„Áradjon az igazságosság és a béke” – teremtésvédelmi imanap
2023-09-04 Hétfő | #Egyház
A 18. Teremtésvédelmi Ima Világnapot idén szeptember 1-jén tartotta a katolikus egyház és ezzel egyúttal kezdetét vette a Teremtés időszaka, amely október 4-én, Assisi Szent Ferenc liturgikus ünnepén ér véget. Üzenetében Ferenc pápa arra kér bennünket, hogy hallgassuk meg „a felhívást, mely arra szólít, hogy álljunk ki a környezeti és éghajlati igazságtalanság áldozatai mellett és vessünk véget ennek a teremtés elleni értelmetlen háborúnak”.
„Áradjon az igazságosság és a béke” – ez a témája az idei ökumenikus teremtésvédelmi hónapnak, amelyet Ámosz próféta szavai ihlettek: „Mint a víz, áradjon inkább az igazság, mint a sebes patak, az igazságosság” (Ám 5,24).
Az Ámosz könyvéből származó kifejező kép azt mondja el nekünk, mire vágyakozik Isten. Ő azt akarja, hogy igazságosság uralkodjék, és ez az Isten képmása szerinti gyermeki életünk számára ugyanolyan fontos, mint a víz a testi fennmaradásunkhoz. Ennek az igazságosságnak ott kell megjelennie, ahol erre szükség van, nem maradhat elrejtve a föld mélyén és nem tűnhet el, mint a víz, amely elpárolog, mielőtt erőt adhatna nekünk. Isten azt akarja: mindenki arra törekedjen, hogy minden élethelyzetben igazságosan, az ő törvényei szerint éljen, s így lehetővé váljon, hogy az élet a maga teljességében kivirágozzék. Ha elsősorban Isten országát keressük (vö. Mt 6,33) és Istennel, embertársainkkal és a természettel helyes kapcsolatot ápolunk, akkor az igazságosság és a béke úgy áramolhat, mint a tiszta víz kimeríthetetlen patakja, mely az emberiséget és minden teremtményt táplál.
2022 júliusának egyik gyönyörű nyári napján, a kanadai Alberta tartományban lévő Szent Anna-tó partján tett zarándoklatom során erről a témáról elmélkedtem. Ez a tó zarándokhely volt és ma is az az őslakosok számos nemzedéke számára. A dobok dobogásától körülvéve azt mondtam: „Hány és hány emberi szív jött ide vágyakozva és kimerülten, az élet terhétől rogyadozva, és talált vigaszt és erőt a folytatáshoz e víznél! Itt is, ha belefülelünk a teremtett világba, egy másik dobogást, a Föld anyai szívverését is meghallhatjuk. És ahogyan a gyermekek szíve már az anyaméhből kezdve együtt dobog anyjuk szívével, ahhoz, hogy emberként növekedjünk, nekünk is harmóniába kell hoznunk életünk ritmusát a minket éltető teremtés ritmusával.”
A teremtésvédelem eme hónapjában ezekre a szívdobbanásokra gondoljunk: a sajátunkra, anyáink és nagyanyáink szívdobbanásaira, a teremtés szívdobbanására és Isten szívdobbanására. Ma nem dobognak harmóniában, nem dobognak együtt az igazságosság és a béke ütemére. Túl sok embertől tagadják meg a lehetőséget, hogy ebből a hatalmas folyóból igyék. Válaszoljunk tehát a felhívásra, álljunk ki a környezeti és éghajlati igazságtalanság áldozatai mellett és vessünk véget ennek az értelmetlen háborúnak a teremtés ellen.
Ennek a háborúnak a hatásait látjuk a sok kiszáradó folyóban. „A külső pusztaságok sokasodnak a világban, mert oly hatalmassá vált a belső pusztaság” – mondta egyszer XVI. Benedek pápa. A fogyasztás mohósága, melyet önző szívek táplálnak, felborítja a bolygó vízkörforgását. A fosszilis tüzelőanyagok féktelen elégetése és az erdőirtás megemeli a hőmérsékletet, és nagy szárazságot okoz. Az ijesztő vízhiány éppúgy sújtja a kis vidéki közösségeket, mint a nagyvárosokat. Bizonyos, „ragadozóként” működő iparágak pedig kimerítik és beszennyezik ivóvízforrásainkat olyan szélsőséges gyakorlatokkal, mint az olaj- és gázkinyeréshez használt repesztéses technológia, az ellenőrizetlen óriási bányászati projektek és az intenzív állattenyésztés által. „Víz húgunkat”, ahogy Szent Ferenc nevezi, kifosztják és „a piac törvényei által szabályozott árucikké teszik” (Laudato si’ enciklika, 30).
Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (IPCC) megállapítja, hogy csak az éghajlat érdekében végrehajtott azonnali cselekvés biztosíthatja azt, hogy a jövőben is lehetőségünk legyen egy fenntarthatóbb és igazságosabb világ megteremtésére. Meg tudjuk és meg is kell akadályoznunk a legrosszabbat. „Nagyon sokat lehet tenni!” (uo. 180), ha sok vízfolyáshoz és patakhoz hasonlóan végül egyetlen hatalmas folyóvá egyesülünk, hogy a következő nemzedékek számára is öntözzük csodálatos bolygónk és emberi családunk életét. Fogjunk össze, és tegyünk bátor lépéseket, hogy az igazságosság és a béke átjárhassa az egész világot!
Hogyan segíthetjük elő az igazságosság és a béke hatalmas kiáradását a teremtésvédelmi hónapban? Mit tehetünk, különösen keresztény egyházakként, hogy helyreállítsuk közös otthonunkat, hogy az ismét élettel teljen meg? El kell határoznunk, hogy megváltoztatjuk a szívünket, az életmódunkat és a társadalmunkat irányító politikát.
Mindenekelőtt szívünk átalakításával segítsük e hatalmas folyamot. Ez minden további változás előfeltétele. Ez az az „ökológiai megtérés”, amelyre Szent II. János Pál pápa hívott bennünket: a teremtéshez fűződő viszonyunk megújítása, hogy többé ne kizsákmányolandó tárgyként tekintsünk rá, hanem őrizzük meg Teremtőnk szent ajándékaként. Meg kell értenünk azt is, hogy a teljes körű megközelítéshez négyféle ökológiai tudatosságra van szükség: Isten felé, mai és jövőbeli testvéreink felé, az egész természet felé és önmagunk felé.
Ami az első dimenziót illeti, XVI. Benedek pápa arról beszélt, hogy sürgősen fel kell ismerni, hogy a teremtés és a megváltás elválaszthatatlanok egymástól: „A Megváltó a Teremtő, és ha nem ebben a teljességében hirdetjük Istent – mint Teremtőt és Megváltót –, akkor a megváltás értékét is csökkentjük.” A teremtés egyszerre utal Isten titokzatos és csodálatos alkotására, e fenséges és csodaszép bolygó és a világegyetem semmiből való teremtésére, és eme alkotó munka eredményére, mely folytatódik, és amelyet mint kimeríthetetlen ajándékot tapasztalunk meg. A liturgia és a személyes ima során a „teremtés nagy katedrálisában” emlékezzünk a nagy művészre, aki oly sok szépséget teremt, és elmélkedjünk e szeretetteljes döntés titkáról, a világegyetem megteremtéséről.
Másodszor, segítsük e hatalmas folyam áramlását életmódunk megváltoztatásával. A Teremtő és teremtése iránt érzett hálás csodálkozásból kiindulva bánjuk meg „ökológiai bűneinket”, ahogy Bartholomaiosz ökumenikus pátriárka testvérem int bennünket. Ezek a bűnök a természetnek és testvéreinknek is ártanak. Isten kegyelmének segítségével olyan életmódot folytassunk, amelyet kevesebb hulladék és kevesebb felesleges fogyasztás jellemez, különösen ott, ahol a termelési folyamatok mérgezőek és nem fenntarthatóak. Igyekezzünk minél jobban odafigyelni szokásainkra és gazdasági döntéseinkre, hogy mindenkinek jobb legyen: embertársainknak, bárhol éljenek, és a jövő nemzedékeinek is. Vegyünk részt Isten folyamatos teremtésében pozitív döntésekkel: az erőforrások minél takarékosabb és derűs józansággal történő felhasználásával, a hulladékok ártalmatlanításával és újrahasznosításával, valamint az egyre inkább elérhető, ökológiailag és társadalmilag felelősen rendelkezésre bocsátott termékek és szolgáltatások használatával.
