Főoldal / Magyar Tartomány / Szalézi szavak - Évközi 22. vasárnap - A szeretet szent törvénye
Szalézi szavak - Évközi 22. vasárnap - A szeretet szent törvénye
2021-08-27 Péntek | #Magyar Tartomány | ARCHIVÁLT
Ma a szentírási olvasmányok hallatán a Hozsanna 230-as énekének 3. szakasza jut eszembe: „Üdvözítőnk tanítása szeretet szent törvénye/Melyet hirdet szent Egyháza lelkünk örök üdvére.” A szeretet az evangéliumban ajándék és követelmény egyszerre. Keresztelésünkkor kaptuk meg Isten ajándékozó szeretetének első nagy jelét. Ugyanis a keresztség szentségében Isten szövetséget kötött velünk. Megvalósult, mintegy láthatóvá vált bennünk is, mindegyikünkben külön-külön és az Egyház közösségében is azaz új és örök szövetség, melyet Jézus hozott létre, valósított meg a keresztségben Isten és ember között, amikor önmagát feláldozta, s ezt a szövetséget feltámadásával megpecsételte.
Ebben a szövetségben Isten sokféle ajándéka rejlik, sőt nyilvánvalóvá lesz: ezek közül az első az, hogy Isten az ő törvényét kinyilatkoztatta már az Ószövetségben, s ezt a kinyilatkoztatást beteljesítette Jézus tanítása, Jézus törvénye az Újszövetségben. Azt lehet mondani, hogy az Ószövetség örökségünk, az Újszövetség pedig ajándékunk Krisztusban.
Az Ószövetség közvetítője Mózes volt, az új és örök szövetség közvetítője pedig Jézus Krisztus, az istenember.
Mit kíván tőlünk Isten törvénye, majd Krisztus törvénye, Jézus tanítása? Azt, hogy igyekezzünk azt jól megérteni – ez elsősorban értelmünk tevékenységét igényli, hogy akarjuk azt elfogadni – ez pedig akaratunk és érzelmeink mozgósítását kívánja, végül törekedjünk azt megvalósítani – ez pedig cselekvésünk aktivizálását jelenti.
Ugyanakkor mint tapasztalunk magunkban és másoknál is? Azt, hogy viszonylag könnyű Krisztus törvényét megérteni, értelmünkkel belátni, hogy ti. ez jó az embernek, s ez tetszik Istennek. Azt tapasztaljuk továbbá, hogy nehezebb Krisztus törvényét elfogadni, befogadni, életünk normájává, irányító eszméjévé tenni. Végül azt tapasztaljuk, hogy a legnehezebb Krisztus törvényét mindennapi életünkben megvalósítani, mindennapi gyakorlattá tenni, vagyis szerinte élni.
Az ószövetségi olvasmányban Mózes szívére köti a választott népnek, hogy az isteni törvényt jól értse meg, őszinte szívvel fogadja el, és hűségesen tartsa meg. Így bizonyul a környező nemzetek előtt bölcs és okos népnek, amely azt az egyedülálló kiváltságot hordozza, hogy példátlan közelségben van hozzá Istene.
Szent Jakab apostol a szentleckében – már Jézus után – finom szemrehányással emlékezteti olvasóit, a második keresztény nemzedéket, hogy elfogadják ugyan Jézus tanítását, a szeretet szent törvényét, de mindennapi életükben nehezen valósítják meg a hiteles vallásosság gyakorlati követelményeit. Kiemeli ezek között, hogy gondját kell viselnünk a bajbajutottaknak, és szívünket tisztán meg kell őriznünk a világtól, ti. a világ romlottságától. Vagyis: Krisztus tanítványainak legyen jellemzője a karitatív lelkület, az embertestvér gondja-baja iránti érzékenység és a segítőkészség. „A tanítást váltsátok tettekre, ne csak hallgassátok” – írja az apostol.
Jézus a farizeusokat azért feddi meg az evangéliumban, mert elzárkóznak Jézus tanításainak egyszerű megértésétől is. Számunkra nehezen megmagyarázható makacssággal állnak szemben Jézussal. Nem fogják föl, hogy pl. a rituális tisztálkodás kérdésében vallott és követett kicsinyességük valójában ellentétben áll az általuk mindennél szentebbnek tartott mózesi törvény teljességével. S amikor Jézussal szemben, ellene foglalnak állást, akkor magával Istennel fordulnak szembe. Ugyanis előbbre helyezik a pusztán emberi hagyományokat Isten törvényénél, s nem veszik észre, hogy a külsőséges szabályok aprólékos megtartása mellett milyen jól megférnek az emberi szív mélyéből előtörő bűnös indulatok és tettek.
Mire figyelmeztet bennünket mindez itt és most? Arra figyelmeztet, hogy hallgassunk és figyeljünk Jézus tanítására, hogy azt jól megérthessük. Mind több lehetőségünk nyílik erre a megértésre, s a megértettek elmélyítésére. Ilyen lehetőség a Szentírás figyelmes, elmélkedő olvasása. Ilyen lehetőség az, hogy mind több tájékoztató és lelki olvasnivaló, sajtótermék és könyv elérhető számunkra. S mindezek mellett fontos utánanéznünk, megkérdeznünk az Egyházat, annak megbízott képviselőit, hogy mit tegyünk életünk különösen fontos vagy éppen válságos helyzeteiben. Ebben az összefüggésben kérdezzük meg magunktól, hogy oldódik-e bennünk a belénk sulykolt bizalmatlanság az Egyházzal szemben? Keressük gondosan feladatainkat és közreműködésünk lehetőségeit a család, a hitoktatás, a karitász, egyáltalán, a közösségi élet különböző területein! Ez tehát a megértés fontossága.
Alakítsuk, formáljuk továbbá készségünket, hogy Krisztus törvényét elfogadjuk. S űzzük ki magunkból, a szívünkből azt a jóra való restséget, amely főleg az Egyház törvényeivel szemben tetten érhető bennünk. Ez az elfogadás, a befogadás követelménye.
Végül, gyakoroljuk aKrisztus törvényének való engedelmességet, hogy azt mind teljesebben meg is tudjuk valósítani. Nem a kellő gyakorlás, mondjuk, a „begyakorlás” hiánya-e az oka annak, hogy az eszmék és események zűrzavarában gyakran kapkodunk és bizonytalankodunk?
Ennyit a megvalósítás, a cselekvés igényéről.
Most az iskolaév kezdetén legjobban gyermekeinkre kell figyelnünk, akik sok esetben sem a családra, sem az iskolára nem számíthatnak, mint eligazító, biztos támpontra. Kívánjuk meg magunktól elsősorban, amit tőlük, a gyerekektől elvárunk. S tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy ők is, mi is ajándéknak, egyszersmind feladatnak tekintsük Jézus tanítását, a szeretet szent törvényét.
P. Szikszay Sándor SDB
Szaléziak.HU
