Főoldal / Szalézi világ / Isten szolgája Oreste Marengo, a feledhetetlen misszionárius
Isten szolgája Oreste Marengo, a feledhetetlen misszionárius
2018-08-29 Szerda | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
misszionárius • szentség • India •
„Oreste kereste az embereket, és az emberek keresték őt” – mondják róla. Don Pierluigi Cameroni megemlékezett arról, hogy Oreste Marengo 1906. augusztus 29-én született Diano dAlbában. A szalézi posztulátor Isten szolgája égi születésnapjának huszadik évfordulóján Oreste Marengo szülőhelyén járt, ahol oratóriumot neveztek el róla. Ez egyben egy lehetőség is volt arra, hogy elmélyítsék Isten szolgájának tiszteletét.
Oreste Marengo 1906. augusztus 29-én született Diano dAlbában, egy piemonti vársoban, Cuneo tartományban, Lorenzo Marengo és Agostina Montaldo gyermekeként. Édesanyja, mint mélyen hívő asszony, részt vett Don Bosco temetésén és egy különleges áldással tért haza, ami lehetővé tette, hogy öt gyermeke közül hármat az Úr szolgálatára adjon. Ahhoz azonban, hogy a kis Orste Don Bosco fia legyen, jelentős mértékben hozzájárultak a Segítő Szűz Mária Leányai is, hiszen három évig a Segítő Szűz Mária Leányainak helyi elemi iskolájába járt, ahol növekedett szeretete Don Bosco iránt, miután szüleitől is sokat hallott róla. 2018 augusztusában az iskola udvarán emléktáblát helyeztek el, hiszen ebben az udvarban növekedett a hite.
Szülei kérésére Oreste Valdoccóban folytatta a tanulmányait, ahol lehetősége volt megismerni néhány első generációs szalézit: Albera, Francesia és Rinaldi atyákat.
A középiskolai tanulmányok második évében találkozott Stefano Ferrandóval, aki egy ideig tanárként tanított ott, és röviddel utána Indiába utazott misszióba. Ez Orestében is felkeltette a vágyat a missziók iránt, ő is misszióba akart menni, így kérelmet nyújtott be a rendfőnöknek, Ricaldone atyának, aki elküldte őt Assamba, Shillong, hogy ott töltse novíciusi évét.
Ferrando atya irányításával először tanárként, majd a studentátum rektoraként működött, közben látogatott az indiai falvakat, tanulta a helyi nyelveket és felélénkítette az ünnepi oratóriumokat. Teológia tanulmánya során együtt dolgozhatott Costantino Vendraméval, aki a shillongi közösség plébánosa volt, és akitől sokat tanult a szalézi lelkipásztori stílusról: Don Bosco jelmondata, a Da mihi Animas volt az elsődleges motivációja a missziós munkájának.
1932. április 2-án Shillongban Orestet pappá szentelték. Ettől a pillanattól kezdve szívét és lelkét beleadva látogatta a falvakat Észak-Kelet-Indiában. Sokat utazott messze, hogy elvigye az evangélium üzenetét többezer családnak és segíti őket minden lehetséges módon. A Himalája lankáin élő távoli törzseket is meglátogatta, akik távoli falvakban és elszigetelt közösségekben éltek, ahol egy katolikus misszionárius érkezése egészen egyedülálló esemény volt. Egy éjszakát utazott vonaton, egy napot hajóval a folyón, másik napot egy kisebb hajóval, majd négyórás buszozás után még tizenkét kilométert tett meg gyalog – ez volt például a távolság, amit egy csoport hívő érdekében megtett. Elnyerte az emberek szimpátiáját és megtanult több mint 20 helyi nyelven. Az ima embere volt, melegszívű és barátságos, semmi sem tudta megállítani a vágyát, hogy segítsen és tudta, hogyan nyugtassa meg az embereket az ő kedves módján.
1951-ben kinevezték püspöknek az újonnan alapított Dibrugarh egyházmegyébe. Elfogadta az engedelmesség szellemében. Így tért vissza Olaszországba 1951-ben a püspökszentelésre, először 28 évvel azután, hogy elindult. Nagy örömére édesanyját még életben találta, és egy kicsit vele lehetett. 1951. december 27-én szentelték püspökké Torinóban, a Mária Keresztények Segítsége-bazilikában
Hamarosan visszatért a misszióba, az új egyházmegyébe, amit rábíztak, és a tőle megszokott vándorló misszionárius stílusban fáradhatatlanul és nagylelkűen munkához lát, annak ellenére, hogy a malária időszakos rohamai, igen komoly sérv és a visszérgyulladás első tünetei hátráltatták.
Szerencsés volt, hogy ügyesen tudott kommunikálni az adományozókkal, ezért hathatós jótevőket tudott maga mögé állítani (elsősorban szülővárosából, Diano dAlbából), akik támogatják őt és lehetővé teszik számára, hogy nagy műveket építsen a lakosság leggyengébb és legsérülékenyebb része számára. Továbbra is látogatta a falvakat, prédikált és gyóntatott.
1964-ben kinevezték Tezpur püspökének, és öt évvel később rábízták a jövőbeni egyházmegye, Tura ellátását is, de idő előtt lemondott annak érdekében, hogy némi teret engedjen a helyi püspöknek, akit végül elfogadott az indiai kormány. Még ottmaradt egy ideig, segítve Tura új püspökét, és felkutatva az anyagi forrásokat az egyházmegye támogatására.
Élete utolsó éveit apostolkodással töltötte. Egészen 1998. július 30-án Turán, 92 éves korában bekövetkezett haláláig rendelkezésre állt egyházmegyéjének különféle feladatokra.
Jellemző vonása volt az engedelmesség a feletteseinek, az aggodalom a lelkek üdvösségéért és a legkedveltebb, a jellegzetes szalézi optimizmus. Mint jó pásztor, terjesztette a tudást és a kereszténységet a nép körében. Észak-Kelet India államaiban egyik úttörője volt az egészségügyi ellátás és oktatás biztosításának a távoli, elmaradott térségekben.
Az egyházmegyei eljárást ügyében 2013. február 16-án fejezték be.
Szaléziak.HU
