Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Magyar Tartomány / Kazincbarcika – Meghívó nyílt napra a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumba

Kazincbarcika – Meghívó nyílt napra a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumba

Kazincbarcika – Meghívó nyílt napra a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumba

2017-10-16 Hétfő   |   #Magyar Tartomány   |   ARCHIVÁLT

Kazincbarcika  • Szalézi Szent Ferenc Gimnázium  •

A kazincbarcikai a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium október 18-án, szerdán 8 órától 11 óráig tart nyílt napot, ahová szeretettel várják az érdeklődő hatodikos és nyolcadikos tanulókat és kísérőiket.

A gyülekező a Don Bosco Sportközpont konferenciatermében lesz 7.35-től, majd 8 órakor a gimnázium igazgatója és lelkivezetője tart tájékoztatót az érdeklődőknek a 2018/2019-ben induló osztályokról, a beiskolázási rendszer változásairól és a nyílt nap programjáról.

A tájékoztatást követően 8.40-től sportbemutató lesz, majd 9 óra után átvonulnak a gimnázium épületébe, ahol 9.20-10.05 között az első, 10.15-11.00 között a második bemutató órán vehetnek részt. Mindkét esetben 7-7 különböző foglalkozásból választhatnak az érdeklődők.

Szeretettel várnak minden érdeklődő diákot és kísérőt a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban!

 

sagim.hu/Szaléziak.HU

Kapcsolódó cikkek

Tóth Péter diakónussá szentelése élőben

Tóth Péter diakónussá szentelése élőben

#Magyar Tartomány 2026-03-20, Tegnap

Tóth Péter szalézi szerzetes diakónussá szentelése élőben követhető március 21-én a Szent István Televízió youtube-csatornáján.

Kazincbarcika – Emlékezés az 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra

Kazincbarcika – Emlékezés az 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra

#Magyar Tartomány 2026-03-15, Vasárnap

A hagyományoknak megfelelően a kazincbarcikai Szalézi Szent Ferenc Gimnázium diákjai most is a Don Bosco Iskola diákjaival közösen emlékeztek az 1848-49-es..

Meghívó diakónusszentelésre

Meghívó diakónusszentelésre

#Magyar Tartomány 2026-03-03, Kedd

A Don Bosco Szaléziak örömmel tudatják, hogy Tóth Péter SDB diakónussá szentelése 2026. március 21-én, szombaton a 10.30-kor kezdődő szentmise keretében..

Kazincbarcika - Bemutatjuk a Don Bosco Iskola kápolnáját

Kazincbarcika - Bemutatjuk a Don Bosco Iskola kápolnáját

#Magyar Tartomány 2026-02-21, Szombat

Örömteli eseményt ünnepeltek a közelmúltban a kazincbarcikai Don Bosco Iskolában: felújították a kápolnát, amely most megújult szépséggel és..

Kazincbarcika - Hamvazószerdai szentmise

Kazincbarcika - Hamvazószerdai szentmise

#Magyar Tartomány 2026-02-19, Csütörtök

Február 18-án hamvazószerdai szentmisén vettek részt a kazincbarcikai Szalézi Szent Ferenc Gimnázium tanulói a Szent Család-templomban.

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Kazincbarcika - Nagy Szent Teréz ünnepénLengyelország – A Szalézi Család megbízottainak találkozója >