Minden évben november 2-án minden szalézi házban megemlékeznek a mára már hagyománnyá vált gesztenyeszaporítás csodájáról. 172 év után folytatódik ez az ámulat és rácsodálkozás pillanata, felidézve az 1849-es eseményeket.
Abban az évben, Mindenszentek ünnepe után Don Bosco elvitte az Oratórium fiataljait a temetőbe, és gesztenyét ígért nekik, amikor visszatérnek Valdoccóba. Miközben a gesztenyét osztogatta, rájött, hogy nem lesz elég mindenkinek. Ekkor fogott egy nagy merőkanalat, megtöltötte gesztenyével, és folytatta a megmaradt kevés kiosztását. És itt kezdődött a csoda. Don Bosco leeresztette a merőkanalat a zsákba, és annyira tele húzta vissza, hogy a gesztenye kicsordult, miközben a kosárban maradt mennyiség mintha soha nem csökkent volna. További 400 fiatalnak lett elég a gesztenye!
Giovanni Lemoyne, Don Bosco egyik életrajzírója így írja le az esetet:
„1849-ben történt, mindenszentekre következő vasárnapon. Don Bosco összes növendékét kivezette a temetőbe, hogy imádkozzanak a halottakért. Megígérte nekik, hogy Valdoccóba visszatérve megvendégeli őket gesztenyével. Ugyanis Margit mama három zsákkal vásárolt, de mivel azt gondolta, hogy nem lesz szüksége sokra, hát csupán egy részét főzte meg. Don Bosco, abban a hiszemben, hogy édesanyja mind megfőzte, a fiúk sapkáját becsületesen telerakta gesztenyével. Buzzetti látva, hogy Don Bosco ugyancsak bőkezűen osztja a gesztenyét, figyelmeztette.
Don Bosco sajnálta volna, hogy az adagokat szűkebbre kell szabnia, azért nyugodtan így felelt:
- Csak adjuk ki mindenkinek a maga porcióját, amíg csak tart a gesztenyéből.
Buzzetti szinte magánkívül volt. Don Bosco a kosárba merítette a kanalat, és jól megtetézve emelte ki, hogy csakúgy potyogott a gesztenye, és csodák-csodája, a kosár mégsem ürült ki. Jutott a gesztenyéből körülbelül négyszáz fiúnak, pedig mindegyik megkapta a maga becsületes adagját. Mikor Buzzetti a kosarat visszavitte a konyhába, látta, hogy még mindig van benne egy porcióra való, Don Bosco része, mintha csak a Szent Szűz tette volna el számára.
Már az osztás alatt csodáról suttogtak. A kosár mellett állók elbeszélték a szomszédaiknak, azok meg továbbadták a távolabb állóknak. Lélegzetüket visszafojtva lesték a kiosztás végét, s amint az utolsó is megkapta a részét, egy szívvel-lélekkel kiáltották:
- Don Bosco szent! Don Bosco valóságos szent!
Don Bosco nyugalomra intette őket, de nagy fáradságába került, hogy hallgatásra bírja fiait, akik tolongva vették őt körül.
Az esemény emlékére Don Bosco elrendelte, hogy minden esztendőben mindenszentek ünnepének előestéjén – amint az Piemontban általános szokás – az oratórium minden látogatója gesztenyét kapjon.”
Szaléziak.HU
