Az emlékezet vonata - a sebesség kétségtelenül más, de az útvonal hasonló Don Bosco egyik útjához, amely az utóbbi hetekben gyakran eszünkbe jutott.
1875. november 4-ét írunk. Mindenszentek napján IX. Piusz fogadta az első szalézi misszionáriusokat. Most gőzössel (40-60 km/h) térnek vissza Torinóba Don Boscóval. 7-én találkoznak a torinói püspökkel. 1875. november 11-én megható búcsúünnepséget tartanak a Segítő Szűz Mária-bazilikában. Don Bosco elkíséri őket Genovába, ahonnan november 14-én, vasárnap a Savoyán indulnak Amerikába. December 14-én érkeznek meg úti céljukhoz, Buenos Airesbe.
Számos kezdeményezés indult abban a 136 országban, ahol a szaléziak jelenleg jelen vannak, hogy megemlékezzenek erről a bátor kezdetről, amelyből minden más kezdet valahogy gyökeret eresztett és továbbra is virágzik. Októberben Luandában, Angolában jártam a 16 körzet (a Don Boscótól örökölt nyelvünkön tartomány vagy altartomány) képviselőivel, amelyek a szalézi jelenléteket csoportosítják a szubszaharai Afrika 41 országában, ahol Don Bosco otthon van. Válaszul erre a 150 éves missziós életre, az elmúlt hónapokban számos új jelenlét és közösség született. A kis mag tovább növekszik.
Felüdítő és csodálattal tölt el, hogy Don Bosco számos arcát láthattam a július óta öt kontinensen megtett utakon, azzal a kicsi és szerény kezdettel, amelyet csak atyánk nagy bátorsága és hite erősített meg, amelyet átadhatott azoknak a fiataloknak, akik vele tartottak Rómából azzal a gőzössel. Van köztük kettő, akik mellé érdemes egymás leülni a Freccia Rossa vonaton, és szelfit készíteni, ahogy most is tesszük, hogy néhány másodperc alatt megörökítsük az első magvetést, amelyben szerepet játszottak.
Giovanni Battista Baccino
Egy kevésbé ismerttel kezdem. Giovanni Battista Baccino a neve. Ligúria peremvidékéről, parasztcsaládból származott, akik a források hiánya és a mezőgazdasági munkások hiánya miatt nem tudták iskolába küldeni őt. Találkozott Don Boscóval, aki utat mutatott neki, ahogyan másoknak is, akik hajlandóak voltak életüket az Úrnak szentelni, de a szegénység miatt nem volt lehetőségük rendszeres tanulásra. Jól tudta, mit jelent ez, mert ez volt a saját története is. Elindított egy különleges képzési programot a „felnőtt hivatások” számára. Baccino így lett pap 1872-ben. 32 évesen, 1875-ben Amerikába költözött. Ő volt az első a csoportból, aki 1877. június 14-én meghalt. Don Bosco megíratta Don Giulio Barberisszel az életrajzát, amelyet személyesen átdolgozott. Egy, az életét odaadó misszionárius példaképnek tartotta. Nagyon rövid idő alatt mindenki szívét megnyerte, akivel találkozott. Mindent kétszer csinált: egy olasz nyelvű szentmisét a Buenos Airesbe érkező olasz bevándorlóknak, egy másikat pedig spanyolul az argentinoknak. Gyóntatott, betegeket látogatott, és bejárta a környező vidéket. Valahányszor elhagyta a templomot, senki sem tudta, hogyan, de egy csapat fiatal követte. Amint megérkezett, a környékbeli gyerekek körülvették, sétáltak, játszottak vele, vele. Elkísérték oda és vissza. Röviddel ezután ezt írta Don Boscónak: "Már 20 hivatásom van." A Don Boscónak írt levelei a gyermeki bizalom remekművei. "Papságomat neked köszönhetem. És egész életemben érted fogok dolgozni, hogy azt tedd más fiatalokért is, amit értem tettél." Egy másik, Don Boscónak írt levelében nagyjából ezeket a szavakat írta: "Tudod, hogy mi, szaléziak, mindannyian nagyon szeretünk téged. De fogadok, hogy senki sincs, aki annyira szeretne téged, mint én."
Giuseppe Fagnano
Van még valaki, akivel szívesen készítenék szelfit itt a vonaton, de ez nem lehetséges: Giuseppe Fagnano atyával, aki egy évvel fiatalabb Baccinónál. Nem volt abban a csoportban, amelyik Rómába ment. Rengeteg munkát végzett, sőt Patagónia apostoli adminisztrátora lett, elérte a Tűzföld legdélebbi csücskét, lerakta mindennek a Don Boscó-i alapjait Amerika legdélebbi részén, Argentínában és Chilében. Miért nincs a vonaton? Mert egy nappal azelőtt, hogy a hajónak indulnia kellett volna Genovából, a tízből az egyik már nem tudott elindulni. Don Bosco felhívta Fagnano atyát (aki akkoriban Varazze igazgatója volt). Azt mondta neki: "Menned kell." És elindult. 24 óra alatt megváltozott az egész jövője, és rajta keresztül ezrek jövője is, akiket elérnek az általa alapított missziók.
Két rövid villanás, két szelfi: elég azonban ahhoz, hogy még mindig érezzük a kezdetektől fogva érzett bátorság és hit erejét.
Manapság sokkal gyorsabban mozgunk, és a bolygó minden pontjához csak egy érintőképernyő vagy egy kattintásnyira vagyunk. Ez a világ, amelyben élnünk adatott. Don Bosco öröksége soha nem szűnik meg ámulatba ejteni és lenyűgözni minket. A legfontosabb különbség nem a Freccia Rossa, a gőzmozdonyhoz képest, nem egy hónap hajón a 14 órához képest repülővel, vagy nem a lovasposta az e-mailhez képest... Ami megváltoztatja az életeket, azok a kapcsolatok, mint amilyen Don Bosco és Baccino és Fagnano között kialakult.
„Amikor Kongregációnk és Családunk eredetére gondolunk, ahol a szalézi terjeszkedés elkezdődött, mindenekelőtt egy olyan közösséget találunk, amely nemcsak látható, hanem valójában egyedülálló, atipikus, szinte olyan, mint egy lámpa az éjszakában: Valdocco, egy eredeti közösség és egy ismert, kiterjedt, nyitott lelkipásztori tér otthona… Ebben a közösségben egy új kultúra fejlődött, nem akadémiai értelemben, hanem a fiatalok és a nevelők, a világiak és a papok, a kézművesek és a diákok közötti új belső kapcsolatok irányában, egy olyan kapcsolat irányában, amely visszanyúlt a környék és a város kontextusába… Mindennek a hit és a lelkipásztori szeretet volt a gyökere és motivációja, amely a családias szellem megteremtésére törekedett, és az Úr és a Szűzanya iránti szívből jövő szeretetre irányult.” (Don Juan Vecchi)
Torinóba érkeztem, ahová az a pap gyalog érkezett Becchiből az édesanyjával ugyanilyen novemberi időben, 30 évvel korábban, 1844-ben, 29 évesen, miután júliusban egy kőhajításnyira volt a sírtól, és az orvosok már feladtak minden reményt. Gyermekei imái talpra állították. „Az életemet nektek köszönhetem. De legyetek nyugodtak: mostantól mindent értetek áldozok” – mondta egyszerűen.
Mindannyian továbbra is ennek az ígéretnek a gyümölcse és beteljesedése vagyunk.
Don Silvio Roggia
bollettinosalesiano.it/Szaléziak.HU
