Főoldal / Szalézi világ / Róma – Fedezzük fel újra Don Bosco „római levelét” - "Don Bosco evangéliumát"
Róma – Fedezzük fel újra Don Bosco „római levelét” - "Don Bosco evangéliumát"
2022-05-11 Szerda | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
A szalézi ünnepek sorozatában, amelyek májust "szalézi" hónappá teszik, a sok szent megünneplése és Mária, a Keresztények Segítsége ünnepe mellett ott van a május 10-i dátum is, az a dátum, amikor Don Bosco 1884-ben megírta híres "római levelét", amely szinte a Fiatalok Szentjének spirituális testamentuma. Don Bosco híres levelét azért írta, mert fennállt a veszélye annak, hogy elveszik a szaléziak fizikai jelenléte a fiúk között, szinte természetes képességük, hogy megértsék kultúrájukat, és az átlátszó, családias, jó szeretet, amely feltárja Istent és megnyeri őket Istennek. Abban az időben, amikor az egész rend arra hivatott, hogy elmélyítse a „a jelenlét és az elkísérés szalézi szentségének” értékét, hasznos lehet visszatérni és újraolvasni ezt a levelet.
A Római Levél tartalmazza Don Bosco jól ismert irányelvét: „Nem elég szeretni a fiatalokat, hanem tudják is, hogy szeretik őket.”
„Természetesen ez a levél legátláthatóbb jelentése, annak a nagy elvnek a kimondása, amelyet a „szeretet láthatóságának” nevezhetnénk” – javasolja Chávez atya. Az Újszövetség szövegeiben a szeretetet a fénnyel társítják, mint magának a Fénynek a sugárzását, amely Isten.
A szaléziak által a fiatalok iránti szeretetet pedig egy kis átváltoztatáshoz lehetne hasonlítani.
Ezért szükséges ellenőrizni, megtanulni és feltalálni a szeretet nyelveit, amelyeknek a szalézinak szenvedélyes „értőjének” vagy „szeretőjének” kell lennie, abban az értelemben, ahogyan Don Bosco ezt a szót adta: „törődés, elkötelezettség, szenvedély”.
„Ma ez – folytatja Chávez atya – a pedagógus alapvető kihívása: megértetni vele, hogy igazán szeret, örökké szeret, mindent szeret abból az emberből, aki megjelenik előtte, aki felfedi magát és az idő múlásával megváltozik; megmutatja, hogy szeret még a visszautasítás, a feledés, a torzítás vagy a haszonszerzés ellenére is; és így meggyőzni a szeretetről, vagyis megszülni azt a belső meggyőződést, hogy méltó a szeretetre, sőt, hogy valaki képes a szeretetre (és ez a saját elidegeníthetetlen értékének érzékelése, méltóságának alapja, minden hiteles remény gyökere), és megértetni (de ez is kegyelem), hogy ez a Forrás, amely nekem és neked is ott van, mindig nyitott és elérhető, soha ki nem merül kimeríthetetlen gazdagságában."
Don Bosco pedagógiai zsenialitása a másik rendkívüli mondatban fejeződik ki: "Az, hogy szeretik azokat a dolgokat, amiket ők szeretnek azáltal, hogy részt vesznek gyermekkori hajlamaikban, megtanulják meglátni a szeretetet azokban a dolgokban, amelyeket természetükből adódóan kevéssé szeretnek; mint például a fegyelem, a tanulás, önsanyargatás és ezek a dolgok, amelyeket megtanulnak szeretettel csinálni."
„Van tehát a racionalitás egy eleme, aminek közbe kell lépnie, vagyis tudásigény, aminek el kell fogadnia és irányítania kell a szalézi pedagógust: ez pedig a fiatalok megismerése, a helyzetek, kérdések megértése, az igény, hogy megbirkózzanak velük."
A szeretet kétirányúvá válik: találkozás, bizalom, szorgalmas, szívélyes együttműködés, és mindenekelőtt az „együtt jól érezni magunkat”-tal járó öröm és boldogság.
Don Bosco számára pedig a boldogság az evangelizáció kiváltságos módja ("hogy boldognak lássalak az időben és az örökkévalóságban"), és egy út, amely megnyílik Isten felé.
Chávez atya elmélkedésének teljes, eredeti szövege elérhető az SDB.org oldalon.
ANS-Róma/Szaléziak.HU
