Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Magyar Tartomány / Mogyoród – 17. Falka József Kántor Atya Asztalitenisz Bajnokság

Mogyoród – 17. Falka József Kántor Atya Asztalitenisz Bajnokság

Mogyoród – 17. Falka József Kántor Atya Asztalitenisz Bajnokság

2016-11-20 Vasárnap   |   #Magyar Tartomány   |   ARCHIVÁLT

sport  • oratórium  • FMA  •

Jelentős hagyományra tekint vissza a mogyoródi pingpong bajnokság, amelyet Falka József szalézi atyáról - vagyis ahogy a mogyoródiak ismerik „Kántoratyáról” – neveztek el, hiszen 2016. november 19-én rendezték meg a mogyoródi oratóriumban a Don Bosco Nővérek és a szalézi munkatársak immár 17. alkalommal.

A hagyományos versenyre a mogyoródi fiatalok mellett ezúttal különösen szép számban neveztek be más oratóriumokból is. A helyiek mellett Óbudáról, Egerből, Veresegyházról, Újpestről és Nyergesújfaluról érkeztek versenyzők. Kovács Kati nővér üdvözlő megnyitó beszédében nagy örömmel köszöntötte a résztvevőket és elmondta, hogy a versenyt ezúttal kicsivel korábban kellett kezdeni, mivel délután három órától már az időseket köszöntik az oratóriumban.

A résztvevők ezúttal sem maradtak étlen-szomjan, számos szorgos és gondos kéz serénykedett a szendvicsekkel, finom süteményekkel és a forró teával. Délután 2 óra tájban került sor az eredményhirdetésre. Valamennyi résztvevő egy kis ajándékkal távozott Mogyoródról. A serlegeket és az érmeket ezúttal Kati nővér és Babicz László adták át.

A győztesek névsora a következő:
Lányok
1. Németh Nóri (Újpest)
2. Jeles Vivien (Mogyoród)
3. Körtvélyesi Fanni (Eger)

Fiúk
1. Szabó Csongor (Nyergesújfalu)
2. Jani Botond (Óbuda)
3. Szenyán Zsombor (Nyergesújfalu)

Felnőttek
1. Pali atya (Újpest)
2. Nagy Zsombor László (Mogyoród)
3. Tóth Miklós (Mogyoród)

Az esemény végén Babicz László megköszönte a szalézi munkatársak, animátorok és mindazok segítő munkáját, akik a hosszú napon gondoskodtak rólunk. Külön köszönetet mondunk a 29. sz Coop áruház vezetőjének, Pásztorné Marikának, aki ezúttal is a rendezvény támogatója volt és Kovácsné Marika néninek, aki négy nagy tepsi süteménnyel örvendeztetett meg bennünket. Pali atya is hálával említette a szervezők kitartó munkáját, egyben elismerését fejezte ki a győzteseknek, kiemelve azt, hogy a rendezvény több éve országossá vált.  Gratulálunk a nyerteseknek!

Mindenkit szeretettel várnak vissza Mogyoródra, a 2017. április 22-re tervezett csocsó bajnokságra!

Szaléziak.HU

Kapcsolódó cikkek

Belgium – Don Boscó ihlette négy új kerékpárút

Belgium – Don Boscó ihlette négy új kerékpárút

#Szalézi világ 2026-09-17, Csütörtök

2026. szeptember 30-án a Don Bosco Vlaanderen & Nederland felavatja első hivatalos kerékpárútjait. Limburg tartomány három igazgatója egyesítette erőit, hogy..

FMA - "Neveden szólítottalak" – Hivatástisztázó lelki hétvégék lányoknak

FMA - "Neveden szólítottalak" – Hivatástisztázó lelki hétvégék lányoknak

#Magyar Tartomány 2026-09-17, Csütörtök

NEVEDEN SZÓLÍTOTTALAK (Iz 43,1) Ne félj! Isten szeretet-tervében nem vagy az elfelejtettek között. Itt mindenkinek van helye, mindenkinek van személyre szóló..

FMA - Közösség- és léleképítő hétvégék Isten Igéjével 16 év fölötti lányoknak

FMA - Közösség- és léleképítő hétvégék Isten Igéjével 16 év fölötti lányoknak

#Magyar Tartomány 2026-09-15, Kedd

„Evezz a mélyre!” (Lk 5, 4) Ezeket a szavakat Jézus Péternek mondta a csodás halfogás előtt. És hogy mi történt utána, már jól ismerjük a sztorit:..

Óbuda - SZALIM Fórum 2026

Óbuda - SZALIM Fórum 2026

#Magyar Tartomány 2026-09-14, Hétfő

Szeptember 12-én, szombaton az ország több pontjáról összegyűltek az oratóriumvezetők és az animátorok képviselői Óbudán a Don Bosco Közösségi Házban.

Kazincbarcika - Szalézi Nyári Oratórium 2026 - összefoglaló

Kazincbarcika - Szalézi Nyári Oratórium 2026 - összefoglaló

#Magyar Tartomány 2026-09-08, Kedd

Az idei Szalézi Nyári Oratórium Karincbarcikán a tavalyitól eltérően egyhetes volt, július 6-tól 10-ig. A tábor témájának a "Gimissio - Gino misszióban"-t..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Péliföldszentkereszt - Szalézi munkatársak családias fóruma„Meggyógyítanám a gyerekeket” - A gyermekek jogainak világnapja >