A megelőző módszer 6/7 - Válasz a montpellier-i szeminárium rektorának
2026-11-02 Ma | #Aktuális
Folytatjuk a sorozatot a hatodik résszel, amely Don Bosco megelőző módszerének főbb szövegeit mutatja be.
Egy papképzőnek: válasz Dupuy rektornak
1886. július 2-án a montpellier-i nagyszeminárium elöljárója, Dupuy, levelet írt Torinóba (MB XVIII, 655-657). Már korábban megkérdezte Don Boscót, hogyan sikerült neki ilyen kevés segítővel ennyi fiatalt nevelnie, és azt a választ kapta, hogy mindez az Isten iránti szent félelem belenevelésén múlik. Ez nem volt elég számára. Az istenfélelem – vetette fel - a bölcsesség kezdete; ő viszont tudni akarta, hogyan lehet a lelkeket Isten szeretetéhez vezetni.
Amikor felolvasták neki a levelet, Don Bosco egy értekezést megérő szellemes megjegyzéssel reagált. Azt akarták, hogy fejtse ki a módszerét, és ő volt az első, aki bevallotta: „Én magam sem tudom”. Mindig úgy ment előre, ahogyan az Úr inspirálta és a körülmények megkívánták.
Ez a szöveg zárja le a téma ívét a legmegfelelőbb módon. Harminc évnyi fogalmazás után az alapító nem hajlandó rendszerezni. A megelőző módszer nem egy alkalmazható elmélet, hanem a Szentléleknek és a valóságnak engedelmes gyakorlat. Emellett érdemes elolvasni az MB X, 649 oldalon található nagyon rövid megfogalmazást, amely néhány sorban kimondja azt, ami máshol oldalakat igényelne.
A szeretet, a szívekbe oltott szent istenfélelem
(1886, MB VI, 381)
„Sokan kérdezték Don Boscótól különböző időpontokban, hogy milyen nevelési módszerrel vezeti a fiatalokat olyan boldogan az erény útján. Don Bosco így válaszolt: – A megelőző módszer: a szeretet! – Amikor további magyarázatokat kértek tőle, és arra, hogy javasoljon olyan eszközöket, amelyekkel ez a kezdeményezés sikerre vihető, egyszer így válaszolt: – A szívekbe oltott szent istenfélelem. – De az istenfélelem csak a bölcsesség kezdete – írta neki 1886-ban a montpellier-i Szeminárium rektora; kérlek, magyarázd el nekem a titkodat, hogy a szeminaristáim javára használhassam.” – Miután elolvasta ezt a levelet, Don Bosco így szólt a káptalan tagjaihoz, akik körülötte voltak: Azt akarják, hogy fejtsem ki a módszeremet! De én magam sem tudom! Mindig módszerek nélkül haladtam előre, ahogy az Úr sugallta és a körülmények megkövetelték. Megfigyelhetjük azonban, hogy volt egy saját módszere, amely néhány szóban a következőképpen vázolható fel: szeretet, istenfélelem, bizalom az elöljáróban, a gyónás és a szentáldozás szentségeinek gyakori vétele, nagy segítséget jelentett a fiatalok számára, hogy gyónni tudtak. Igaz, hogy – amint láttuk és amint látni fogjuk – Isten folyamatosan segítette őt. Ez a különleges segítség, amely módszerének alapját képezte, nem volt olyan dolog, amiről elvárható lett volna, hogy mások is rendelkezzenek vele. Ugyanakkor a – úgynevezett – hétköznapi és emberi eszközök tekintetében úgy tűnik, hogy egy lelkipásztor, aki teljes mértékben tudatában van a lelkek megmentésére irányuló elengedhetetlen kötelességének, könnyen követheti a példáját.”
Azt akarják, hogy fejtsem ki a módszeremet! De én magam sem tudom!
(1886, MB XVIII, 126–127. o.)
