Főoldal / Szalézi világ / A rendfőnök novemberi üzenete - A farizeus asztalától a szolgálat szívéig
A rendfőnök novemberi üzenete - A farizeus asztalától a szolgálat szívéig
2025-11-26 Ma | #Szalézi világ | KIEMELT
Fabio Attard • rendfőnök • üzenet •
Alázat és szeretet a fiatalok nevelésében és evangelizálásában - Lukács evangéliumának 14. fejezetében olvashatjuk azt a történetet, amikor Jézus elfogadja egy vezető farizeus vacsorameghívást. Amint belép a házába olyan környezetben találja magát, amely tele van törtető számítással és látszatvallásossággal, de ahol az étkezés valójában az emberi becsvágy színterévé válik, és a vendégek olyan pozíciókért versengenek, amelyek tükrözik az általuk vélt státuszuk fontosságát.
Jézus, aki mindig éles szemmel figyelte az ember természetét, ezt a társadalmi manőverezéssel teli pillanatot mély tanulsággá alakította a keresztény tanítványság alapjairól.
Igyekezzünk megérteni, hogy ez a helyzet miként szól hozzánk, akik a fiatalok nevelésével és evangelizációjával foglalkozunk. Milyen gyakran vagyunk mi is olyan tulajdonságok hatása alatt, amelyeket Jézus megnevez: az elismerésért és a befolyásért folytatott versengés; a vágy, hogy mindenki közül a legjobbnak tűnjünk. Úgy gondolom, hogy a farizeus vacsorája tükörként szolgálhat nevelői és pasztorális munkánkra nézve, és arra indíthat bennünket, hogy vizsgáljuk meg motivációinkat, módszereinket és mindennapi döntéseinket.
A probléma: hamis illúziók a kiváltságosságról
Jézus az étkezés során észrevette, hogy a vendégek az előkelő helyeket választják, ami egy alapvető emberi hajlamra mutat rá, és amely messze túlmutat az étkezési etiketten. Ez a versengés a legjobb helyekért felfedi azt, amit „a kiváltságosság illúziójának” nevezhetünk – azt a téves meggyőződést, hogy értékünket mások által ránk ruházott elismerés, státusz és tisztelet alapján mérik.
De ez csupán egy illúzió, amely csapdát jelent számunkra, az ifjúságpasztorációs munkában részt vevő pedagógusok számára is. Ez a kísértés számos formában felütheti a fejét. Előfordulhat, hogy a szülők vagy az igazgató elismerését, esetleg a diákok háláját keressük. Tudat alatt versenyezhetünk kollégáinkkal a „legnépszerűbb tanár” vagy a „legnépszerűbb animátor” címért. A kitűnés vágya finoman beszivároghat küldetésünkbe, és azt, ami önzetlen szolgálatnak kellene lennie, saját céljaink elérése érdekében teljesítményre változtatja.
Ne felejtsük el, hogy a kiváltságosság illúziója különösen veszélyes a fiatalokkal való munkában, mert ők azok, akik rendkívül érzékenyek az őszinteségre, azonnal érzékelik, ha a felnőttek önigazolásra használják őket, ahelyett, hogy fejlesztenék önmagukat. Amikor a kiváltságosság illúziójából indulunk ki, akaratlanul is azt tanítjuk a fiataloknak, hogy a kapcsolatok ideiglenes jellegűek és haszonelvűek, hogy a szeretetet teljesítmény révén kell kiérdemelni, és hogy mások csak a személyes ambícióink megvalósításának eszközei.
Az első tanítás: válaszd az utolsó helye
Jézus tanítása, hogy inkább foglaljuk el a legutolsó helyet, mint hogy elvárjuk a megtisztelő főhelyet, több mint társadalmi stratégia – alapvető szívbeli átalakulást igényel. Az igazi alázatosság nem önmarcangolás vagy hamis szerénység, hanem sokkal inkább pontos megértése annak, hogy milyen helyet foglalunk el Isten előtt és hol állunk másokhoz képest.
A nevelési és lelkipásztori környezetben az utolsó helyet választani azt jelenti, a fiatalokhoz úgy közeledünk, hogy nem feltételezzük, hogy korunk, tapasztalatunk vagy pozíciónk automatikusan tekintélyt vagy tiszteletet biztosít számunkra. Azt jelenti, hogy hajlandóak vagyunk tőlük tanulni, meglepődni a meglátásaikon, és elismerni, ha nincs megfelelő válaszunk. Ez az alázat teret enged hiteles kapcsolatok kialakulásának.