Végül, ahhoz, hogy az a hatalmas folyam tovább folyjon, meg kell változtatnunk a társadalmunkat irányító, a ma és a holnap fiataljainak életét alakító politikát. Az olyan gazdaságpolitikák, amelyek kiváltságos kevesek számára botrányos gazdagságot, sokak számára pedig méltatlan körülményeket teremtenek, a béke és az igazságosság végét jelentik. Nyilvánvaló, hogy a gazdagabb nemzetek „ökológiai adósságot” halmoztak fel, amelyet meg kell fizetni (vö. Laudato si’, 51). A november 30. és december 12. között Dubaiban a COP28 csúcstalálkozóra összegyűlő vezetőknek a tudomány szavára kell hallgatniuk, gyors és igazságos átmenetet kell kezdeményezniük a fosszilis tüzelőanyagok korszakának lezárására. A globális felmelegedés megfékezése céljából, a Párizsi Megállapodásban vállalt kötelezettségekkel összhangban abszurdum, hogy engedélyezik a fosszilis tüzelőanyag-infrastruktúra további feltárását és fejlesztését. Emeljük fel szavunkat, hogy megállítsuk ezt a szegényekkel és gyermekeinkkel szembeni igazságtalanságot, akik a leginkább fognak szenvedni az éghajlatváltozás hatásaitól. Arra kérem az összes jóakaratú embert, hogy cselekedeteiket a társadalom és a természet ezen szempontjaira alapozzák.
Egy másik párhuzamos perspektíva különösen a Katolikus Egyház szinodalitás iránti elkötelezettségéhez kapcsolódik. Ebben az évben a teremtésvédelmi hónap lezárása október 4-én, Szent Ferenc ünnepén egybeesik a szinodalitásról szóló szinódus megnyitásával. Ahogy a természetben a folyókat számtalan kis patak és nagyobb vízfolyás táplálja, úgy a 2021 októberében elkezdődött szinódusi folyamat is arra hív mindenkit, aki személyes vagy közösségi szinten részt vesz benne, hogy az elgondolkodás és megújulás e fenséges folyamába belépjen. Isten egész népe meghívást kap a szinodális párbeszéd és a szinodális megtérés útjára.
Mint egy folyómeder a maga sok kis és nagy mellékfolyójával, olyan az Egyház, számtalan helyi egyház, szerzetesközösség és társulás együttese, amelyet ugyanaz a víz táplál. Minden egyes forrás hozzájárul a maga egyedi és pótolhatatlan módján, míg végül mindannyian Isten szerető irgalmasságának hatalmas óceánjába ömlenek össze. Ahogyan egy folyó a környezete számára az élet forrása, úgy kell a szinodális Egyháznak az élet forrásává lennie közös otthonunk és annak minden lakója számára. És ahogyan a folyam mindenfajta állatnak és növénynek életet ad, úgy a szinodális Egyháznak is életet kell adnia azáltal, hogy igazságosságot és békét épít mindenhol, ahová csak eljut.
Kanadában 2022 júliusában a Genezáret-tavára emlékeztem, ahol Jézus sokaknak gyógyulást és vigasztalást hozott, és meghirdette „a szeretet forradalmát”. A Szent Anna-tó, ahogy megtudtam, szintén a gyógyulás, a vigasztalás és a szeretet helye, ez a hely „arra emlékeztet bennünket, hogy a testvériség akkor valódi, ha egyesíti azokat, akik távol vannak egymástól, hogy az egység üzenete, melyet az ég küld a földre, nem fél a különbségektől, és közösségre hív bennünket, a különbségek közösségére, hogy újra elinduljunk együtt, mert mi mindannyian – mindannyian! – zarándokok vagyunk az úton.”
A teremtés eme hónapjában, Krisztus tanítványaiként közös szinodális utunkon, azért éljünk, dolgozzunk és imádkozzunk, hogy közös otthonunk újból élettel teljen meg. A Szentlélek ismét lebegjen a vizek felett, és vezessen bennünket, hogy „megújítsuk a föld színét” (vö. Zsolt 104,30).
