Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Szalézi világ / Vándor József, a béke embere

Vándor József, a béke embere

Vándor József, a béke embere

2018-10-08 Hétfő   |   #Szalézi világ   |   ARCHIVÁLT

szentség   • misszionárius  •

Égi születésnapjának 39-ik évfordulóján, október 8-án Tiszteletreméltó Vándor Józsefre, kubai magyar misszionáriusra emlékezünk.

Először mérnök jövőt álmodott magának, de amikor eljött az ideje, hogy végleges döntést hozzon, elfogadta a szerzetesi és a papi hivatást. 1927. augusztus 2-án lépett be a szalézi noviciátusba. 1932-ben Olaszországba utazott, hogy elvégezze teológiai tanulmányait. 1936. július 5-én szentelték pappá, és még ugyanabban az évben, szeptember 1-jén elindult a Nagy-Antillák felé, és ott is maradt egészen a haláláig.

Miután a műveket, amelyek igazgatója volt, bezárták, a hívők gyülekezetét szolgálta különböző helyeken, így életének utolsó 25 évében Santa Clarában (1954-1979). 1958-ban, a Santa Claráért vívott csata közben, amely különös jelentőséggel bírt a kubai forradalom számára, amely 1959. január 1-én ért véget Castro győzelmével, ő az életét kockáztatta, hogy közvetítsen a szembenálló felek között és gondoskodjon a fegyverszünet betartásáról. Hála neki, sokan menekültek meg a haláltól.

A számos lelkipásztori és oktatási kezdeményezése miatt papi példaképként szolgál az új evangelizáció időszakában, ahogy ezt az egyház meghatározza. Élete során sokat szenvedett különböző betegségektől, mint például a tuberkulózis, a stroke, a hepatitis és az ízületi gyulladás, de mindezt panasz nélkül tűrte. A hívek a buzgó plébánost, a keresett gyóntatót tisztelték benne, aki betegsége ellenére önzetlenül látogatta a többi beteget.

Szalézi életét, amelyet nehéz körülmények között töltött, még tovább súlyosbította a hatvanas években az egyre növekvő egyházellenesség Kubában. Vándor atya a mai napig egy jel Kuba lakossága számára, ahol szentségének híre élő, különösen Santa Clara egyházmegyében.

Ő magyarként képes volt megérteni a kubai nép reményeit, félelmeit és elvárásait. Kuba számára Vándor atya „az igazság és a remény hírnöke”, a béke embere. Tudta, hogyan kell megőrizni a hit magját és a szalézi karizmát a nagy kihívások közepette, amelyekkel szembesült az egyház, tanúságot téve nagy hitéről és rendíthetetlen reményéről.

1979. október 8-án halt meg. A boldoggá avatási eljárást ügyében 2003-ban kezdték meg, 2017. január 20-án Ferenc pápa tiszteletreméltónak nyilvánította.

A kubai Santa Clara katolikusai számára október Isten Szolgája Vándor József hónapja. Az El Carmen plébánia közössége továbbra is ápolja emlékét, amely élénken él a helyiek szívében, és igyekszik átörökíteni azt a következő generációkra is.

Imádkozzunk boldoggá avatásáért, kérjük Vándor József közbenjárását!

Istenem, irgalmas Atyám, Te szentjeidet szereteted élő képmásává teszed.
Vándor József atyának megadtad, hogy a béke magvetője legyen közöttünk
és a Te szent akaratod elfogadásának példaképe.
Közbenjárására, kérlek, add meg a kegyelmet, amelyre szükségem van (a kegyelem)
és amelyet mély hittel kérek Tőled.        
Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.

 

Szaléziak.HU

 

 

 

 

 

pásztori szenteli magát, ő volt " az igazság és a remén

Kapcsolódó cikkek

Carlo Braga, aki elvitte Don Bosco szívét Kínába

Carlo Braga, aki elvitte Don Bosco szívét Kínába

#Szalézi világ 2026-05-20, Szerda

Carlo Braga atya (1889–1971) alakja egyedülálló helyet foglal el a huszadik századi szalézi missziós tevékenység történetében. A Don Bosco iránti mély..

Hogyan védte meg Mária, a Keresztények Segítsége az első misszionáriusokat

Hogyan védte meg Mária, a Keresztények Segítsége az első misszionáriusokat

#Szalézi világ 2026-05-14, Csütörtök

A misszionáriusok legkalandosabb beszámolóit hallgatva az ember néha megdöbben a rájuk leselkedő veszélyeken, az ellenséges természeti környezettől és a..

Mazzarello Mária Dominika: A szalézi szentségben kivirágzó egyszerűség

Mazzarello Mária Dominika: A szalézi szentségben kivirágzó egyszerűség

#Szalézi világ 2026-05-13, Szerda

Vannak életek, amelyek nem csapnak zajt, mégis fényt hagynak maguk után, amely generációkon át ragyog. Mazzarello Szent Mária Dominika ilyen életet élt. Mária..

Olaszország – Quinquennium Missziós Program: missziós találkozó Genzanóban

Olaszország – Quinquennium Missziós Program: missziós találkozó Genzanóban

#Szalézi világ 2026-05-01, Péntek

A mediterrán, közép- és észak-európai országokban szolgáló, az utóbbi ötéves időszakban érkezett misszionáriusok találkozójára 2026. április 20. és..

Isten szolgája, Carlo Crespi: egy szív, amely a legkisebbekért dobogott

Isten szolgája, Carlo Crespi: egy szív, amely a legkisebbekért dobogott

#Aktuális 2026-04-22, Szerda

Isten szolgája, Carlo Crespi (1891–1982) alakja a huszadik századi szalézi hagyomány egyik legjelentősebb misszionáriusi tapasztalatát jelenti. Papként,..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Pedagógiai konferencia a szalézi rendfőnökkelPüspöki szinódus: a fiatalok az Isten jelenléte, meghallgatást várnak >