Ez azok betegsége, akik azt mondják, amit mások mondanak, és azt csinálják, amit mások... Az ebben a szindrómában szenvedők kedvenc mottója: "Mindenki ezt csinálja..."
A divat parancsol: és mindenki ugyanúgy öltözik. A televízió beszél: és mindenki ugyanúgy nevet, gesztikulál, vitatkozik. A közös légtér megkívánja, hogy mindenki alkalmazkodjon. A korral lépést kell tartani, hogy a gyerek születésnapja olyan legyen, mint egy lakodalom kicsiben, és mindenki csak ismétel, mint a papagájok, sőt!
Ezt a mondatot hallják leggyakrabban a szülők: "Mindenki ezt csinálja, én miért ne tehetném?" Egy kifejezés, amelyet a gyerekek ösztönösen, kiszámított kegyetlenséggel használnak. Bosszantó bizonytalanságérzetet okoz a szülőkben, akik úgy érzik, hogy versengésnek vannak kitéve, mint egy arénában. Ezzel a tiltakozással a gyerekek pozitív ösztönt fejeznek ki; a szülők pedig egy veszélyes megfelelés fenyegetését érzik.
Ahogy a gyerekek felnőnek, meg kell tanulniuk kapcsolódni másokhoz, és társaik minden életkorban tükrök számukra. Nehéz megtanulni szeretni önmagad, ha nem fogadnak el az embertársaid. Éppen ezért a gyerekek evolúciójának egyik fő állomása, hogy megtanuljanak olyanok lenni, mint a többi velük egykorú gyermek. Ahhoz, hogy a gyermek pozitív énképet alakítson ki, nagyon fontos, hogy megtanuljon aktívan részt venni egy csoportban. Egy gyerek csak akkor mer más lenni, ha biztos abban, hogy egyenrangú másokkal.
Ennek a vágynak azonban, hogy olyanok legyenek, mint mások, a pozitív oldalai könnyen negatív erővé válhatnak, amit "mindenáron utánzásnak" nevezhetünk. Ebben az értelemben meg kell érteni Don Bosco sürgős ajánlásait fiainak, hogy figyeljenek a „rossz társakra” és az „emberi tiszteletre”.
Hogyan kellene reagálnunk? Úgy, hogy közben erősítsük az „én”-jüket, a személyiségüket.
A papagáj-szindrómát azzal küzdjük le, hogy kiválunk a nyájból. Úgy harcolsz, hogy " kiváló" leszel (szó szerint: " ki a nyájból"). A mai hullám a gyerekek felgyorsításához vezet, megfojtja őket ezer vállalással, ezer „tanfolyammal”. A szülők, akik a „nyájon” kívül állnak, határozottan reagálnak: „Elég a kifacsart gyerekekből!" Míg a „mindenki ezt csinálja” szülők, akik egy csónakban eveznek, hagyják, hogy a gyermekük vatta között nőjön fel.
A régimódi szülők kifogásokat emelnek: „Elrontjuk azzal, ha mindig becsapjuk! Az élet nem egy doboz csokoládé!"
Az elkerülendő kockázat, hogy folyamatos gerillaháború kezdődik a családban: „A többiek akkor mennek haza, amikor akarnak, miért kell nekem tízkor hazajönnöm?”, „Nem bízol bennem!”, „Gloria anyja vett neki, én miért nem kaphatok?"
Ha a gyermeke azt mondja: „Más anyák megengedik a gyerekeiknek, hogy tévét nézzenek iskola után”, ne azt válaszoljuk: „Én nem vagyok a többi gyerek anyja. Amíg ebben a házban élsz, be kell tartanod a szabályaimat” – válaszoljuk azt: „A mi házunkban a tévé kikapcsolva marad, amíg be nem fejezed a házi feladatodat.”
Ismerje fel gyermeke egyediségét. Könnyű elfelejteni, hogy gyermeke nem csak a tükörképe, „a régi törzs új ága”. Minden fia vagy lánya valakinek egyedi egyéniség, akinek személyisége, jelleme, érdeklődési köre és képességei nagymértékben eltérhetnek a szüleitől és a testvéreiétől. A közelség és a nyugalom bizonyos pillanataiban a szülőknek emlékeztetniük kell gyermekeiket arra, hogy az „egyediség” sokkal többet ér, mint az „olyan, mint mások”.
Bízzon az eszében. Például, attól a pillanattól kezdve, hogy képes megérteni, elmondhatjuk neki ezt: „Amikor egy gyermek megszületik, mindenki azt mondja: teljesen olyan, mint az apja”; vagy: „Olyan intelligens, mint a nagybátyja”… miért nem tesszük fel magunknak a kérdést: „Miben különbözik mindenki mástól?” Hozzátehetjük azt is: „Isten gyenge matekból, és nem használ sablont! Valójában csak egyig tud számolni, aztán kezdi elölről: még csak nem is duplikál!” – „Ahelyett, hogy klón lennél, inkább lázadj!”
Két különböző üzenetet kell küldeni a gyerekeknek. Először is: jóváhagyjuk azt az igényét, hogy olyan legyen, mint mások. Másodszor: szeretjük annyira, hogy segítsünk neki megérteni, mi a helyes és jó, és mi nem. A gyerekeknek meg kell érteniük, hogy a szülők támogatják a függetlenné válásukat, de szülőként kötelességük megvédeni őket a bajtól.
A leghasznosabb különbséget tenni a fontos és a kevésbé fontos bosszantó tényezők között. Rugalmas lehet az öltözködéssel, a zenei ízléssel, a hobbikkal kapcsolatban is... Létfontosságú, hogy sziklaszilárd legyen a hazaérés időpontja kérdésében, a kísérő nélküli bulizással, az alkohollal stb. kapcsolatban.
Beszéljünk róla nyíltan. Segíteni kell a gyerekeknek, hogy különbséget tudjanak tenni a hasznos és a káros dolgok között. Egy apa nyugodtan mondhatja a fiának: „Nem érdekel, ha a buszon mindenki vulgárisan és durván viselkedik. Te az én vezetéknevemet viseled, és jogom van a jó nevemhez…”
Pino Pellegrino
bollettinosalesiano.it/Szaléziak.HU
