Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Magyar Tartomány / Újbuda - Rendhagyó tanévnyitó

Újbuda - Rendhagyó tanévnyitó

Újbuda - Rendhagyó tanévnyitó

2024-09-09 Hétfő   |   #Magyar Tartomány

SZÁMALK-Szalézi Technikum és Szakgimnázium  • iskola  •

2024.szeptember 2-án ünnepélyes tanévnyitóra került sora SZÁMALK-Szalézi Technikum és Szakgimnázium 9. évfolyamos tanulók számára. Az esemény különlegességét az adta, hogy a reggeli megnyitót a Boldog Meszlényi Zoltán-templomban tartották, ahol a diákokat és a tanárokat méltó környezetben köszönthették.

Az ünnepséget Halász József igazgató úr nyitotta meg, aki beszédében üdvözölte az új diákokat, és bátorította őket az előttük álló tanév kihívásaira. A tanévnyitó esemény házigazdája Misquitta Claudius atya volt, aki energikus és élménydús módon celebrálta végig az eseményt, így különösen emlékezetessé téve a napot a jelenlévők számára.

A Szalézi Iskola Fenntartó nevében Koblencz Attila pedagógiai igazgató is megtisztelte jelenlétével a rendezvényt, aki köszöntőjében hangsúlyozta, milyen fontosnak tartja az új tanulók befogadását és támogatását az iskolai közösségben.

A megnyitó része volt a szentmise is, amely a tanév kezdetének szellemi és lelki alapját adta meg. A szentmisét követően Andrásfalvy János tartományfőnök atya és Kovács Sándor atya prédikációját hallgathatták meg a diákok, amelyek további lelki töltetet adtak az új tanév kezdetéhez.

Az egész esemény hangulata emelkedett és inspiráló volt, amely nemcsak a tanévkezdést tette különlegessé, hanem lehetőséget adott a diákoknak arra is, hogy lelkileg is felkészülten kezdjék meg középiskolai tanulmányaikat. Az osztályfőnökök is csatlakoztak a jókívánságokhoz, sikeres és eredményes tanévet kívánva a tanulóknak.

Ez a lelkileg gazdag esemény megalapozta a 2024-es tanévet, és egyértelműen hozzájárult ahhoz, hogy a diákok magabiztosan, lelkesedéssel telve vágjanak neki az új kihívásoknak.

Fotók: Illés Barna

 

www.facebook.com/SZAMALK.szalezi.tech.szgi/Szaléziak.HU

Kapcsolódó cikkek

A SZÁMALK-Szalézi Technikum és Szakgimnázium diákjának fotós sikere Münchenben

A SZÁMALK-Szalézi Technikum és Szakgimnázium diákjának fotós sikere Münchenben

#Magyar Tartomány 2025-05-22, Csütörtök

Május 19-én nyílt meg Münchenben az RBS Munich galériában a ONE WORLD fotópályázat kiállítása. A Städtische Berufsschule für Buchbindetechnik und..

Újbuda - Jutalomkirándulás a Don Bosco verseny győzteseinek

Újbuda - Jutalomkirándulás a Don Bosco verseny győzteseinek

#Magyar Tartomány 2025-05-20, Kedd

Jutalomkiránduláson vehettek részt május 18-án a META-Don Bosco valamint a SZÁMALK-Szalézi Technikum és Szakgimnázium azon 9. osztályos tanulói, akik..

SZÁMALK-Szalézis siker az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen!

SZÁMALK-Szalézis siker az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen!

#Magyar Tartomány 2025-05-19, Hétfő

A SZÁMALK-Szalézi Technikum és Szakgimnázium diákja, Batsuren Munkhjin – vagy ahogy mindannyian ismerik, Bandi – grafikus szakmában megnyerte az Országos..

Írország – Don Boscónak szentelt új falfestményt avattak

Írország – Don Boscónak szentelt új falfestményt avattak

#Szalézi világ 2025-05-09, Péntek

Egy Don Boscónak szentelt új, nagyméretű falfestményt avattak fel az írországi Pallaskenry szalézi iskolájában.

Lengyelország – Összefogással az ukrajnai menekült gyermekekért

Lengyelország – Összefogással az ukrajnai menekült gyermekekért

#Szalézi világ 2024-05-28, Kedd

Az elki fiúknak és lányoknak szociális-sportiskolája, az Elk Socio-Sports School a Real Madrid Alapítvány, a Misiones Salesianas, a lengyel szaléziak és a Don..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Szabolcs testvér Mexikóban 1. - „Úgy gondolom, ideje készülni Mexikóba!”Emlékezzünk Lonkay Antalra, az első magyar szalézi munkatársra! >