Főoldal / Magyar Tartomány / Tóth Domonkos letette örökfogadalmát Don Bosco Szalézi Társaságába
Tóth Domonkos letette örökfogadalmát Don Bosco Szalézi Társaságába
2025-08-24 Tegnap | #Magyar Tartomány
fogadalomtétel • Óbuda • szalézi élet •
Különleges esemény tanúi lehettek mindazok, akik augusztus 23-án délelőtt eljöttek az óbudai Segítő Szűz Mária szalézi kápolnába: Tóth Domonkos, a magyar szaléziak „Benjáminja” letette szerzetesi örökfogadalmát Vitális Gábor tartományfőnök kezébe.
Ez nem csak Domonkos napja volt, hanem a rendtársaké, a szülőké, a családtagoké, a munkatársaké, tiétek, kedves fiatalok, és az egész Szalézi Családé, és egyben az Egyházé is. Az örökfogadalom ünnepe mindig nagyon nagy ajándék. Arra emlékeztet bennünket, hogy Isten hívása, ha történelem minden egyes pillanatában megszólít embereket, akik pedig ráhagyatkoznak, annak egész életük új értelmet és új küldetést kap.
Domokos ma ebben az isteni hűségbe kapaszkodva mondja ki véglegesen az igenét, ahogy Szűz Mária válasza által is egyetlen, végleges, teljes igen volt. És mindenki azt kívánta, hogy az ő válasza is legyen egy egyetlen, végleges, teljes igen.
Vitális Gábor tartományfőnök atya homíliája:
"Kedves Testvérek!
Ma különleges örömben van részünk. Domokos testvérünk örökre Istennek ajándékozza az életét a Szálezi Társaságban. Tudjuk mindannyian, hogy ez nemcsak az ő nagy napja, hanem a mi ünnepünk is.
A rendtársaké, a szülőké, a családtagoké, a munkatársaké, tiétek, kedves fiatalok, és az egész Szalézi Családé, és egyben az Egyházé is. Az örökfogadalom ünnepe mindig nagyon nagy ajándék. Arra emlékeztet bennünket, hogy Isten hívása, a történelem minden egyes pillanatában megszólít embereket, akik pedig ráhagyatkoznak, annak egész életük új értelmet és új küldetést kap.
Domokos ma ebben az isteni hűségbe kapaszkodva mondja ki véglegesen az igenjét, ahogy Szűz Mária válasza által is egyetlen, végleges, teljes igen volt, az ő válasza is legyen egy egyetlen, végleges, teljes igen. A liturgia szavaiban, amelyet annyira szeretsz te magad is, épp az imént hallottuk, amint Domokos megvallotta, Isten segítségével, ezekben az években, testvéri és apostoli közösségben éltem, hogy lépésről lépésre, növekedjen Krisztus követésében, Domonkos életterve szerint.
Ez az egyik összefoglalása. És most ezen a hajlaton, a kezdete is valami, mondjuk így nem teljesen újnak, de mégis valami újnak. Amikor a rendtársunk immár végleg, visszavonhatatlanul Jézus Krisztushoz köti az életét, Don Bosco családjában a fiatalokért.
„Íme újjáteremtek mindent” – választottad jelmondatodul az örökfogadalmad alkalmából. Ez az Isteni ígéret az örökfogadalom titkát világítja meg.
Nem pusztán egy emberi döntésről van szó, hanem Isten újjáteremtő szeretetének a művéről. E mondat nem jelenti, nem jelentheti azt, hogy mindaz, ami eddig volt, az érvényét veszíti. Hanem, hogy Isten hűsége képes mindent újjá, teljessé tenni és újjáteremteni.
Az eddigi út tehát nem lezárul, hanem Isten szeretetének teremtő erejében elkezd folytatódni, már egy kicsit gazdagabban, többként. Amit ma teszel, Domokos, ennek a folyamatnak a része. Isten eddigi munkáját megerősíted az életedben, és rá bízod a jövődet, hogy ő napról napra újjáteremtsen téged a hivatásodban, és rajtad keresztül a közösséget és a fiatalokat is, akiket rád bíz.
Ugyanakkor hajlamosak vagyunk úgy olvasni sokszor a Szentírást, hogy egy-egy mondatot nem olvasunk végig, vagy nem folytatjuk azt, ahogyan folytatódna. Ezért ne felejtsd el, hogy az eredeti szentírási szövegben, itt az Apostolok cselekedetében az Úr úgy folytatja: „Írd fel, mert ezek a szavak hitelesek és igazak.”
