Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Magyar Tartomány / Napról napra Don Boscóval - Don Bosco a Paradicsomba megy

Napról napra Don Boscóval -  Don Bosco a Paradicsomba megy

Napról napra Don Boscóval - Don Bosco a Paradicsomba megy

2022-01-31 Hétfő   |   #Magyar Tartomány   |   ARCHIVÁLT

Don Bosco  •

Don Bosco már több mint egy hónapja ágyban feküdt. Mint később kiderült, a halálos ágya volt ez.

Mennybemenetelének előestéjén azoknak, akik a gyógyulásról beszéltek neki, ezt mondta:

– Holnap nagy útra indulok.

Hétfőn, 30-án még meg tudott áldozni. Ez volt az utolsó áldozás az életében.

A következő éjszaka mellette volt néhány testvér… De amint úgy látszott, hogy elkezdődött a haláltusája, rögtön odasiettek papok, kispapok és világiak, hogy atyjuk mellett imádkozzanak, aki árván készül hagyni őket, a gyermekeit. Hajnali három órakor távirat érkezett a Vatikánból XIII. Leó pápa áldásával.

Nem sokkal ezután a haldokló elcsendesedett és Giovanni Cagliero bíboros, aki Amerikából érkezett, mert egy belső hangot vélt hallani, amely azt mondta neki, hogy tegye meg ezt az utat, jól érthetően suttogni kezdte:

– Jézus, Mária, Szent József, nektek ajánlom szívemet és lelkemet, … Jézus, Mária Szent József, legyetek velem végső küzdelmemben. Jézus, Mária, Szent József, hadd leheljem ki békében a lelkemet.

A később boldoggá avatott Don Michele Rua, Don Bosco első utóda, és más szaléziak, akik a kezdeti időktől fogva vele voltak, mellette dolgoztak, és immár átvették tőle a dicsőséges örökséget, amit az a mondat fémjelzett: „Da mihi animas, cetera tolle”, a fájdalomtól megtörten sírtak.

Hajnali háromnegyed ötkor Don Bosco utolsót sóhajtott és kilehelte lelkét.

  1. január 31-e volt. 72 évet, 5 hónapot és 15 napot élt.

A fájdalmas hír, ami széltében-hosszában bejárta a várost, általános és mély hatást váltott ki: sok üzlet és bolt zárva maradt ezen a napon, ajtajukon ezzel a táblával: „Don Bosco halála miatt zárva”.

(vö. Memorie Biografiche, XVIII. 538. és egyéb helyekről)

 

Forrás: Michele Molineris - Napról napra Don Boscóval, Don Bosco Kiadó 2008

 

Szaléziak.H

Kapcsolódó cikkek

A „DON BOSCO RÓMÁBAN” útvonal: egyedülálló lehetőség, csak egy kattintásnyira

A „DON BOSCO RÓMÁBAN” útvonal: egyedülálló lehetőség, csak egy kattintásnyira

#Szalézi világ 2025-10-09, Csütörtök

A Rómában 2025. június 27-én, Jézus Szent Szíve ünnepén felavatott Don Bosco Ház Múzeum igazi mágnesként vonzza mindazokat, akik osztoznak a szalézi..

Don Bosco tisztelete az őrangyalok iránt

Don Bosco tisztelete az őrangyalok iránt

#Aktuális 2025-10-02, Csütörtök

Az Egyház október 2-át a Szent Őrangyaloknak szenteli, akik a Biblia vallási világegyetemében jelen lévő égi alakok, és akikről 1670 óta X. Kelemen pápa..

Bruno Ferrero apró történetei - A simogatás

Bruno Ferrero apró történetei - A simogatás

#Aktuális 2025-09-29, Hétfő

„Kövesd a szíved!” – mondta neki Don Cafasso. Giovanni szíve pedig fájt, mert néhány fiának nem volt hol aludnia esténként. Épületek bejárataiban vagy..

Don Bosco és a lottó: egy igazi bravúr

Don Bosco és a lottó: egy igazi bravúr

#Aktuális 2025-09-10, Szerda

Don Bosco nemcsak fáradhatatlan nevelő és lelkipásztor volt, hanem rendkívül találékony ember is, aki képes volt új és merész megoldásokat kitalálni..

Don Bosco és az ő szaléziai

Don Bosco és az ő szaléziai

#Aktuális 2025-09-04, Csütörtök

Don Bosco boldogan tréfálkozott fiaival, hogy vidámnak és nyugodtnak lássa őket, szaléziainak tréfásan elárulta azt a nagyrabecsülését, azt a vágyát, hogy..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Ferenc pápa köszönetet mondott a Szalézi CsaládnakSzaléziak Don Boscóról a katolikus tévében >