Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Magyar Tartomány / Óbuda – Folytatódhat a munka az új oratóriumban és a tartományfőnökségen

Óbuda – Folytatódhat a munka az új oratóriumban és a tartományfőnökségen

Óbuda – Folytatódhat a munka az új oratóriumban és a tartományfőnökségen

2022-03-22 Kedd   |   #Magyar Tartomány   |   KIEMELT   |   ARCHIVÁLT

Óbuda  • megáldás  • oratórium  • ünnep  •

Talán a fiatalok örültek a legjobban annak, hogy március 21-én Erdő Péter bíboros megáldotta az új oratóriumot Óbudán, hiszen ez azt jelenti, hogy két év után most végre birtokukba vehetik a remek, új épületet és teljes lendülettel folytatódhat a munka.

 Az óbudai szalézi oratórium és a közösségi ház épülete rendkívül rossz állapotban volt, ezért 2019-ben lebontották. A közösségi ház helyén épült meg 2020-2021-ben az új tartományfőnökség, amelynek alapkövét 2020. február 10-én tette le Varga Mihály pénzügyminiszter, Andrásfalvy János tartományfőnök és Ábrahám Béla előző tartományfőnök, az új oratóriumépület pedig a Kiscelli utca 79-re nyílik, de az L alakú épület az udvaron át összekapcsolódik a Bécsi úti épületekkel, így alkotva egy egészet az óbudai szalézi műhöz tartozó templommal, rendházzal, kollégiummal és immár az új tartományfőnökséggel is.

Az ünnepi alkalomra eljöttek a Szalézi Család tagjai, de több jeles vendég is megtisztelte jelenlétével. A megjelenteket Andrásfalvy János tartományfőnök atya üdvözölte. Az épület átadása alkalmából mondott köszöntőjében elmondta, hogy közel hat éve kezdték az előkészületeket, hogy a szaléziak óbudai letelepedésének századik évfordulóját új épületek létesítésével ünnepelhessék. „A korábbi szalézi tartományfőnök, Ábrahám Béla munkatársaival együtt minden követ megmozgatott, hogy az óbudai dohos, omladozó szalézi épületek helyébe újak kerülhessenek. Az 1920-as szalézi megtelepedés után kicsit több mint száz évvel most együtt örvendezhetünk a bontás, majd újjáépítés vége felé” – mondta Andrásfalvy János tartományfőnök.

Képet nyújtva az építkezés dimenziójáról felvázolta, hogy beruházás összértéke 2,2 milliárd forint volt, mindez 100 százalékban vissza nem térítendő állami támogatás révén valósult meg, amit hálásan köszönnek a kormánynak. Természetesen ehhez a rend is hozzátette a maga önrészét, a fenntartás és a működtetés feladatát is örömmel vállalják a helyi szaléziak és a velük együttműködő világi közösség, de a berendezés végső formába hozásához marad még bőven lehetőség az adakozók számára.

Kiemelte, hogy a Don Bosco Oratórium a háromszintes épülete összesen 1714 négyzetméteres területével, aulájával, minikonyhájával, előadótermével, közösségi tereivel, játszótereivel, a sportpályával a keresztény társasági, társadalmi élet előmozdítását célozza meg, a tartományfőnökség 614 négyzetméteres épületéből pedig a Szent Istvánról elnevezett Magyar Szalézi Tartomány országszerte működő rendházait, oratóriumait, oktatási intézményeit irányítja a szalézi rend.

Beszéde végén a tartományfőnök megköszönte mindazok munkáját, akik segítették ezt a hatalmas építkezést, hiszen a most megépült közösségi terek segítségével még nagyobb lendülettel folytathatják a keresztény társadalmi élet szolgálatát, a családok és hátrányos helyzetű fiatalok megsegítését Óbudán.

Varga Mihály pénzügyminiszter beszédében kiemelte, hogy Don Bosco személyisége és szellemisége utat mutat nekünk a mai nehéz helyzetben is. Elmondása szerint a kormány nagyra értékeli a szaléziak pedagógiai hagyományait és azt a munkát, amelyet a fiatalokért, különösen a hátrányos helyzetűekért végeznek. Don Bosco ugyanis nem csupán rendet alapított, hanem egy lelki családot is az Egyházon belül, akik szalézi lelkülettel élnek és dolgoznak. A pénzügyminiszter örömét fejezte ki, hogy a rend tagjai és az önkéntes segítők mostantól új épületekben fogadhatják a fiatalokat, gondoskodhatnak oktatásukról és tartalmas időtöltésükről. De az új épületekben is az a közösség várja a fiatalokat, amelynek tagjai több mint száz éve hittel, megértéssel és szeretettel fordulnak feléjük. A hit, a tenni akarás és a példamutatás vonzza a segítőtársakat. Így építhetett Bosco Szent János az egész világra kiterjedő közösséget – mondta Varga Mihály. A miniszter kitért arra is: az új épületek is azt példázzák, hogy a kormány az elmúlt évek komoly nehézségei ellenére kitartott alapvető céljai mellett, amelyek között fontos helyen szerepel a hitélet támogatása.