Az örökfogadalom tehát nem csupán egy belső titok, mert mondhatnám, csak rá vonatkozik. Csak ő érti meg, hanem egy küldetés is. Az Isten ígéretét láthatóvá kell tenned az életedben, hogy mások is olvassák belőle az Istent, az ő hűségét.
De ugyanakkor ez belső feladat is. Írd fel a szívedbe, hogy mindennapi döntéseinkben és cselekedeteinkben az ő szeretete váljon örökké, életté. Így lesz hiteles az Isten, az igazi tanúságtevő, a jelentés a fiatalok és a rendtársak között, amit majd hordozol. Mert mindez nem belőled fakad, hanem abból, hogy Isten szavát írtad a szívedbe, és azt elkezded élni a hétköznapok sűrűjében.
Kedves Domonkos, az örökfogadalom, amit most készülsz letenni, nem egy egyszerű ígéret, vagy nem csupán egy szerzetes rend jogi, külső megnyilatkozása, hanem egy mély, a legmélyebb emberi döntésnek a valósága. Teljesen átadás az Istennek. Egy életre szóló szövetség, ahogy ezt már tanultad és érted.
Itt nem szoktuk idézni Don Bosco 6. utódját, Don Luigi Riccerit. Ő a következőt írta, vagy nagyon világosan rámutat bizonyos dolgokra, és azt mondja, hogy minden hivatás alapja a hit és a szeretet, és azt írja, azt mondja: „Meg kell szabadítanunk a hitünket, amely képessé tesz arra, hogy lássuk a láthatatlant, halljuk az élő Isten hangját, mint egy hozzánk szóló személyét, azaz meg kell szabadítanunk a hitünket a megszokás és a rutin rozsdájától, hogy hitünk újra friss, élő kapcsolat legyen a mindig jelen lévő Istennel.”
Ez az, ami a fogadalom lényegét hordozza. Nem egy külső kötelesség, hanem személyes és belesőséges kapcsolat az élő Istennel, aki szeretettel hívott meg téged.
Az örökfogadalom, kedves testvérek, hitből fakad. Abból a hitből, amely meglátja a láthatatlant, és meghallja a sokszor nehezen hallható élő Isten hangját. És abból a szeretettől születik meg, amely válaszolni akar arra a hívásra, teljesen, visszavonhatatlanul, a lehető legnagyobb örömmel.
Kedves rendtársak, mi, meg kedves nővérek ti, akik örökre elköteleztük magunkat, fogadalmat tettünk, tudjuk, értünk ebből valamennyit. És azt is tudjuk, hogy egy külső szem más ért, mint amit mi értünk. Mi tudjuk, hogy a fogadalom nem egy egyszerű lemondás. Nem arról van szó, hogy valamit elengedsz, hogy lemondasz a házasságról, vagy az életed más lehetőségeiről, amit megélhetnél. Hanem sokkal inkább arról van szó, hogy a nagyobb értékért, a legértékesebb kincsért, ahogy az evangéliumi ember is eladta mindenét, vállalod mindazt, magáért az Istenért, az ő szeretetéért, és azért, hogy így tudj Krisztus szeretetével nagylelkűen szeretni másokat, mi, szaléziak különösképpen is az ifjakat.
Itt rejlik a hivatás értéke és szépsége. Teljes szabadságból és szeretettől válik az ember az Isten tulajdonává és eszközévé. Testestől, lelkestől, minden képességével, idejével, jövőjével. És ebben a teljes önátadásban válik az élet teljessé, termékennyé, meg örömtelivé.
Domonos, amikor ma válaszolsz majd a kérdésekre – mindjárt -, valójában nem csak egy liturgikus szertartás részeként teszed ezt, mert így írták meg. Sokkal inkább egy életprogram az, ami ott van. Kérdések, válaszok, életprogram. A kérdések ugyanis Don Bosco szívéből születtek meg és neked, rajtad keresztül mindnyájunkat elvisznek utat mutatni valami több felé.
