Főoldal / Magyar Tartomány / Fiataljaink írták - Isten-arc
Fiataljaink írták - Isten-arc
2024-02-25 Vasárnap | #Magyar Tartomány
A 2024-es Szalézi Ifjúsági Szinódus kapcsán készül egy "Libro dei sogni" (Álmok könyve) című könyv, melyben minden szalézi tartományból egy fiatal álma szerepel majd. Magyarországról Berthóty András, óbudai szalézi animátor írása kerül majd a kiadványba. Ennek a hosszabb változatát közöljük, a rövidebbet a készülő Szalézi Értesítőben találják.
Korán kelek. Időre van szükségem, hogy igazán fel tudjak ébredni. Gyorsan arcot mosok, vizet iszom. Kávét már nincs időm lefőzni. Most még az egész ház alszik. Kék fényben úszik a folyosó fala. Előkészítem a reggelit és kiveszem a gyógyszereket is a zárt szekrényből, mielőtt felkeltem a fiút. Az egész reggeli rutint végig kell csinálni, mire felébred. Általában ő nem is kel fel, inkább én emelem ki és teszem vízszintesből függőleges helyzetbe, majd együtt tesszük meg az utat a fürdőszoba felé. Ma reggel, amikor lehajolok, hogy felemeljem, szokatlanul nehéznek tűnik. Lehet, hogy a vékony testet nehezebbé teszi az elhagyatottság, vagy az önmaga számára nem érthető érzelmi kitörések; a harag, a csalódottság és az öröm vihara, ami nap, mint nap körülöleli és el is hagyja ezt a kócos, nyílt tekintetű fiút. Elindulunk. Igyekszem beállítani ugyanazt a ritmust, amivel én lépegetek a nappalin keresztül. Mintha minden reggel járni tanítanám. Miután végig csinálta azt a jól begyakorlott mozdulatsort, ami a fürdést, mosakodást jelenti, immár józanul az életre, leülünk reggelizni. Ilyenkor már beszél nekem a tegnapi napról. Arról, hogy mi volt jó az iskolában, hogy ma mennyire nem szeretne menni és, hogy mennyire várja, hogy délután itthon focizhasson a többiekkel. Persze akkor elszomorodik, vagy dühös lesz, amikor eszébe jutnak az otthonban lakó többi fiúval elkezdett tegnapi veszekedések. De nem most, reggel még nem. Ilyenkor még érintetlen a nap és reménytelinek lehet érezni ezt a fáradt csöndet a konyhában. Ő nyugodtan eszi a majonézes-sajtos kenyeret az étkező asztalnál, miközben én a táskáját pakolom össze. Megy, hogy felvegye a cipőjét. Nemsokára indulni kell. Ahogy jön vissza az előszobából, és megáll a nappali ajtajában, akkor tűnik fel, hogy Isten-arca van.
Egy szintén az otthonban dolgozó nő viszi el őt iskolába, a nagyokkal együtt. Hosszú, göndör, fekete haja pont azt a nyugodt, elegáns hatást kelti, mint ahogyan a sosem kapkodó mozdulatával más napokon az épületben jár-kel, vagy a konyhában pakol. A gyerekekkel pontosan érkezik az épület másik végéből. Persze a sor végén jó pár álmos szemű srác még a kabát felvétel állapotában van. Az éjszakai műszak vége sokszor feszült, az alváshiány győzne az ember felett, de ez a mosolygós nő valahogyan meg tudja tartani a jó kedvét a reggeli órákban is. Gondoskodó anyaként van jelen a gyerekek között, érzékenyen fogadva a legkisebb rezdüléseiket is. Ezen a reggelen sugárzó tekintete az üvegezett bejárati ajtó mellett rendkívüli hatással van rám. Nem szólal meg és én sem szólok hozzá, bár úgy érzem, sok mindenről szeretnék mesélni. Mesélni több hónapja felgyülemlett történetekről, érzésekről, amiket még magam sem dolgoztam fel, a terveimről és, hogy a gyermekkori álmaim is előjöttek mostanában. Részletesen szeretném leírni azt az érzést, amikor a parton állok, de a viharos tenger felébreszti a legbensőbb félelmeimet, és hogy azon a napon nem tudtam beugrani a vízbe. Szóban átadni a tegnapi, ebéd utáni desszert ízét, ami jó volt, de nem is figyeltem rá, mert annyira belefeledkeztem a jó kedvű beszélgetésbe az asztalnál. Egymást érték a fejemben az érzések és emlékek tucatjai.
- Amikor a tengerparton sétálva nem tudod, mit keresel itt, a csütörtök este lőtt gól utáni öröm pillanatában vagy akár most, amikor fel kell kelned, hogy reggelit készíts a fiúnak, akinek iskolába kell mennie, mesélhetsz nekem ezekről. Találkozni szeretnék veled.
Valami hasonlót mondott az a kék szempár, aki ott reggel, az üvegezett ajtó mellett várt. Ő várt rám. Ő, aki mindig ott van jelen, akivel általában méltóságteljesen tegeződőm, mint közeli barátommal, aki szabaddá tesz a hétköznapok közönyétől, és akit az utca szürke, ködös levegőjében, a szentmise becsengetett pillanatában vagy egy asztalnál beszélgetve onnan szoktam felismerni, hogy olyan Isten-arca van.
Berthóty András/Szaléziak.HU
