Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Magyar Tartomány / Óbuda - Nyári oratórium - első hét

Óbuda - Nyári oratórium - első hét

Óbuda - Nyári oratórium - első hét

2022-07-10 Vasárnap   |   #Magyar Tartomány   |   ARCHIVÁLT

nyár  • Óbuda  • oratórium  •

Sikeresen zajlott az idei nyári tábor Óbudán június 20-24. között, melynek immáron az új oratóriumi épület adhatott helyet.

Nagy öröm, hogy a közel 200 gyermek meg is töltötte életkedvvel és vidámsággal a komplexumot, emellett külön boldogság, hogy 80 segítő – idejét és képességeit nem sajnálva – próbálta nap, mint nap szebbé varázsolni a gyerekek időtöltését. A tábori résztvevők között voltak többen kerületi rászoruló gyermekek is, akikért kifejezetten hálás vagyok Istennek, hogy itt voltak, és jól érezhették magukat egész héten. Köszönjük Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának, hogy anyagi támogatásukkal elősegítették táboroztatásuk!

A hét témája az Oroszlánkirály című mese köré épült, a gyerekek jelenetek segítségével vonhattak le tanulságokat, tanulhattak a szereplőktől, mint például, hogyan álljanak ellen a kísértéseknek, figyeljenek oda egymásra, vagy éppen miért fontos betartani a szabályokat. A tábori himnusz fő mondanivalója az volt, hogy a szeretet nem csak egy érzés, hanem felelősség is, ezt a hét végére már mindenki hangosan harsogta.

A nevelés mellett természetesen cél volt a szórakozás, ehhez mindennap különféle programok segítették hozzá a közösséget. Voltak közös nagyjátékok, melyeket a gyerekek csoportvezetőikkel együtt játszhattak, kirándulás a Virágosnyeregbe, ahol egy óriási társassal készültek a szervezők, sportnap, amelyen versenyszellemből nem volt hiány, és strandolás, hogy a nagy melegben csobbanjunk egyet. Tehát csupa élmény volt a hét!

Személy szerint nekem nagyon sokat adott, hogy együtt tölthettem ezt a hetet a gyerekekkel és segítőtársaimmal. Úgy gondolom, hogy nagyszerű kezdése volt ez a nyárnak, és szerencsére majd a zárásra is lesz lehetőség, mivel augusztus 22-26. között megrendezésre kerül a második turnus, amelyre várunk minden jelentkezőt sok szeretettel. Én biztosan ott leszek! 

 

Czupor Attila/Szaléziak.HU

Kapcsolódó cikkek

Óbuda - „Ne félj, mert megváltottalak!” – Lelkinap a Péter-Pálban

Óbuda - „Ne félj, mert megváltottalak!” – Lelkinap a Péter-Pálban

#Magyar Tartomány 2026-02-19, Csütörtök

Különös iskolai napjuk volt február 18-án az óbudai Szent Péter és Pál Szalézi Általános Iskola tanulóinak! A hamvazószerdát közösen töltötték a..

Óbuda – Fergeteges farsangi buli a Péter-Pálban

Óbuda – Fergeteges farsangi buli a Péter-Pálban

#Magyar Tartomány 2026-02-17, Kedd

Ezen a héten iskolánk tornaterme – mely hétköznapokon csupán a testnevelés verejtékes szentélye – átlényegült a kortárs művészetek templomává. Ami a..

Óbuda – Indul a Szali Ifi Alpha 2026

Óbuda – Indul a Szali Ifi Alpha 2026

#Magyar Tartomány 2026-02-04, Szerda

Óbudán, a Don Bosco Oratórium és Közösségi Ház helyiségeiben márciustól ismét indul a nagysikerű Szali Ifi Alpha 18-25 év közötti fiatalok részére,..

Tordas – Újabb ígéretet tett animátorokkal bővült a tordasi oratóriumi család

Tordas – Újabb ígéretet tett animátorokkal bővült a tordasi oratóriumi család

#Magyar Tartomány 2026-01-26, Hétfő

A Segítő Szűz Mária Leányai által vezetett tordasi oratóriumban ünnepnapot ültek január 24-én, szombaton: négy fiatal szalézi animátor tett ígéretet,..

Óbuda – Meghívó a XV. Don Bosco Csocsóbajnokságra

Óbuda – Meghívó a XV. Don Bosco Csocsóbajnokságra

#Magyar Tartomány 2026-01-12, Hétfő

Nagy szeretettel várnak mindenkit a hagyományos Don Bosco csocsóbajnokságon Óbudán január 17-én, szombaton! Itt újra találkozhatunk, és a játék öröme..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Az újpest-megyeri Nagyboldogasszony Plébánia és a Krisztus Király-templom„A remény zarándokai”- a 2025-ös Jubileum felhívása >