Felcsillantanak valami értékesebbet, valami többet. Don Bosco valahogy úgy fogalmazná meg egy mondatban: „Válj az ifjak apostolává! Légy az ifjak apostola!” Ez volt Don Bosco álma. Az ő szíve akkor volt teljes, amikor a fiatalok között élt. Addig nem, vagy azelőtt sose. Téged is arra hív az Úr, hogy a fiatalokért élj, értük áldozva tehetségedet, az idődet, az egészségedet. A fiatalokban ugyanis ott dobog Krisztus szíve, ahogyan azt az örökfogadalmas képeden lehet látni, Krisztus szívét. Ott dobog bennük. És a te hivatásod az, hogy segítőjük, útitársuk, barátjuk légy, végtére is az apostolukká válj.
Az első kérdés, ha nem is a teljesség igénye szerint, mert ezt mindjárt halljuk, lényegében így hangzik: Akarod-e nagylelkűen szolgálni? Akarod-e nagylelkűen nekik szentelni az idődet, adottságaidat, egészségedet? Valljuk be őszintén: ez talán a legnehezebb. Mert nem tudjuk, hogy mennyi időt kapunk. De éppen ezért gyönyörű egyben. Azt fejezi ki, hogy amit kaptál, azt nem magadnak őrzöd meg, hanem elkezded szétoszlani, másoknak odaadni. Mint a kenyeret. Így válik az életed egyfajta eucharisztikus ajándékká, és majd a papságban ezt megéled. Minden egyes szentkisével, amit bemutatsz, egyre jobban elkezded megérteni. A teljességét felfogni nem fogod.
Don Bosco is ugyanezt tette: a legapróbb ajándékot is elkezte megosztani a fiúkkal. Olykor egy marék gesztenyét, egy falat kenyeret, vagy egy mosolyt. Tudta, hogy a szeretet lényege az az osztozás. És tudjátok mi a legszebb? Hogy a fiúk nem a gesztenyére emlékeztek, hanem arra a Don Boscóra, aki szétosztotta, hogy tőle kapták. Mert nem a gesztenye íze maradt meg a szájukban, hanem a szeretet íze, amellyel elosztották. Don Bosco keze, amely nyújtotta. Az ő mosolya, amely átitatott mindent.
Aztán ott a második kérdés: Akarsz-e együtt élni és együtt dolgozni a testvérekkel? A szalézi élet nem magányos hőstörténet. Nem egymagunk vagyunk, egyfajta szuperhősök. Magányos szuperhősök. Ha várhatunk valami olyan köpennyel, meg olyan lepellel, ami mutatja, hogy azért mi… A szalézi élet nem magányos hőstörténet, hanem egy közös valami.
Együtt élni, mindent megosztani, elfogadni egymás különbözőségeit. Na, ez a szeretet íze, ami nem egyszerű. Nagy titok, ha a közösségben megtanuljuk egymást hordozni, mert akkor tudjuk hitelesen szeretni majd a fiatalokat is, akiket az Isten bízott ránk.
De jön a harmadik kérdés: Akarsz-e tisztaságban, szegénységben, engedelmességben, a Szűz Mária példájára odaadni magadat az atyának? Ez a három fogadalom a teljes Krisztuskövetésre hív. A tisztaságban, amely szabaddá tesz. A szegénységben, amely egyszerűvé formál. Az engedelmességben, amely bizalmat épít. Ezek a fogadalmak nem önmagukért fontosak, hanem azért, mert mindegyik Isten szeretetéhez vezet, egyre, napról napra közelebb. Így leszel képes véglegesen kimondani nap, mint nap a te igenedet az Atyának, a Szűzanya példája szerint, mert ő is egyszer igent mondott.
És van egy utolsó gesztus, amikor a kezedbe veszed az égő gyertyát. Azt mondja a szöveg, légy világossága a világnak. A mai korban, ahol oly sok a bizonytalanság, a hivatásod számunkra, itt, most, meg majd a későbbiekben is, egy prófétai jel. Mutatja, hogy érdemes az Istennek élni. Nem tökéletességből, mert egyébként sem vagyunk azok. Hanem ragyogó, őszinte szeretetből fakadóan hordozni azt a fényt, amelyet Krisztus bízott ránk már a keresztelésünk napján.
Az örökfogadalom mindig emlékeztet bennünket arra, hogy a szalézi hivatás nem csupán emberi döntés, hanem az Isten ajándéka, amelyből elkezdenek mások is, például ez a templom is most itt, részesedni. Ezért ünneplünk ma oly sokan együtt veled.