Kelt Rómában, 2023. május 13-án, Ferenc pápa
(A MKPK hivatalos fordítása)
A teremtésvédelmi imanap története
Szeptember 1-jén, az ortodox liturgikus év kezdetén ünnepeljük a „teremtésvédelem napját”, mégpedig I. Dimitriosz akkori konstantinápolyi pátriárka 1989-ben tett javaslata alapján, aki minden hívőhöz szólva hangsúlyozta a teremtés romlásának veszélyét és átérezte az Egyház teljes felelősségét a Teremtés iránt. Huszonhat évvel később, 2015-ben Ferenc pápa a Laudato Si’ enciklikája szellemében a „teremtésért való ima világnapjává” tette szeptember elsejét.
Ferenc pápa és Bertalan ökumenikus pátriárka közös üzenete 2017-ben a Teremtésvédelmi Ima Világnapra
A teremtéstörténet átfogó kilátást nyújt a világra. A Szentírás felfedi, hogy „kezdetben” Isten arra rendelte az emberiséget, hogy működjön együtt vele a természeti környezet gondozásában és védelmében. A földet fenséges ajándékként és örökségként bízta ránk, amelyért mindannyian felelősséggel tartozunk mindaddig, míg „végül” az Isten Krisztusban mindent összefoglal a mennyben és földön (vö Ef 1,10). Az emberi méltóság és a gyarapodás szorosan összefüggnek a teremtett világgal való törődéssel.
Mindazonáltal „eközben” a világtörténelem egészen más helyzetet mutat. Egy erkölcsileg hanyatló forgatókönyvet tár elénk, melyben a teremtéssel szembeni magatartásunk elhomályosítja azt a hivatást, hogy Isten munkatársai legyünk. Hajlunk a világ kényes és kiegyensúlyozott ökoszisztémáinak megtörésére, a telhetetlen vágy a bolygó korlátozott erőforrásainak manipulálására és ellenőrzésére, a korlátlan piaci haszonnyerés mohóságára, és mindez elidegenített bennünket a teremtés eredeti tervétől. Nem tiszteljük többé a természetet, mint közös ajándékot, ehelyett magántulajdonnak tekintjük azt. Már nem kapcsolódunk a természethez, hogy óvjuk azt, hanem inkább uralkodunk felette.
Ennek az alternatív világképnek a következményei tragikusak és messzire kihatnak. Az emberi és a természeti környezet együtt romlik, és ez főként a legkiszolgáltatottabb embereket terheli. Az éghajlatváltozás mindenekelőtt a szegényekre van hatással. A teremtéssel törődés sürgető felhívása közös feladat az egész emberiség számára, hogy a fenntartható és integrált fejlődés érdekében munkálkodjon.
Ezért az Isten teremtése iránti közös aggodalom jegyében – felismerve, hogy a föld közjó – szeretettel hívunk minden jóakaratú embert, hogy szeptember 1-jén szánjanak időt a környezetért végzett imádságra. Ez alkalom során hálát adunk a jóakaratú Teremtőnek a teremtés csodálatos ajándékáért, és elkötelezzük magunkat, hogy ápoljuk és megőrizzük azt a jövő nemzedékei számára. Valójában imáink egyik célja a világról alkotott képünk megváltoztatása, hogy ezáltal megváltoztassuk a világhoz való viszonyunkat. Végül azt javasoljuk, hogy életvitelünkben bátran vállaljuk a nagyobb egyszerűséget és a szolidaritást.
A közös üzenet végül felhívással fordul a gazdasági, politikai és kulturális szférában fontos szerepet betöltő személyekhez, hogy felelősségteljesen hallgassák meg a föld kiáltását, és gondoskodjanak a peremre szorultak szükségleteiről, de mindenekelőtt válaszoljanak sokak kérésére és a globális konszenzus támogatására, hogy meggyógyuljon a megsebzett teremtés. Meggyőződésünk, hogy nem lehet valódi és tartós megoldást adni az ökológiai válság és az éghajlatváltozás kihívásaira összehangolt és kollektív válasz, közös felelősség nélkül, amely képes elszámolni a tettekkel.
vaticannews.va/Szaléziak.HU
