Főoldal / Szalézi világ / Maria Troncatti nővér és a terézi lelkiség
2025. október 15-én van Ávilai Szent Teréz, az FMA Intézet védőszentjének liturgikus emléknapja. A terézi lelkiség egyes vonásai felfedezhetők Boldog Maria Troncatti nővérben, aki ma szent.
- október 15-én van Ávilai Szent Teréz (1515–1582) liturgikus emléknapja, akit Don Bosco a Segítő Szűz Mária Leányai Intézetének védőszentjévé választott.
Az 1885-ös Alapszabályokban Don Bosco a novíciusmesternőről szóló cikkében ezt írta: „Szent Teréz azt akarta, hogy a szerzetesek vidámak, őszinték és nyitottak legyenek… Az ilyen jellegű nővérek a legalkalmasabbak arra, hogy a fiatal lányokban és a világ népeiben tiszteletet és szeretetet ébresszenek a jámborság és a vallás iránt” (Segítő Szűz Mária Leányaira vonatkozó Alapszabályok, amelyeket a Szalézi Társaság gyűjtött össze, Torino, 1885, IX. cím, 5.).
Don Bosco minden bizonnyal a lelki élet olyan tanítóját akarta adni az FMA-nak, aki tudta, hogyan kell a szemlélődést és a cselekvést harmonikus szintézisben egyesíteni, ami a nagy spanyol reformátor és alapító kreatív találékonyságának igazi gyökere.
Az eredeti FMA-nak azonban nehézséget okozott az ilyen élet. Luigina Boccalatte nővér egy Borgo San Martinóból származó levelében azt írta, hogy 1882. június 25. és 29. között Don Bosco eljött Gonzaga Szent Alajos ünnepén misét celebrálni: „Nem mondom el, hogy milyen rendkívüli munka volt, és hogy hányan gyűltek össze, még a szomszédos falvakból is.” Az apáca így emlékezik vissza: „Mondtuk neki [Don Boscónak], hogy nincs időnk az áhítatos gyakorlatainkra, és hogy este el fogunk aludni. És azt mondta: »Imádkozzatok el három Üdvözlégyet, ahogy tudtok, és feküdjetek le békésen, mert már fáradtak vagytok a naptól; de a mise és az áldozás alatt ismételjétek Jézusnak, hogy adjon nektek egészséget, szentséget, örömöt és kitartást, és hogy tegyen benneteket megannyi Szent Terézzé«” (Cron. IV, 155–156).
Boldog Maria Troncatti FMA nővér, (1883 – 1969), akit XIV. Leó október 19-én szentté avat a római Szent Péter téren, szintén tudta, hogyan ötvözze a szemlélődést és a cselekvést, ugyanolyan erővel tett tanúságot Istenbe és a Keresztények Segítségébe vetett bizalmáról, mint apostoli kreativitásáról és bátorságáról.
A tanúk ezt állítják: „ Az ima volt a mindennapi tápláléka: szeretett a kápolnában lenni a kevés rendelkezésre álló idő ellenére, de kihasználta a kora reggeli órákat, a betegek szunyókálásának idejét és a délutáni órákat… és imádkozott! Amikor azonban hívták, hogy segítsen a betegeken, azonnal elhagyta a kápolnát, hogy elmenjen és gondoskodjon a rászorulóról.”
Novíciaként olyan szavakat írt le, amelyek a terézi lelkiséget idézik: „Uram, örökre a tiéd akarok lenni. Ó, Jézusom, mindent elhagytam, ami a legkedvesebb volt számomra, hogy eljöjjek és szolgáljak téged, hogy megszenteljem lelkemet. Igen, mindent elhagytam: csak te maradsz nekem, de te elég vagy nekem.”
„Jézusom, tégy engem ilyen jóvá és kitartóvá abban az állapotban, amelyre elhívtál: hadd szolgáljalak mindig hűségesen! Hadd feledkezzen meg rólam mindenki, hogy csak a tiéd lehessek; távolíts el mindenkitől, hogy a játékszered lehessek. Adj nekem annyi szeretetet, annyi áldozatkészséget, alázatot és önmegtagadást, hogy a jó eszköze lehessek annyi szegény lélek számára.” Ezeket a szavakat halála után a holmijai között találták.
A boldoggá avatási folyamat dokumentációja kijelenti: „ Hogyan élte meg Mária nővér az imádságát? (...) Azt állíthatjuk, hogy Isten Szolgálója mindig az ima magaslatán élt, és ezért – ahogy az alapító Don Boscóról mondták – »egységben volt Istennel«. Jézus magatartását követte, aki »imádságban töltötte az éjszakát«, és aki a Jordánban való megkeresztelkedése után »ott állt és imádkozott«. Minden reggel 4 és 5 óra között Troncatti nővér imádkozoztt a tabernákulum előtt. Így kezdte a napját; majd szombatonként részt vett a »hajnali rózsafüzérben« a jámbor hívekkel, hogy a megbeszélt időben a templomban legyen a közösséggel együtt az elmélkedésre és a szentmisére.
A nap folyamán nemcsak szüntelen imádsággá tette munkáját, hanem szinte folyamatosan imádkozott : ezt számos tanúságtétel bizonyítja a legkülönbözőbb rétegekből származó emberektől, akik hozzáállásában a derűs, meggyőződéses, szorgalmas hit átláthatóságát látták.”
Egy posztuláns, aki 1920-ban találkozott Mária nővérrel, így emlékezett vissza: „Soha nem látták aggódónak vagy elfoglaltnak, hanem mindig szorgalmasnak, békés hozzáállással, amely feltárta az Istenben elmerülő ember hiteles belső »összességét«.”
„Maria nővér élete minden pillanatát bátor hitben élte, amely megvilágította útját a legnehezebb körülmények között is. Bízva Istenben, a gondviselő Atyában és a végtelen Szeretetben, nem válik sem passzívvá, sem tehetetlenné. Tudja, hogy az Úr szőlőskertjében a kegyelem napja éretté teszi a gyümölcsöket, de szükség van a munkások szorgalmas és fáradhatatlan munkájára is. Ezért munkájában nem ismer pihenést: a nagyszabású kórházprojekttől kezdve egészen addig, hogy a kis shuarjainak gyönyörű ruhát biztosítson a keresztelőre vagy az elsőáldozásra; a Mária-ünnepektől keresztfia menyasszonyának a városba való utazása megszervezéséig.
Intenzív tevékenységét az ima ritmusa jellemzi: „Egy pillantás a nyakamban lógó feszületre életet és szárnyakat ad a munkához” (L. 16 – Proc. 67. o.). Magában megismétli, amit rokonainak írt: „Jézus még ezekért a szerencsétlenekért is vérét adta” (Summarium, 517).
Így két nagyon különböző szent, időben és térben távol, egymásra emlékeztetve arra ösztönzi a mai férfiakat és nőket, hogy hitüket a mai világot átalakító és humanizáló erőként éljék meg.
cgfmanet.org/Szaléziak.HU