De ne feledd, hogy a szalézi élet nem önkéntes munka. Nem csak egy pedagógiának az őrzői vagyunk, hanem egy Istennek szentelt ember. Istennek szentelt életet élünk. Mi, szaléziak nem azért élünk a fiatalokért, mert ez egy szép feladat, vagy hasznos társadalom szolgálat, hanem azért, mert Isten szeretete sürget, hajt bennünket. Krisztus követői vagyunk, akik Neki adtuk az életünket, az egész életünket. Ezért az apostolkodásunk sem valami mellékes tevékenység, hobbi, meg puszta időtöltés, meg nincs jobb dolgom, hanem szeretetünk természetes következménye. Ha Istent szeretjük, akkor szeretnünk kell azokat is, akiket ránk bízott. Ő rám bízott fiatalokat, különösen a legszegényebbeket, a leginkább rászorulókat.
Jegyezd meg jól, nem magamtól írom, nem magam találom ki: „A szalézi életnek négy táplálója van, amely minden fogagalomtevőt és minden közösséget életben tart – írja a már előzőleg idézett rendfőnök. – Az első az imádság. Aki tud imádkozni, az kitart” - mondta Riccieri atya. Imádság nélkül ugyanis elszárad a hivatás. De ha élő kapcsolatunk van az Istennel, akkor a hitünk mindig új erőt kezd kapni. Így az imádság nem mellékes dolog, hanem életkapcsolat az élő Istennel, forrás, csatorna, mely nélkül nincs kegyelem, nincs kitartás, nincs belső erő, mert nem lehet.
A második a szegénység. Ami számunkra nem egy retorika, nem lehet az. És nem is egy látványos gesztus, hogy majd mindenki látja, hogy lyukas cipőben jársz, hanem életstílus. Olyan egyszerűség, amely áthatja minden napodat. A szegénység, amely tiszta, egyszerű, közösségi életben mutatkozik meg, ahol mindenki a maga munkájával elkezd hozzájárulni a közösséghez. Nagylelkűen, önzés és külön kényelem nélkül. Egyszerű eszközökkel, de teljes szívvel. Don Bosco stílusában, ahogy ő tanította. És hogyha ezt megőrzöd, akkor szívedben mindig jelen lesz a lelkesedés, a nagylelkűség, meg a lemondás.
Aztán a harmadik a testvéri szeretet. Az élő imádságból születik meg újra is a testvéri szeretet. Ha Istennel élő kapcsolatban vagyunk, akkor lesz erőnk egymást is hordozni. De ha nincs szeretet, akkor hiába beszélünk közösségről. A közösség az a hely, ahol a hivatás valósággá válik. Ha családias szellemben élünk, az alapszabályaink szerint, ha megosztjuk egymással az életünket, akkor tudjuk szeretni majd a fiatalokat is, egyre többet.
A negyedik pedig az öröm. Don Bosco azt akarta, hogy vidám szentek legyünk, vagy vidáman legyünk szentek. Ha nincs öröm, nincs derű, akkor a szerzetes életünk, szalézi életünk kiüresedik. De ha van, akkor minden nehézség ellenére is vonzó, termékeny lesz a hivatás. Számunkra, szaléziak számára az öröm nem víz, hanem életető derű. Örömünk onnan fakad, hogy a közösség tagjai hittel élnek, imádságból táplálkoznak, testvéri szeretetet valósítanak meg és nagylelkű szegénységet gyakorolnak. Ha ez megvan, akkor nehézségek ellenére is ott lesz mindig a béke a szívedben.
És még valami. Ha valóban hiszünk a hivatásunkban, vagyis abban, hogy az Isten hívott meg minket, és mi csupán csak igent mondtunk, ha ezt teljes szívvel és hittel éljük, akkor azok a bizonyos hiányosságok, a körülöttünk lévő gyengeségek, vagy akár a hűtlenségek sem vesznek le bennünket a pályáról. Mert tudjuk, hogy nem embereknek adtuk az életünket, hanem egyedül az Istennek az Úrban. Ő az, akitől várjuk a végső szót, aki hűségünket majd megjutalmazza, mert nem emberjutalomért élünk. Ezért mondta Pál apostol: „Tudom, kinek hittem”, ezért mondta Don Bosco: „Nulla ti disturbi” - azaz semmi ne zavarjon, és nagyon remélem, ezért hallom tőle gyakran: „Nulla chiedere, nulla rifiutáre.” Azaz semmit ne kérjük, és semmit ne utasítsunk vissza. Testvérek, ez nem közöny.(???) Szalézi Szent Ferenc tanította nekünk ezt a mondatot. Hanem annak a belső örömnek a jele, amely mindig az Úrból fakad. Olyan belső magatartás és hozzáállás ez, amely a gondviselésre bízza rá mindig magát. És csak azt kívánja, amit az Isten akar tenni.
