Főoldal / Szalézi világ / Kongói DK – „Ha nem lenne Don Bosco, már halottak lennénk...”
Kongói DK – „Ha nem lenne Don Bosco, már halottak lennénk...”
2024-03-21 Csütörtök | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
Afrika • segítség • háború • menekültek •
Közép-Afrika Szűz Mária Mennybevétele Tartományában (AFC) tett rendkívüli látogatása keretében Alphonse Owoudou atya, Afrika-Madagaszkár regionális tanácsosa jelenleg az ország keleti részén, Goma térségében járja a szalézi műveket, ahol hónapok óta fegyveres összecsapások zajlanak a hadsereg és néhány lázadó alakulat között. A helyi lakosságot sújtó nagy szenvedések közepette Owoudou atya ismét megújította a szaléziak elkötelezettségét, hogy elkísérik, reményt adnak, valamint lelki és emberi támogatást nyújtanak a rászorulóknak, és intenzív tanúságtételeket kapott arról, hogy a szaléziak által ezen a vidéken végzett munka valóban sok ember számára jelenti a különbséget élet és halál között.
Owoudou atya négy teljes napot töltött itt március 15. és 18. között, és meglátogatta a Don Boscó-i művet Ngangiban, amely intézményi szempontból az AFC-EST Delegáció második műve – az ITIG után szintén Gomában, amely a küldöttség központja –, de lelkipásztori szempontból a legfontosabb, mert nagyon gazdag apostoli munkákban: gondozó központ a nehéz helyzetbe került gyermekek számára, Szakképzési Központ, amely egy mezőgazdasági képzési részleggel is rendelkezik, az általános iskola, az ünnepi oratórium, a legszegényebb fiatalok számára fenntartott bentlakásos iskola és még egy kis kápolna is.
Az összes tevékenység mellett a Ngangi központ a különböző vallási csoportok közötti együttműködés gyönyörű bizonyítéka is, amelyek mindegyike elkötelezett a kiszolgált lakosság javára. A központban a Don Bosco Szaléziak, a Segítő Szűz Mária Leányai, valamint a salvatoriánus nővérek laknak, és minden közösség a saját címzettjeiről gondoskodik, szándékközösségben, egymással összhangban, de tiszteletben tartva sajátos karizmájukat is.
Néhány héttel ezelőttig a Don Bosco Shasha jelenlét is a Ngangiban levő műtől függött, ahol az agrárképzés zajlott, és ahol a harci övezetekből elmenekült emberek ezrei kerestek már menedéket a térségben zajló összecsapások miatt. Február közepe óta azonban a lázadó milíciák eljutottak oda is, és mind a kitelepítetteknek, mind az ott dolgozó három szalézinak el kellett hagynia otthonát, és kitelepítettként folytatni útjukat.
„Gomában jelenleg körülbelül 26 000 ember él, köztük sok kiskorú és gyermek, akik a környező területekről érkeztek” – mondja Owoudou atya. –Néhányan akár 12 évesek is lehetnek, a legfiatalabb, akit tegnapelőtt láttam, ötnapos, és az édesanyja meghalt a szülés közben.
„A legfiatalabbaknak a szaléziak kukoricából, szójából és cirokból készült kását osztanak ki, ami sokuk számára igazi életmentő. Emellett a rendfőnök által erősen óhajtott és támogatott segélyprojektnek köszönhetően a bonni Don Bosco Mission irodán keresztül minden családnak havonta eljuttatják a túléléshez szükséges alapvető szükségleteket: egy 10 kg-os csomag babot, egy zsák lisztet, szappant, 1,5 liter olajat és gyógyszereket” – mondta Afrika-Madagaszkár regionális tanácsosa.
„Szó szerint halottak voltunk, de a rendtársaidnak köszönhetően életünk biztosítva van, még ha a bizonytalanság továbbra is fennáll, mert nem tudjuk, meddig tart a fegyveres konfliktus” – vallotta egy anya Owoudou atyának, miután látta, hogy fia újra elkezdett futni, napokig kockázatos volt, hogy éhen hal.
„Sok gyereket láttam, akik újra futni kezdtek, boldogan, gyönyörűen, tele reménnyel, valószínűleg azért is, mert nem voltak tudatában a rémálomnak, amelyet szüleik élnek át” – kommentálta a szalézi.
A műben a köszöntés során pedig a központ egyik fiatal vendége felolvasott egy üzenetet Owoudou atya számára, amelyet maguk a gyerekek készítettek, és így szólt: „Tisztelendő atya, az ön jelenléte itt a szeretet jele, a nap és a remény sugara. Mi, gyerekek és fiatalok, akik olyan háborúk áldozatai lettünk, amelyek örökre megváltoztatták állapotunkat, és családunktól elszakított gyerekekké tettek minket, most peremre szorultak vagyunkk, és „mai bobo”-nak (utcagyerekek, elhagyatott , szerk.) hívnak minket... Ha nem lett volna Don Bosco, már halottak lennénk. Itt a jó alkalom, hogy megköszönjük önöknek, Don Bosco Szaléziak, a támogatásukat, szeretetüket és törődést a nehéz helyzetbe került gyerekek és fiatalok iránt.”
A ngangi központban tett látogatásáról szólva Owoudou atya így folytatja: „Oly sok anya, oly sok ember mondta nekem, hogy amikor visszatérek Olaszországba, köszönjem meg Don Boscónak a sok segítséget... Talán köszönetet akartak mondani a rendfőnöknek, vagy talán néhányan azt hitték, hogy Don Bosco még ma is él. Minden bizonnyal Don Bosco él a szaléziakban, akik minden körülmények között a nép mellett maradtak: a szenvedésben, a háború elől való menekülésben... Nekem úgy tűnik, ez az, amit a rendfőnök a »jelenlét szalézi szentségének« nevez."
ANS-Goma/Szaléziak.HU
