Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Egyház / Vatikán – Imádkozzatok a megszentelt életet élőkért

Vatikán – Imádkozzatok a megszentelt életet élőkért

Vatikán – Imádkozzatok a megszentelt életet élőkért

2017-02-02 Csütörtök   |   #Egyház   |   ARCHIVÁLT

szerzetes  • ima  •

Ferenc pápa február 1-én, szerdán az általános kihallgatáson kérte a híveket, hogy imádkozzanak a szerzetesekért és megszentelt életet élőkért, akik arra kaptak hivatást, hogy vallják az evangéliumi tanácsokat.

Február 2-án Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe mellett a szerzetesek világnapja is van.

Ezt a napot Szent II. János Pál pápa 1997-ben nyilvánította a szerzetesek világnapjává. Az ünnep célja hálát adni Istennek a szerzetesi élet ajándékaiért, előmozdítani a hívek körében a szerzetesség ismeretét és szeretetét, valamint lehetőséget adni a szerzeteseknek, hogy tudatosuljon bennük „életük szépsége és azok a csodák, amelyeket az Úr bennük és általuk művel az egyház és a világ javára”.

 Ferenc pápa február 1-én, szerdán az általános kihallgatáson beszélt a szerzetesekről, megelőlegezve a csütörtöki ünnepet:

„Azt kérem, hogy imádkozzatok a papokért, nővérekért és testvérekért, a szemlélődő és apostoli szerzetesi intézmények tagjaiért” - mondta Ferenc pápa. „Az ő Úrnak szentelt életük és karizmatikus szolgálatuk bőséges gyümölcsöt fog teremni a hívek és az Egyház evangelizáló küldetése javára.”

A Szentatya kérte a híveket, hogy imádkozzanak azért, hogy „tanúságtevő életük által sugározzák a világra Krisztus szeretetének és kegyelmének evangéliumát.”

Ferenc pápa a tervek szerint február 2-án, csütörtökön, a megszentelt élet világnapján, délután mutat be szentmisét a római Szent Péter-bazilikában.

 

Vatikáni Rádió/Szaléziak.HU

Kapcsolódó cikkek

Gyermekek százai imádkozzák a rózsafüzért Leó pápával a békéért

Gyermekek százai imádkozzák a rózsafüzért Leó pápával a békéért

#Egyház 2026-09-24, Csütörtök

Római iskolákból és plébániákról közel 700–1000 gyermek gyűlik október 1-jén XIV. Leó pápa köré a Vatikáni kertekben, hogy együtt imádkozzanak a..

Kalkuttai Szent Teréz és a szaléziak

Kalkuttai Szent Teréz és a szaléziak

#Aktuális 2026-09-07, Hétfő

Szeptember 5-én az Egyház Kalkuttai Szent Teréz, az albán születésű, majd indiai állampolgárrá vált apáca liturgikus emléknapját ünnepli, aki 1997-ben..

Nyár végi dicsőítés

Nyár végi dicsőítés

#Magyar Tartomány 2026-08-31, Hétfő

Augusztus 30-án, vasárnap Emmanuel Ilodigwe atya egy közös nyár végi dicsőítésre hívta a fiatalokat. Dorogon egy csendes szentségimádással kezdődött a..

Szabolcs testvér Mexikóban 3. – Don Bosco ma is tevékeny

Szabolcs testvér Mexikóban 3. – Don Bosco ma is tevékeny

#Szalézi világ 2026-08-18, Kedd

A mexikói testvérképzésre bő két hónap távlatából már Magyarországról még inkább rá tudok tekinteni egy „panorámafelvétellel”. Hála Istennek és a..

Olaszország – A hivatásokért végzett ima 63. világnapja szalézi szentekkel

Olaszország – A hivatásokért végzett ima 63. világnapja szalézi szentekkel

#Szalézi világ 2026-04-27, Hétfő

Április 26-án, a Hivatások 63. Világnapján az Olasz Püspöki Konferencia (CEI) a Michele Gianola atya vezette Hivatáspasztoráció Országos Irodáján keresztül..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Kenya – Don Bosco ereklyéje a főváros Segítő Szűz Mária kegyhelyénOlaszország – Matteo és a hatvan kiskorú bevándorló története >