Amikor az utolsó helyet választjuk, megmutatjuk a fiataloknak, hogy mit jelent anélkül élni, hogy állandóan külső megerősítésre lenne szükségünk, ami manapság, a közösségi média korában annyira elterjedt. Megmutatjuk, hogy identitásunk és értékünk nem az elismeréstől vagy a sikertől függ, hanem az Istennel való kapcsolatunkból fakad, amelyből egészséges döntéseket hozunk mások javára. Ez különösen hatékony a tinédzserek számára, akik gyakran csapdába esnek a teljesítménytől való félelem és a társaikkal való összehasonlítás körforgásában.
A második tanítás: gyakorlati szeretet
Jézus a személyes alázatosság megemlítése után a strukturált szeretet javaslatára tér át: „a szegényeket, a nyomorékokat, a sántákat, a vakokat” meghívni, ahelyett, hogy azokat, hívnánk, akik viszonozhatják a szívességet. Radikális átalakítását jelenti ez egy kapcsolatnak, amely inkább az adáson, semmint a cserén alapul.
Túl gyakran fordítjuk energiánkat és figyelmünket azokra a fiatalokra, akikkel könnyebb bánni, akik jobban reagálnak erőfeszítéseinkre, vagy akik sikeresnek mutatnak minket. Olyan kapcsolatokba fektetünk be, amelyek pozitív visszajelzéseket és látható eredményeket hoznak.
Jézus egy teljesen másfajta gondolkodásmódra hív minket. Arra ösztönöz, hogy keressük meg azokat, akik nem fényezhetik hírnevünket, és nem segíthetik elő terveink megvalósítását – a tanulási nehézségekkel küzdő diákot, a társaságban félszeg tinédzsert, a nehéz sorsú fiatalokat, azokat, akiknek kérdései megkérdőjelezik kényelmes előfeltevéseinket. Ők azok, akiknek leginkább szükségük van arra, hogy beléjük befektessünk, és akik a legtöbbet taníthatnak nekünk a feltétel nélküli szeretet természetéről.
Alázat és szeretet: két egyanazon szívből fakadó mozdulat
Jézus tanításának zsenialitása abban rejlik, hogy összekapcsolja ezt a két dolgot – a személyes alázatot és a gyakorlati szeretetet – mint ugyanazon spirituális valóság kifejeződéseit. Az alázat szeretet nélkül önközpontú marad, és potenciálisan spirituális büszkeség formájává válhat. A szeretet alázat nélkül paternalisztikus vagy manipulálóvá válhat, inkább a saját hasznosságunk iránti igényünket szolgálja, mintsem mások szükségleteire valóban odafigyelne.
Az igazi alázatosság arra késztet minket, hogy a fiatalokat ne olyan projekteknek tekintsük, amelyeket meg kell oldani, vagy nyersanyagnak a programjainkhoz, hanem Isten szeretett gyermekeinek, akiknek megvan a maguk méltósága és egyedi adottságaik. Ez a felismerés a maga természetes módján jótékonysági cselekedetekhez vezet – nem olyan jótékonysághoz, amely szánalomból vagy leereszkedésből fakad, hanem olyan jótékonysághoz, amely tisztában van azzal, hogy össze vagyunk kapcsolódva és szükségünk van egymásra.
Következtetés: a radikális meghívás
Jézus tanítása a farizeus vacsoráján radikális felhívást intéz mindannyiunkhoz: identitásunkat ne az elismerésekben keressük, hanem a szeretetben, amit adunk; ne a nekünk juttatott tiszteletben, hanem hűséges szolgálatunkban azok iránt, akik nem tudják viszonozni. A pedagógusok és ifjúsági vezetők számára ez a felhívás egyszerre jelent kihívást és ígéretet is: kihívást, hogy vizsgáljuk meg legmélyebb motivációinkat, és ígéretet, hogy a hűséges szolgálat, még ha nem is veszik észre vagy nem értékelik, részt vesz Isten átalakító munkájában a világban.
Nemcsak a fiatalokat szolgáljuk azzal, hogy az alázatosságot választjuk és gyakoroljuk a szeretetet, hanem meg is testesítjük azt az evangéliumot, amelyet megosztani próbálunk. Élő tanúi leszünk egy olyan világnak, ahol a nagyság a szolgálatban, a szépség az önátadásban, az öröm pedig mások boldogulásában rejlik. Ez a leghatásosabb evangelizáció: olyan életek, amelyek örömteli alázatossággal és őszinte szeretettel tanúskodnak a hirdetett valóságról.
P. Fabio Attard SDB, rendfőnök
bollettinosalesiano.it/Szaléziak.HU