„A montpellier-i szemináriumban oly szívélyes vendégszeretetnek volt egy folytatása, amelyet mindenképpen meg kell említenünk. Dupuy úrnak, a szeminárium elöljárójának Don Bosco Torinóból köszönetnyilvánításával együtt elküldte néhány kiadványát, többek között Páli Szent Vince életrajzát. Július 2-án válaszolva, miután megköszönte neki, ezt mondta: »A montpellier-i szeminárium még mindig a legkellemesebb benyomást kelti látogatása során. A város jó lakói, akik ilyen kedves fogadtatásban részesítették, hajlandóak lennének megújítani azt, és én ismét felajánlanám magam, hogy támogassam és megvédjem a tömeg támadásától. És valóban, sokat kellett izzadnom, hogy megfékezzem az emberek lendületét, akik meg akarták csókolni egy pap kezét, aki szegény volt a szegények között és tele volt betegségekkel.« De ennek ellenére mély sajnálatot érzett. Mivel teljesen mások rendelkezésére bocsátotta őt, soha nem sikerült alkalmat teremtenie arra, hogy négyszemközt beszélgethessen vele, pedig nagyon szerette volna megkérdezni tőle, milyen módszerrel vezeti a lelkeket Istenhez. Valóban megkérdezte tőle, hogyan boldogul ilyen kevés segítővel ennyi fiatal irányításában, és Don Bosco azt válaszolta, hogy az egész titok abban rejlik, hogy beléjük csepegteti az Isten iránti szent félelmet; de az elöljárót ez a válasz nem elégítette ki. „Az Istenfélelem” – jegyezte meg ugyanabban a levélben – „csupán a bölcsesség kezdete. Én viszont azt szeretném tudni, mi a módszered arra, hogy a lelkeket a bölcsesség csúcsára, azaz az Isten iránti szeretetre vezess”.
Amikor felolvasták neki a levelet, Don Bosco felkiáltott: Azt akarják, hogy kifejtsem a módszeremet. Nos!… Én magam sem tudom. Mindig úgy haladtam előre, ahogy az Úr sugallta és a körülmények megkövetelték.
– Nem tudni, mit válaszolt, vagy mit válaszolt volna; de ezek a szavak egyszerűségükben minden bizonnyal sokat jelentenek. Nem azt jelentik, hogy – ahogy Fascie atya megjegyzi – szokása volt, úgy elindulni, hogy nem tudta, hová tart, hanem azt, hogy nem zárkózott be egy merev, sablonos rendszerbe, amely „megfosztotta volna mozgásszabadságát új kezdeményezések vagy új szükségletek esetén”. Valójában kiemelkedően gyakorlatias szelleme elzárkózott az elvont gondolatoktól. Don Bosco valójában megalkotta a sajátját, az úgynevezett meglőző módszert, de elemeit az „emberi és keresztény hagyományból”, valamint a fiatalok lelkének tanulmányozásából merítette, így messze állt az elméleti pedagógia területétől.”
Függelék: „Ne feledjük, soha ne hozzuk a fiatalokat olyan helyzetbe, ahol hibát követhetnek el: íme Don Bosco megelőző módszere”
(MB X, 649)
„Egy bentlakásos iskolában vettek néhány friss és gyönyörű almát, és a kis kosarat a kamra ablakába tették. És lám, hirtelen eltűntek az almák!… Az elöljáró meglátja Don Boscót, odamegy hozzá, és így szól hozzá:
– Tudod, atyám, mit tettek velünk a fiatalok ma reggel? Gyönyörű almákat vettünk a vendégek ebédjére [ünnepnap volt az internátusban], és mindet ellopták!…
És ő, a szokásos nyugalmával:
– Nem a fiatalok hibája, hanem a tiéd. Hívd fel a prefektust, és mondd meg neki, hogy Don Bosco azt mondta, azonnal rácsot kell feltenni arra az ablakra… Ne feledd, soha ne hozd a fiatalokat olyan helyzetbe, ahol hibát követhetnek el. Íme Don Bosco megelőző módszere!
Mindenesetre jó apa és példaértékű tanár volt!
donbosco.press/Szaléziak.HU
