Főoldal / Szalézi világ / Egyiptom – Szalézinak lenni egy muzulmán országban

Hogyan fedezte fel szalézi hivatását egy túlnyomórészt muzulmán országban?

Gyerekként volt egy rokonom, aki pap volt. Számomra ő volt a modell, a tanúságtevő. Felső-Egyiptomban születtem, és egy keresztény általános iskolába jártam, de a diákok többsége muszlim volt. Sok muzulmán barátom volt. Az iskola igazgatója is muszlim volt, talán még egy kicsit fanatikus is.

A negyedik osztályban elgondolkodtam azon, hogy belépnék a szemináriumba. Két évvel később találkoztam egy szalézival, aki beszélt nekem a hivatásról és ez a találkozó meghatározó volt számomra. Megemlítettem neki, hogy pap akarok lenni. Amikor meghallotta ezt az iskola igazgatója, a jó jegyeim ellenére nem akart engedni a záróvizsgára.  Ekkor a helyi plébános elment az iskolába, hogy beszéljen vele, és megmagyarázza a helyzetet, így sikerült befejezem a hatodik osztályt. 1967-ben a plébánosom azt javasolta nekem, hogy ahelyett, hogy a kopt katolikusokhoz mennék, lépjek be a Szalézi Társaságba. Ez a találkozó a szalézi atyákkal sok kis „botrányt” okozott nálam, mert náluk sok mindent más volt, mint amit én valaha láttam és tapasztaltam. Például, hogy a papok a tipikus egyiptomi ruházat helyett nadrágot viseltek, vagy, hogy fürdőnadrágban fürödtek a tengerben.

Mint egyiptomi, mit tud mondani a jelenlegi politikai, gazdasági és társadalmi helyzetről?

Sok minden megváltozott, jobb lett... Ez megnyilvánul abban is, hogy 24 keresztény vesz részt a kormány soraiban, és nagyobb a szabadság. Úgy érezzük, tisztelettel bánnak velünk és odafigyelnek ránk. A szabadság és tisztelet légköre uralkodik, és még az sem tűnik furcsának, ha egy keresztény kijön az utcára, és tolmácsolja jókívánságait a muzulmánoknak ramadán alkalmából. (...) Még sok időre van szükség, hogy gazdasági szinten is megmutatkozzanak az eredmények: most az átállás időszakában élünk, bizonytalan az életszínvonal és széleskörű a munkanélküliség.

Elmondana nekünk egy érdekes történetet?

Sok emberrel találkozom, és sokan kérnek segítséget tőlem. Volt egy család, amelyet néhány héttel ezelőtt ismertem meg. Egy férfi, a felesége és a két gyereke, hat és négy évesek, akik mintegy két hónappal ezelőtt jöttek Kairóba szerencsét próbálni, abban a reményben, hogy sikerül meggyógyítani az anya májbetegségét, de nem volt elég pénzük. Amikor először találkoztam velük, legalább 50 fontra volt szükségük, hogy megvegyék a felírt gyógyszereket. Ugyanezen a napon egy jótevőtől kaptam 200 fontot, és ezt nekik adtam. A kezelés költségei is hamarosan összegyűltek, pont időben, és ők mindig azt mondogatták, hogy az Úr elküldi a szükséges pénzt. Az isteni Gondviselés nem hagyott cserben! Valóban, úgy tűnt, hogy mindig az én oldalamon áll! Ez a család egy olyan szállást bérelt, ahol nem voltak háztartási gépek, bútorok, nagyon rossz állapotban volt minden… Ahogy elterjedt ennek a híre, mindig kaptak valamit. Egy lány bútorokat talált nekik, a másik egy heverőt adott, mi, szaléziak egy kályhát tudtunk adni… és így tovább.  Az Úr soha nem hagy minket cserben, nem hagyja, hogy bármiben is szükséget szenvedjünk.

ANS – Kairó/DonBoscoICC/Szaléziak.HU