Főoldal / Szalézi világ / Cottolengo Szent József - a Gondviselés máig tartó csodája

Cottolengo a Gondviselésre támaszkodva végezte apostoli munkáját. Önkéntes ápolóit a Szent Vince testvérei, illetve nővérei testvériségbe tömörítette. Az első nevezetessé vált házat azonban az 1832. évi kolerajárvány és a szomszédok ellenérzése miatt a városi hatóságok bezáratták. A kanonok így átköltözött kórházával Torino nyomornegyedébe, Valdoccóba, ahol 20 évvel később Don Bosco is megnyitotta Oratóriumát a szegény fiúk számára.

1832. április 27-e volt. Azon a tavaszon, amikor Bosco János barátaival a Torino melletti dombokat járta, telepedett le a városban Cottolengo kanonok 35 olyan beteggel, akiket nem vettek fel egyik kórházba sem. A kanonok megvett egy romos házat, ami valamikor kocsma volt. A betegeket rajta kívül két apáca és egy szamár által húzott kordé kísérte. Az ajtóra kifüggesztett egy kartont a következő felirattal: „Az isteni Gondviselés kis háza”. Ebből lesz Torino csodája. Tízezer olyan gyógyíthatatlan beteget fog gondozni, akiket mindenki elutasít.

Összegyűjtve a környék árváit, a süket, vak és testi hibás betegeket, a bukott, bűnbánó nőket Cottolengo, semmi vagyona nem lévén, egyedül az isteni Gondviselésben és a Szent Szűzben bízhatott. A kezdet szerény volt: egy ház, de hamarosan újabb és újabb házakat kellett melléje építeni, és mindig nagyobbakat. Ma már sok utcányi sor lett belőlük. Az első ház még ma is áll, Don Bosco valdoccói oratóriumának közvetlen közelében.

Don Bosco és Cottolengo jól ismerték egymást, hiszen szinte szomszédok voltak. Don Bosco visszaemlékezett az első találkozásra Cottolengóval. Alig érkezett meg Torinóba, azonnal meglátogatta a Gondviselés Kis Házát. A kanonok érdeklődött honnan jött és mi a neve, majd jóságos mosollyal ezt mondta:

– Úriember kinézése van. Jöjjön dolgozni a Gondviselés Kis Házába. Mindig lesz munkája.

Don Bosco többször meglátogatta szentéletű szomszédját. Meggyóntatta a mozgássérült gyerekeket és elbeszélgettek közös gondjaikról. Egy ilyen alkalommal Cottolengo Don Bosco reverendáját ujjai közé vette, megdörzsölte a vékony szövetet és ezt mondta neki:

– A reverendája nagyon vékony szövetből készült, csináltasson egy erősebbet, mert majd nagyon sok gyerek kapaszkodik bele.

Az Isteni Gondviselés Kis Házában mindenkinek megvolt a sajátos feladata: volt, aki tanított, aki a házimunkákat végezte, aki imádkozott, és aki intézte a gondnoki teendőket. Cottolengo saját személyének nem tulajdonított semmi érdemet. Azt mondogatta magáról, hogy „én egy semmirekellő vagyok, azt sem tudom mit csinálok, ám az Isteni Gondviselés annál inkább tudja mire van szükségünk. Én csak az Ő egyszerű kétkezi munkása vagyok.” Cottolengo a szegények faluján kívül öt szemlélődő kolostort és remeteséget alapított és ezeket tartotta valamennyi létesítménye szívverésének.

Cottolengo kanonok 1842. április 30-án halt meg. Az „Isteni Gondviselés Kis Házában” ekkor már ezerszámra ápolták a gyógyíthatatlan betegeket. Pár évvel korábban a pénzügyminiszter magához kérette a karizmatikus papot.

– Ön az igazgatója az Isteni Gondviselés Kis Házának?

– Nem. Én csak a Gondviselés egyszerű napszámosa vagyok.

– Miattam lehet, de honnan veszi az anyagiakat, hogy a betegekről gondoskodjon?

– Mondtam már egyszer, a Gondviseléstől.

A miniszter megszokta, bevételeket, kiadásokat vizsgáljon és átnézze az éves mérleget. Most azonban elveszítette a türelmét:

– A pénzt atyám, a dohányt? Honnan szed össze ilyen sokat?

– Elég legyen, kétszer is mondtam már, hogy a Gondviselés adja. Az isteni Gondviselés ellát mindennel, eddig nem hagyott még cserben. Én biztosan meghalok, Ön is Miniszter Úr, de a Gondviselés biztosan nem felejti el a Kis Házát.

Amikor Cottolengo egészsége meggyengült, maga Károly Albert hívatta a királyi palotába.

– Kanonok úr – mondta neki enyhén gúnyos hangon –, feltételezem, hogy Ön is alá van vetve a halál kíméletlen törvényének. Mi lesz azzal a sok gyógyíthatatlan beteggel, fiatallal és időssel, akiket összeggyűjtött a Házába, ha elérkezik a pillanat?

Miközben a király beszélt, Cottolengo kitekintett a palota hatalmas ablakán. Látta, hogy katonák menetelnek és hallotta is az ütemes lépéseket. Megérkezett az egyik szakasz és szembeállt a másikkal.

– Fenség, mi történik az udvaron?

– Semmi más, csak őrségváltás van. Egyik szakasz váltja a másikat.

Cottolengo mosolygott:

– Itt a válasz kérdésére. A Gondviselés Kis Házában is csak őrségváltás van. Cottolengo kanonok elmegy és a Gondviselés küld helyette valakit.

Tényleg így volt. Halála után Anglesio kanonok vette át a helyét és a Kis Ház nyugodtan működött tovább az Oratórium szomszédságában.

A két szentről kering egy jámbor történet, ami mindkettőjükre jellemző. Cottolengo így tanította munkatársait: ,,Nekünk nem a Kis Ház szükségleteiért kell imádkoznunk és nem aggodalmaskodnunk kell, hanem csak azzal kell törődnünk, hogy Isten kedvében járjunk és mindenütt megtegyük Isten akaratát. A mi Urunk ugyanis arra tanított minket, hogy először Isten országát keressük, és minden mást ráadásként megkapunk. Amit a szegényeknek adunk, egészen adjuk oda. Ha visszatartunk valamit, a Gondviselés nem küld semmit, mert Ő tudja, hogy még van tartalékunk. Ki kell osztanunk, amink van, és nem kell a holnapi napra gondolnunk...”  - és megparancsolta, hogy minden este a megmaradt fölösleget dobják ki az ablakon, nehogy akadályozzák a Gondviselés munkáját. Don Bosco pedig, aki igen gyakorlatias volt, és köztudottan mindig pénzszűkében, ott állt az ablak alatt, és a kidobott pénzt összeszedte…

Ferenc pápa 2015 nyarán Torinóban tett látogatása során megemlékezett mindkét nagy torinói szentről, betért Don Bosco Oratóriumába és Cottolengo Gondviselés Kis Házába is.

Szalézial.HU