Főoldal / Magyar Tartomány / Szalézi szavak – „Legyél szamár!” – a hivatások világnapjára
Szalézi szavak – „Legyél szamár!” – a hivatások világnapjára
2020-05-03 Vasárnap | #Magyar Tartomány | ARCHIVÁLT
A legnagyobb ajándékunk, amikor megtudjuk azt, hogy van értelme, van célja az életünknek. Ez valahogy a hivatások körébe tartozik, hiszen aki tudja, hogy mi a hivatása, az tudja, hogy milyen cél felé halad, és tényleg rátalál a hivatására. Amikor Jézus meghív bennünket, akkor hívhat házas embernek, vagy szerzetesnek, papnak. És mindannyiszor tapasztaljuk, mint ahogy az életnél is tapasztaltuk, hogy ezt ajándékba kapjuk. Aztán azt is tapasztaljuk, hogy a hivatásunk az mindig egy különleges gazdagsággal ruház fel bennünket és ugyanakkor egy nagyon örömteli, csodálatos belső derű árad szét bennünk.
Gilbert Chesterton, híres angol író egyik műve arról szól, hogy a keresztény gigászi titka az, hogy örül. És elkezdi fejtegetni, hogy miért, hát a pogányoknál nem volt öröm? Régen, a pogány világban is hányszor örültek, sőt, még nagy tivornyákat is rendeztek és minden egyéb öröm is volt, de azt mondja, hogy az élet apró örömeinek tudtak örülni, viszont a világba helyezettségük szempontjában egy belső szomorúság volt ezekben az emberekben, meg azokban, akik nem hisznek Istenben és Jézusban, mert nem tudják, hogy mi a céljuk. Tehát hiába örültek egy-két dolognak, hogy ez is jó meg az is jó, ettek, ittak mulatoztak, meg örültek egy-egy eseménynek az életben, volt bennük egy szomorúság, hogy mindez céltalan, értelmetlen. Míg a keresztény, aki hisz Jézusban, egy belső derű és biztonság birtokában élhet. Mert tudom, hogy van értelme annak, hogy engem ide helyezett az Isten. Ő akart, szeret és támogat engem.
Innen kiindulva kell a hivatásról gondolkodnunk.
Hogy tényleg az Isten nagyon jól tudja, hogy valamit nekünk akar szánni. Én nagyon jól tudja, hogy minket valahová oda akar helyezni és már itt a földön teljesen boldognak akar látni, és aztán az örökkévalóságban. Ez a meggyőződés egy borzasztóan örömteli dolog – milyen furcsa... de tényleg, valahogyan így kell a hivatásunkat megélni. Amikor én szerzetesnek léptem be, akkor is ezt éreztem, hogy az Isten meghív engem is arra, hogy mások számára egy híd tudjak lenni, hogy őket Istenhez tudjam vezetni, és éreztem azt, hogy nekem ez a helyem. Hogy én Don Bosco mellett tudnék igazán megmaradni. Valahogy ez a hivatás titka. És ahogy egy házastárs elkötelezi magát, érzi, hogy ő a párjával akarja leélni az életét, a szerzetes azt érzi, hogy Istennel akarja leélni az életét és a közösséggel úgy, hogy boldog legyen és másokat boldogítson.
Rá kell erre találnunk.
Azt gondolom, hogy erre viszont egy hozzáállásra van szükség, és ez azt jelenti, hogy azon gondolkodjunk, hogy milyen módon viszonyuljunk az Istenhez, hogyan fogadjuk az ő hívását, akkor talán az első és legfontosabb ez a „szamár-mivolt”.
Mit jelent ez?
Tehát valóban, a hivatásunkhoz meg kell tanulnunk olvasni – egyrészt a történésekből, amik körülöttünk vannak, az emberek beszólásaiból és kiszólásaiból, és még egy nagyon fontos, egy szamárhoz köthető magatartás szükséges. Hogy az a szamár ott a jászolnál a marhákkal együtt lehelte a meleget a kis Jézusra az ének szerint, aztán elvitte Egyiptomba a menekülőket, és aztán, amikor Jézus bevonul Jeruzsálembe – és ez az, ami engem nagyon megragadott, amikor a hivatásomat kerestem. Jézus egyetlen egyszer kér, egyszer mondja, hogy neki valamire szüksége van, és akkor azt mondja, hogy egy szamárra van szüksége. Tényleg, egy szamárcsikó hordozza és viszi be őt Jeruzsálembe, mint királyt.
Nekünk is ezt a nagyon alázatos, egyszerű „csacsi” szolgáló magatartást kell magunkban kialakítani, és akkor az Isten a hivatást is nagyon egyszerűen rád rakja, és azt mondja, hogy Jézust ide vidd el és így vidd el, és nagyon egyszerű rátalálni, hogy mi az értelme az életünknek. Egyszerűen vállaljuk ezt a szamár-szerepet, ezt a kedves, Krisztus-hordozó szerepet!
P. Andrásfalvy János SDB, 2008/Szaléziak.HU
