Főoldal / Szalézi világ / A cunami után - a rendfőnök októberi üzenete
A cunami után - a rendfőnök októberi üzenete
2021-10-05 Kedd | #Szalézi világ | KIEMELT
A pandémia megváltoztatta a világot. Megváltozott a viszonyunk a világhoz, az emberekhez és önmagunkhoz. A világot újjá kell alkotnunk, nekünk pedig újjá kell születnünk, de több szolidaritásra és tudatosságra van szükség, hogy felépüljünk ebből a csendes csapásból, amely fájdalommal, bezártsággal, gyásszal és félelemmel terhes. Mit tenne ma Don Bosco?
Egy jól ismert történettel kezdem:
A kötéltáncos kifeszített egy kötelet, amolyan tisztességes magasságban a piac fölött. Elsőként néhány zsonglőr lépett föl, de az ő mutatványuk a tervezettnél hosszabbra sikeredett, ezért a téren közben sötét lett. A kötéltáncos a produkcióját egy reflektor fényénél kellett, hogy végrehajtsa.
A félhomályban nem vette észre, hogy egy kisfiú is megy fel utána a létrán, és amikor az első lépéseit megtette a kötélen ott találta maga mögött.
- Mit csinálsz? – kérdezte tőle
- Veled akarok menni a kötélen.
- Nem félsz?
- Amíg veled vagyok, nem.
A nézők visszafojtott lélegzettel nézték az eseményeket.
Az artista a vállára vette a gyermeket, és hogy elterelje a figyelmét a magasságról és a sötétségről azt mondta neki: - Nézd, milyen szépek a csillagok ott fenn! Tartsd a tekinteted a csillagokon! – És amíg a fiú nézte a csillagok ragyogását, nem gondolt a veszélyre és a tétova lépésekre a vékony kötélen, az alattuk lévő mélységre sem. Hagyta magát cipelni a kötélen az egész tér fölött.
Don Bosco lenne az első, aki „fölmegy a kötélre” a fiatalokkal. Ő lenne az első, aki ott van, aki minden leleményességét latba veti értük, minden képességét mozgósítja, hogy a fiatalokat a remény felé vezesse, azzal, hogy hisz bennük, partnerként tekint rájuk. Az életörömről és a harmóniáról beszélne nekik, és arra nevelné őket, hogy merjenek bátran elköteleződni másokkal és másokért, mindenekelőtt a szükséget szenvedőkért.
Íme, a remény ezekben az időkben: lehetőség a fejlődésre és együtt tanulásra csapatként: diákok, családok, tanárok, szakemberek együtt. Meg kell becsülnünk azt, amit kaptunk ettől a válságtól: kevesebb környezetszennyezés, lassabb élet, együtt lenni családként, valamint ne feledjük, mennyire kreatívak és innovatívak voltak a tanárok a digitális oktatásra való átállás terén.
A dolgok meg fognak változni és mi akarjuk is, hogy megváltozzanak. Semmi nem olyan, mint azelőtt: az élet, a kapcsolatok, tér és idő. Nem akarunk visszatérni oda, ahol voltunk, hanem jobbá akarunk válni, újítani, alkotni, hinni önmagunkban, a képességeinkben, a nevelésben, ami a változás mozgatórugója.
Kreativitásra van szükségünk, hogy új paradigmákat és új válaszokat alkossunk. Merészségre, hogy valami igazán újat hozzunk. Egy új életet kell megálmodnunk, amely aztán valósággá válik, mert a feladat nehéz, és sokáig fog tartani. Nem improvizálásra van szükség, hanem igaz tanúságtételekre, a reményünk örömére, hitelességre. Jelenlétünkre és tanúságtételünkre nagyobb szükség van, mint valaha. A fiatalokat nem hagyhatjuk magukra (soha, de most különösen!): tárt karokkal várnak minket, hogy élhessék megint az életüket, mert a szeretet erejével átvészelünk mindent, mert csak a szeretet győzedelmeskedhet! Újra a fiatalok álmát kell álmodnunk.
