Főoldal / Magyar Tartomány / Szalézi szavak - Húsvét 5. vasárnapja - A szőlőtő, a szőlővesszők és a termés
Szalézi szavak - Húsvét 5. vasárnapja - A szőlőtő, a szőlővesszők és a termés
2021-05-01 Szombat | #Magyar Tartomány | ARCHIVÁLT
A szőlőműves a kertészetnek és egyáltalán a mezőgazdaságnak az az ága, amely a legnagyobb odafigyelést, a körültekintő gondosságot és a szinte aggódó, féltő szeretetet kívánja meg a szőlősgazdától. Jézus hasonlata, amelyet a mai evangéliumban olvastunk, hallottunk, ugyanerről beszél képletesen, Jézus és tanítványai, Jézus és a krisztushívők kapcsolatáról. Csakhogy ebben a hasonlatban minden résztvevőnek személyes szerepe van.
- A természet világában, a valóságos szőlőskertben a legnagyobb felelősség terhe a szőlőműves vállán van. És ő sem tudja megakadályozni a késői fagy és a jégverés pusztítását.
- A szőlőtő akkor tudja éltető erejét, tápláló nedveit a szőlővesszőkbe juttatni, ha a szükséges sókban gazdag a táptalaja, és ha megóvják a veszedelmes kártevőktől.
- A szőlővesszők viszont – a természet rendjében – nem képesek megszakítani az életkapcsolatot a szőlőtővel, nem „mondhatják” azt, hogy „nekem nem kell az az életnedv, amit csak és kizárólag a szőlőtőtől, a szőlőtőből kaphatok”, vagy „nem fontos számomra, lesz-e termés rajtam vagy sem.”
Éppen ezért Jézus hasonlata sokkal, de sokkal többet mond, mint a szőlőtő és a szőlővesszők természetes kapcsolata. Ezért lehet mondani, hogy az evangéliumban, az evangéliumi példázatban minden résztvevőnek személyes szerepe van: Jézus ugyanis mintegy megszemélyesíti a szőlőtőt és a szőlővesszőket is.
A szőlőművesnek, a mennyei Atyának egyértelműen és feltétlenül meghatározó szerepe van. Ő ítél ugyanis arról, hogy melyik a termést hozó és melyik a terméketlen szőlővessző. A haszontalan, termést nem hozó vesszőket lemetszi és eltávolítja. Az értékeseket, a termő vesszőket pedig „megtisztítja, hogy még többet teremjenek.” Ebben áll a szőlősgazda odafigyelő gondoskodó szeretete.
A szőlőtő, Jézus viszont mintha teljesen passzív lenne. Ám az is igaz, hogy nem a szőlőtő dolga, hogy megítélje, melyik a termő és melyik a terméketlen szőlővessző. Az ő dolga az, hogy gazdagon és nagylelkűen továbbítsa minden vesszőnek, azaz minden tanítványának azt az isteni erőt, amely belőle bőségesen árad.
A szőlővesszők kapnak Jézus hasonlatában olyan felelős szerepet, amely messze túlmutat a természet rendjén. Itt, a példázatban ugyanis azok, akik valamilyen kapcsolatban vannak Jézussal, mintegy maguk döntik el, hogy akarnak-e Jézus kegyelmi gazdagságából, életerejéből részesülni, vagy másképpen: akarnak-e Jézusban maradni vagy sem.
A szőlővesszők tehát Jézus tanítványai, azaz mi vagyunk. És rajtunk áll, hogy akarunk-e Jézussal élő kapcsolatban lenni, és ezáltal a tartalmas keresztény élet, a jócselekedetek és az erények bő termését hozni, vagy megelégszünk a külsődleges, azaz a látszólagos kapcsolattal: a puszta megszokással, a parancsok lélektelen teljesítésével, vagy egyfajta félelem által mozgatott, motivált vallásossággal, amely azt mondja, hogy ha nem tartod meg a parancsokat, vagy ha elhanyagolod a vallásos gyakorlatokat, elkárhozol.
A mi kapcsolatunk Jézussal az élő, a tevékeny és a készséges szeretet kapcsolata, amit hagyományos kifejezéssel így nevezünk: a megszentelő kegyelem állapota. Csak ebben a kegyelmi állapotban vagyunk képesek bármilyen üdvösségszerző cselekedetre. Erre utal Jézusnak ez a mondata: „Nélkülem semmit sem tehettek.”
Nyilvánvaló, hogy a szőlőtőről és a szőlővesszőkről szóló hasonlat eucharisztikus utalást is tartalmaz. A Krisztussal való állandó életkapcsolat a szentmise és a szentáldozás által valósul meg. Minden szentáldozásunk, amelyet Isten igéjének meghallgatása és befogadása készít elő, alkalom Jézusnak, hogy ő hozzon termést bennünk saját magunk és a világ megmentésére és üdvözítésére.
Nem csupán rólunk van szó, hanem Jézus becsületéről is: Jézus, a szőlőtő, nem maradhat termés nélkül. Mondhatjuk, hogy a mi hiteles keresztény életünk igazolja Isten fia megtestesülésének értelmét. A múlt vasárnap olvastuk Jézus példázatát a jó pásztorról és a juhairól, ma pedig a szőlőtőről és a szőlővesszőkről. A két hasonlatot egy mozzanat kétségtelenül összekapcsolja, bár mindkettő önálló mondanivalót hordoz. Amelyen képtelenség a nyáj nélküli pásztor, olyan értelmetlen a termés nélküli szőlőtő. Legyünk tehát jó pásztorunkhoz ragaszkodó, őt ismerő és követő juhok, és legyünk a szőlőtőnek termést biztosító szőlővesszők. Maradjunk Jézusban, hogy Ő is bennünk maradhasson!
Mély és szép összefüggés van a szőlőtő hasonlata és az édesanyák szerepe között az ember életében. A 127. zsoltár a szép családi életről beszél, s benne az édesanyát úgy emlegeti, mint „bőven termő szőlőtőt”. S ha a gyermek a szüléskor ki is szakad az édesanya védelmező és tápláló testéből, kapcsolatuk továbbra is egész életére élő és valóságos kell, hogy maradjon, ha fizikailag távol is kerülnek egymástól. Ezért ellenkezik a természet rendjével, s így Isten akaratával a gyermekét eltaszító anya (születés előtt vagy után): vagy az édesanyját megtagadó, semmibevevő gyermek (akár gyermekként, akár felnőttként). – Kapcsolatuk akkor tartalmas és életszerű, ha az minél inkább hasonlít Jézus és tanítványi kapcsolatához: a gyermekek, később az unokák az édesanyák életének szépséges termései. Ma azért imádkozzunk, hogy ez a kapcsolat a mi zord világunkban is újra és egyre jobban ilyen nemes és termékeny, élő és éltető kapcsolat legyen. Ez az anyák napjának értelme.
P. Szikszay Sándor SDB
Szaléziak.HU