„Segítjük az egyházakat abban, hogy közfeladataikat és közösségépítő szolgálatukat minél jobb felételek mellett láthassák el” – fogalmazott. Azt is mondta, a kormány természetes szövetségesként tekint az egyházakra abban a munkában, amelyet Magyarország keresztény kultúrájának megőrzéséért, szellemi és lelki megújulásának érdekében végeznek. A templomok, egyházi iskolák, óvodák, kórházak és rendelők építése, felújítása nemcsak az egyházakat erősíti, hanem hozzájárul a települések fejlődéséhez, az ott élők életminőségének javításához is – tette hozzá Varga Mihály.

„Ma sem nélkülözhetjük azt a segítséget, amelyet a rend tagjai nyújtanak a nélkülük esetleg elkallódó fiatalokért, a szegénységgel küzdőként. Biztos vagyok abban, hogy ma is sokan tartjuk megfontolandónak Bosco atya tanácsát, amely így szól: Ne vesztegessétek az időt, tegyetek jót, sok jót, soha nem bánjátok meg!” – zárta beszédét a miniszter.

Erdő Péter bíboros beszéde elején megemlékezett a tartományfőnök atya előző nap elhunyt édesapjáról, Andrásfalvy Andrásról, akivel harminc évvel ezelőtt együtt dolgoztak azon, hogy megtalálják a katolikus egyetem lelkét. A bíboros szólt arról is, hogy a katolikus oktatás és nevelés az elmúlt harminc évben „kibontakozott” Magyarországon, az intézmények számának növekedése pedig Európában is egyedülálló kihívás elé állítja a Katolikus Egyházat. Reményét fejezte ki, hogy az óbudai szalézi oratórium a keresztény és európai kultúra egyik jeles központja lesz.

A bíboros emlékeztetett arra, hogy amikor házat szentelnek, érdemes elgondolkodni arról, hogy a szívekben is elő kell mozdítani a hívő kultúrát, hiszen a szent és a profán nem egymástól független, egymással nem érintkező valóság, és az ember nem „lép át” valamely szertartás végén az egyik világból a másikba, hanem hozzá tartozik a hétköznapi elemek megszentelése, éppen a tanulmányok, a sport, a játék megszentelése Don Bosco szellemében. Isten különböző módokon lehet jelen az életünkben, de mindig jelen van, és ez egységbe fogja egyéni és közösségi életünket. Ezt az egységet egyébként kultúrának nevezzük. Ezek után a tartományfőnök és az illusztris vendégek kíséretében megáldotta az épületet.

Végül Erdő Péter bíboros, Varga Mihály pénzügyminiszter, Andrásfalvy János tartományfőnök és Fürjes Zoltán, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára átvágta a nemzeti színű szalagot, ezzel átadva az épületet.

A jelenlevők most már bejárhatták az oratórium mindhárom szintjét, megcsodálhatták a háromszintes átriumot, amely önmagában egy közösségi tér, ami egy nyitható üvegfal révén összenyitható az udvarral, az előadótermet, betekinthettek a közösségi szobákba és kimehettek a teraszra is.  Az 50 fő befogadására alkalmas, minikonyhával ellátott, mobilfallal leválasztható teremben pedig harapnivalót és üdítőt szolgáltak fel a SZÁMALK-Szalézi technikum és Szakgimnázium mosolygós hoszteszei.

Szaléziak.HU

 

 

Kapcsolódó cikkek

Óbuda -  A három templom – zenés műsor és színmű

Óbuda - A három templom – zenés műsor és színmű

#Magyar Tartomány 2024-03-27, Szerda

Az Óbudai Szent Péter és Pál Szalézi Általános Iskola és Óvoda Don Bosco égi születésnapjára nagyszabású gálaműsort mutatott be az iskolai zárt..

Óbuda – A szalézi mű Afrikában – Nádudvari Géza testvér beszámolója

Óbuda – A szalézi mű Afrikában – Nádudvari Géza testvér beszámolója

#Magyar Tartomány 2024-03-07, Csütörtök

Piros Fotel helyett Piros Gyékényt szerveznek rendkívüli alkalommal március 12-én, kedden este 7 órától az Óbudai Don Bosco Közösségi Ház (Kiscelli u...

Óbuda – „SzőlőTŐ” – nagyböjti szalézi lelki délután fiataloknak

Óbuda – „SzőlőTŐ” – nagyböjti szalézi lelki délután fiataloknak

#Magyar Tartomány 2024-03-07, Csütörtök

"Uram, ha akarod, megtisztíthatsz!" (Mt 8,1-4) Vajon mennyire ragaszkodunk a saját álmainkhoz? Tudunk-e bízni Istenben, és engedjük-e (a bibliai történetben..

Óbuda – Nagyböjti lelki nap a Péter-Pálban

Óbuda – Nagyböjti lelki nap a Péter-Pálban

#Magyar Tartomány 2024-03-07, Csütörtök

Egy igazán különleges napot zártak március 2-án, szombaton a óbudai Szent Péter és Pál Szalézi Általános Iskolában: lelki napot tartottak, mely a..

Óbuda – „Fogadj imáidba!”

Óbuda – „Fogadj imáidba!”

#Magyar Tartomány 2024-02-10, Szombat

Az óbudai szaléziaknál a nagyböjti időszakban folytatódik a „Fogadj imáidba!” akció, melynek célja, hogy a templomközösség lelkileg is támogathassa az..

Címkék

 • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • csoda • ...
Összes címke
< „ANS News Video”: a szalézi világ vezető hírei audiovizuális formátumbanBoldog Alexandrina Maria da Costa és a világ felajánlása Szűz Máriának >