Remélem, hogy jobban megismertük az emberi kapcsolatokat, eltökéltebbek lettünk a gyermekek és fiatalok megfelelő nevelése terén, tudatosabbak a kedvesség hatalma terén, és koncentráltabbak a családokkal és a neveléssel foglalkozó szervezetekkel való együttműködés terén, a szalézi módszer szerint:
Teljes és szívélyes befogadás. Don Bosco beszélgetései a fiatalokkal felfedik a teljes és szívélyes befogadásra való képességét, amely a szalézi nevelési kapcsolat alapvető eleme. Egy informális, helyzettől függő, barátságos kommunikációs modellben Don Bosco megérinti a szívet, átlép a társadalmi távolság korlátain, („Igyekezz, hogy akivel beszélsz, mind barátoddá váljon.” MB X, 1085) és így mindenki úgy érzi, hogy befogadták és szeretik (minden fiú úgy érezte, hogy ő Don Bosco kedvence). A fejlődés során nagyon fontos, hogy az egyén legyen saját életének és történetének a főszereplője.
Egymásra hangoltság és empatikus nyitottság. Don Bosco azt javasolja a szaléziaknak, hogy legyenek közel a fiatalokhoz, figyeljenek rájuk és legyenek kedvesek.
A fiatal és a benne rejlő lehetőségek ismerete. Don Bosco pedagógiája szerint a fiatal mindig meg tudja találni önmagában azokat az erőforrásokat, amelyek a kegyelemmel együtt eljuttatják őt a fejlődés következő lépcsőfokára, majd végül önmagához.
Nevelési és pasztorációs tapasztalat a hétköznapi életben. Az elkísérés az udvar hétköznapjai során valósul meg, az udvar az a tér, ahol megismerjük és elkísérjük a fiatalt. A rendkívüli a hétköznapokban történik meg: a mindennapi élet pillanataiban, amikor nevelő és fiatal gyakran beszélgetnek, megosztják egymással a munka és a szabadidő pillanatait, és közben kölcsönösen megismerik egymást, barátok lesznek, és ez bizalmat szül, odaadást és engedelmességet. („Igyekezz, hogy megszeressenek”)
Nevelési környezet és családias hangulat. Don Bosco azt a családias hangulatot igyekezett átültetni a valdoccói hétköznapokba, amit otthon, a saját családjában megtapasztalt. A nevelők és a gyerekek együttélése olyan kellet, hogy legyen, mint a szülő-gyerek kapcsolat. A technológia nem helyettesítheti a tanárokat; a nevelés nagy intenzitású emberi interakcióval járó tevékenység kell, hogy maradjon. A jövő egyik legnagyobb kihívása az lesz, hogy megtaláljuk a helyes egyensúlyt a digitális eszközök használata és az emberi tényező között.
A megelőzés, mint módszer. Don Bosco „megelőző” koncepciója nemcsak „segítséget adó” és „védelmező”, hanem „ösztönző” is, célja a megerősítés, a negatív tényezők leküzdése, azoké amelyek tönkretehetik az egyént.
A COVID-19 miatt új nevelési stratégiákra van szükség: fel kell készíteni a diákokat, a jövő polgárait olyan megoldások keresésére, amelyek tisztelik az életet, támogatják a fenntartható fejlődést és emellett etikai elkötelezettséget vállalnak.
Személyes elkísérés, mint lelki útmutatás: az életszentség. A Don Boscó-i nevelő nem csak az emberrel törődik, a lélekig hatol. Célja a teljes boldogság (a Paradicsom). És ezért a célért vakmerően elmegy a végsőkig is: kötélen táncolni mindig nehéz és rizikós, de Don Bosco vállain félelem nélkül mehetünk a jövő felé, miközben tekintetünket az ég csillagain nyugtatjuk.
Don Ángel
Szaléziak.HU