Emlékszem, amikor én örökfogadalmat tettem, bátran léptem ide a végén, és mondtam néhány mondatot. (Lehet, hogy ma már nem tenném meg, de azért még felidézem.) Akkor azt mondtam: „Az én életem most már az Istené én és a tiétek. Kérlek titeket, hogy segítsetek, és bátran kérjétek számom tőlem, ha nem őt képviselem és ha nem őt közvetítem számotokra, akinek ma felajánlottam az életemet. Amit akkor kimondtam, az igaz. És amit ma Domonkos tesz ma itt, ugyanarra tanít bennünket. Hogy Isten határozott döntést vár tőlünk. Nem félmegoldást. Nem kompromisszumot, hanem teljes hitet. Az élet bármely területén.
Had szóljak egy gondolattal a fiatalokhoz is, mert nagyon nagy öröm, hogy eljötteket, és itt vagytok, együtt ünnepeltek velünk, szaléziakkal és Domonkossal.
Kedves fiatalok! Ne féljetek attól a szótól, hogy örökre. Nézzetek csak körül a világban: mennyi minden ideiglenes ma! A telefon, a trend, a divat, és lehetne folytatni. De valljátok be, hogy a szívetek mélyén ti is érzitek, hogy az igazán fontos dolgok azok örökre szólnak. Egy igazi barát mekkora érték! Vagy egy nagy szeretet, ami ott van a szívemben. A világ gyakran a gyors, ideiglenes megoldásokat kínálja, és halljátok, próbáld ki aztán, ha nem tetszik, tedd le, hagyd ott, dobd ki. A szívetek mélyén viszont, ti sem átmeneti dolgokra vágytok. Mindannyian egy olyan szeretetet éhezünk ugyanis, amely nem múlik el. Egy barátság, amely kitart. Egy életre, amelynek van célja, meg van értelme.
Na, az örökfogadalom üzenete az pontosan ez: az örök szeretet valóság. Valóság! Nem mese és nem illúzió, hanem élő tapasztalat. Domonkos azért mondja most ki az igent, örökre, ezt a szót, mert megtapasztalta, hogy Isten hűséges. Hogy az Ő szeretete valóban egy biztos pont az életében, az egyetlen biztos pont. Ezért az ő példája számotokra egy kihívás. Meritek-e ti is? Keresni azt a szeretetet, ami túlmutat a jelen pillanatot. Mertek-e hinni abban, hogy az élet nem véletlenek sorozata, hanem meghívás egy nagyobb történetre, a tiédre.
Látjátok? Az örökre az nem egy bilincs, hanem egy szabadság. Ez tükröződik vissza az arcunkon. Mert csak akkor vagyunk igazán szabadok, ha van, akihez tudunk tartozni. És ha valaki az élő Istenhez tartozik, akkor az élete tele lesz örömmel, távlattal, meg ahogy ebben az évben megismerjük, és egyre jobban elmélyítjük, reménnyel.
Kedves Domonkos! Ma végleg az Úrhoz kötöd az életedet. De nem egyedül teszed. Mindannyian itt állunk. Itt állunk melletted, rendtársak, családtagok, barátok, a Szalézi Család és a fiatalok. Együtt adunk hálát, mert te igent mondasz. Ugyanakkor öröm és remény nyílik a szívünkben.
A Segítő Szűzanyag oltalmában ajánlunk téged. Ő, aki Don Boscót vezette, most téged is kísér majd, hogy az örökfogadalmad örömben és hűségben bontakozzék ki életed minden egyes napján."
A felemelő szertartás után az ünneplők a Don Bosco Közösségi Házba vonultak, ahol kezdetét vette a köszöntők végeláthatatlan sora, majd ízletes falatok mellett az örömteli találkozások és kedélyes beszélgetések. Kiemelkedően örömteli, szép nap volt! Bár lenne ilyen több!
Szaléziak.HU
