Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube
#SZALÉZI VILÁG >
#Magyar Tartomány
Vissza a főoldalra << 12...58596061626364...219220 >>
A magyar szaléziak segítenek, ahol tudnak: imával és tettekkel
A magyar szaléziak segítenek, ahol tudnak: imával és tettekkel

"Ukrajnából február 24. óta több, mint 360 ezer menekült jött át Magyarországra" - olvassuk a tartományfőnök, Andrásfalvy János atya levelében, amit eljuttatott az ANS Nemzetközi Szalézi Hírügynökségnek is. - A magyar kormány..

Péliföldszentkereszt – Tavaszi médiaképzés
Péliföldszentkereszt – Tavaszi médiaképzés

Március második hétvégéjén tartományi médiaképzést tartott Misquitta Claudius atya, tartományi kommunikációs felelős nyolc e téren aktív, tehetséges fiatalnak Péliföldszentkereszten.

Kazincbarcika – Ismét szabadon ünnepelhettük március idusát
Kazincbarcika – Ismét szabadon ünnepelhettük március idusát

Szinte napra pontosan két éve jelent meg a rendelet, amely alapján a kazincbarcikai Szalézi Szent Ferenc Gimnázium kapujára is lakatot kellett tenni, és az oktatás virtuálisan folytatódott. Emiatt törölni kellett a már addigra..

Óbuda - Óvodai megemlékezés az 1848–49-es forradalom és szabadságharcról
Óbuda - Óvodai megemlékezés az 1848–49-es forradalom és szabadságharcról

Március 11-én délelőtt összegyűlt óvodánk minden csoportja a tornateremben, hogy együtt emlékezzünk meg a március 15-i eseményekről. Mindenki ünneplőbe öltözött, fehér felsőt és kokárdát viselt. A nagycsoportos lányok az..

1% a szaléziaknak - szeretetből
1% a szaléziaknak - szeretetből

Kérjük, rendelkezzen 2022-ben is adójának 1%-val a Don Bosco Szaléziak részéről befogadó szervezetek egyike számára, ahol értékes tevékenységet végzük a fiatalok javára!

Megalakult a Don Bosco Voltnövendékei és Barátai Alapítvány
Megalakult a Don Bosco Voltnövendékei és Barátai Alapítvány

Országos alakuló találkozóra hívták társaikat a magyarországi voltnövendékek 2022. március 5-én 11 órától. Az alakuló gyűlés az esemény délelőtti részében zajlott, majd kötetlen találkozó következett.

Gondolatok nagyböjt első vasárnapjára - "Csak imádság és böjt"
Gondolatok nagyböjt első vasárnapjára - "Csak imádság és böjt"

Emmanuel Ilodigwe örökfogadalmas szalézi szerzetes előszeretettel osztja meg gondolatait a fiatalokkal egy-egy rövid videóban. Most a nagyböjti vasárnapokon hallgathatjuk meg és gondolkodhatunk el a hallottakon.

Nyergesújfalu – Szülők-nevelők bálja
Nyergesújfalu – Szülők-nevelők bálja

Nyergesújfalun, a Zafféry Károly Szalézi Középiskolában február 26-án tartották az immár hagyománnyá vált Szülők-nevelők bálját egy vidám bajor est formájában.

Budapest – Idegenvezetők Világnapja diákjainkkal
Budapest – Idegenvezetők Világnapja diákjainkkal

Február utolsó hétvégéjén, nagy érdeklődés mellett zajlott az Idegenvezetők Világnapjához kapcsolódó hagyományos fővárosi turisztikai programsorozat, amelyen a SZÁMALK-Szalézi Technikum és Szakgimnázium idegenvezető tanulói is..

Kazincbarcika – Kereskedelmi szakmai projekt nap
Kazincbarcika – Kereskedelmi szakmai projekt nap

napot tartott a rendházban. A nap házigazdája Kirner Zoltán atya volt.

2022 Nagyböjt - Szalézi Lelki Hétvége 24-35 éveseknek
2022 Nagyböjt - Szalézi Lelki Hétvége 24-35 éveseknek

Szeretettel várunk minden 24-35 éves fiatal felnőttet a nekik szóló nagyböjti lelkigyakorlatra Péliföldszentkereszten április 8-10. között.

