, Misszióstársaság, közismert nevükön a lazaristák), akik alapítójuk születésének 400. évfordulóját is ünnepelik idén, valamint a papoknak, szerzeteseknek, laikusoknak, akik világszerte a szegényeket és a különböző szükségben élőket segítik. Az Úr áldását kérte a jelenlévőkre, szeretteikre, családtagjaikra, valamint azokra, „akik az erőszak, a háború és az éhezés miatt szenvednek”.
Az előcsarnokban minden vendég egy-egy személyes higiéniai csomagot kapott, benne egy kis panettonéval. A vincések által bőségesen megterített asztalokat a világ minden tájáról érkezett szegények ülték körül: Róma Primavalle negyedéből, Nigériából, Ukrajnából, Lazio peremvidékéről, Kubából és Barcelonából.
Egy fiatal Szeretet Misszionáriusa nővér – aki cumisüvegből etetett egy újszülöttet – a főváros külterületén lévő otthonukról beszélt, ahol anyák a gyermekeikkel rövid időre menedéket találhatnak.
Tucatjával vonultak a felszolgálók; az első fogást rántott hús követte, desszertként pedig babà (nápolyi eredetű, rumos szirupban áztatott desszert, gyakran tejszínhabbal, vaníliakrémmel vagy gyümölccsel díszítik – a szerk.) került az asztalra. Volt „nagyon finom” gyümölcs is, amelyből a pápa az ebéd végén arra buzdította a vendégeket, hogy vigyenek haza magukkal.
„Egészségi állapotom miatt elvesztettem az állásomat. Nem sokkal azelőtt kezdtem dolgozni egy étkezdében, de nem volt megfelelő biztosításom, és különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül elküldtek. Hatvanéves vagyok, boldogulok, nem könnyű, de fontos számomra a méltóság, mindig mosolyogni kell.” A munkanélküliségről szóló történetek szinte mindenhol visszhangoznak: az állás elvesztése bekövetkezhet a válságba került dél-olaszországi gyárakban; vagy a szülő halálával megszűnt az ápolási támogatás, amely addig a megélhetést biztosította az őt gondozó gyermekének.
Sokan találnak más lehetőséget: segítő szolgálatokat, olyan helyeket, amelyek lehetőséget adnak az újrakezdésre és a társadalmi visszailleszkedésre. Nem könnyű, de megpróbálják. A Gondviselés végzi a többit. Így történt például Assisiben, ahonnan egy csoport érkezett a ferences szerzetesek által vezetett Ferenc Pápa Háza nevű befogadó központból.
Egy kísérő a függőségekről, betegségekről, elhagyásokról mesélt. Néha ezek a problémák annyira egymásra rakódnak, hogy maguk alá temetik az embert, aki így az utcára kerül. És akkor még a történeteiket sem tudják elmesélni, mert a szavuk elakad. „Az élet értelme az, hogy segítsünk másoknak. A szegények az evangélium megtestesülései” – mondja a kísérő, visszhangozva a pápa aznapi szentmisén elhangzott beszédét, hogy a szegények nem csupán egy szociológiai kategória.
Egy szomáliai nő a Vatikántól pár lépésnyire lévő Dono di Maria (Mária ajándéka) otthonban éveken át végzett szolgálatára emlékezett vissza. (A Dono di Maria egyházi fenntartású hajléktalanotthon a Vatikán közelében, amelyet II. János Pál pápa ajándékozott Teréz anyának 1988-ban. A Szeretet Misszionáriusai nővérek vezetik, és rászorulóknak nyújt szállást, ételt és lelki támogatást – a szerk.) 1977-ben, alig tizenkét évesen érkezett Rómába, ahol a nővérekkel való kapcsolat hozta közelebb a katolikus hithez, és 2010-ben XVI. Benedek pápa keresztelte meg a húsvéti virrasztáson a Szent Péter-bazilikában. Most súlyos betegséggel küzd, de nem veszítette el a humorérzékét és a munkakedvét.
Lembergből (Lviv) származik az az ápolónő, akinek unokatestvérei az ukrán fronton harcolnak. Eltölti a honvágy. „Megyünk tovább, mit tehetünk? Nem tudom, hogy a háború tovább fog-e folytatódni, hogy valaha visszatérhetek-e hazámba” – mondta.
Cserkészek, Caritas-munkatársak, szerzetesek és laikusok: a rászorulók mellett állók is összegyűltek a teremben, ahol minden hovatartozáson túl az egységet is ünnepelték. A pápa asztalánál ülő vendégek között volt egy nő, aki egy Pinokkió történetét felidéző képregényt hozott magával, és amelyet a pápának ajándékozott. Jelen volt egy Elefántcsontpartról származó fiatalember is, keveset beszélt, nem katolikus: „Mit számít, itt jó, mert otthon érzem magam, Calabriából jövök...” Nem messze tőlük néhány nő ült, akik Chiclayóból, Peruból érkeztek több mint húsz éve. A pápát Rómában ismerték meg: „Özvegy vagyok, velem van az anyám és a lányom, aki orvosi kezelés alatt áll. Sok éve kérünk szociális lakást, most előrébb kerültünk a jogosultak listáján, reméljük, hogy sikerül. A hit segít nekünk, Jézusért élek. Szerencsére vannak jó emberek, jó szándékú emberek.”
Az ebéd végén a pápa áldása zárta a találkozót, amelyben köszönetet mondott mindenkinek, különösen Tomaž Mavrič CM atyának, a vincések (lazaristák) generálisának és Konrad Krajewski bíborosnak, a pápai alamizsnásnak.
magyarkurir.hu/Szaléziak.HU