2022-ben is Szalézi Nagyböjti Lelki Hétvége 18-24 éves fiataloknak
2022-ben is Szalézi Nagyböjti Lelki Hétvége 18-24 éves fiataloknak

Kedves Fiatalok! Szeretettel hívunk benneteket Péliföldszentkeresztre április 8-10. között a 18-24 éveseknek szóló lelkigyakorlatra!

Kazincbarcika - A tartományfőnök beszéde a Műhelycsarnok átadó ünnepségén
Kazincbarcika - A tartományfőnök beszéde a Műhelycsarnok átadó ünnepségén

Alább teljes egészében közöljük P. Andrásfalvy János SDB tartományfőnök ünnepi beszédét, amely február 28-án hangzott el Kazincbarcikán a Műhelyiskola csarnokának átadó ünnepségén.

Kazincbarcika – „A műhelyiskola működik” – műhelycsarnok átadó Kazincbarcikán
Kazincbarcika – „A műhelyiskola működik” – műhelycsarnok átadó Kazincbarcikán

A Tedd képessé szakképzési program részeként épült műhelycsarnokot február 28-án adták át ünnepélyes keretek között Kazincbarcikán. Ezzel a szakképzés-fejlesztési mintaprogram egy újabb mérföldkőhöz érkezett.

Nagyböjti szalézi lelki napok 15-18 éveseknek Domonkos atyával
Nagyböjti szalézi lelki napok 15-18 éveseknek Domonkos atyával

Már a 15-18 évesek is jelentkezhetnek a szalézi nagyböjti lelkinapokra április 8-10. között Péliföldszentkereszten! A lelki napokat Pham Quoc Thai Hung Savio Domonkos atya vezeti.

Vissza a főoldalra << 12...58596061626364...219220 >>
Friss hírek
Óbuda - Sivadó Balázs pappá szentelése

Óbuda - Sivadó Balázs pappá szentelése

#Magyar Tartomány 2026-07-04, Tegnap

Nagy örömmel osztjuk meg, hogy a mai napon, 2026. július 4-én az óbudai Szent Péter és Pál-templomban Sivadó Balázs örökfogadalmas..

Kenya - Langata csodája

Kenya - Langata csodája

#Szalézi világ 2026-07-03, Péntek

Nairobi egy hatalmas vonzerővel bíró város, amely állandóan vonzza azokat, akik az ország távoli területeinek túlságosan nehéz..

Nyergesújfalu - Hittanos jutalomkirándulás

Nyergesújfalu - Hittanos jutalomkirándulás

#Magyar Tartomány 2026-07-02, Csütörtök

Az elmúlt tanév leghűségesebb szentmisére járó nyergesújfalui hittanosai június utolsó hetében jutalomkiránduláson vehettek részt,..

Kazincbarcika - Megkezdődött a nyár a Don Bosco Barcika Tanodában!

Kazincbarcika - Megkezdődött a nyár a Don Bosco Barcika Tanodában!

#Magyar Tartomány 2026-07-02, Csütörtök

Hagyományaikhoz híven a nyár első tematikus táborát idén is a SZÁMALK-Szalézi Technikum és Szakgimnázium fotósaival indították a Don..

„Minden más”

„Minden más”

#Aktuális 2026-07-01, Szerda

Új káplán volt a Becchitől nem messze fekvő Morialdo templomában. Don Giovanni Calosso volt a neve. Jó pap volt, akit lenyűgözött Bosco..

USA - Új fázis a szalézi képviselet számára az ENSZ-ben New Yorkban

USA - Új fázis a szalézi képviselet számára az ENSZ-ben New Yorkban

#Szalézi világ 2026-06-30, Kedd

A Szalézi Kongregáció fiatalok, különösen a legszegényebbek és legkiszolgáltatottabbak érdekképviselete iránti elkötelezettségének..

Ciprus – Eurochild Konferencia 2026 - szalézi részvétellel

Ciprus – Eurochild Konferencia 2026 - szalézi részvétellel

#Szalézi világ 2026-06-30, Kedd

2026. június 16-án és 17-én a Don Bosco International (DBI) részt vett a 2026-os Eurochild Konferencián Páfoszban, amelyen gyermekjogi..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke