Don Bosco életében feltűnően gyakran bukkanunk a természetfölöttire. A meg-megismétlődő rendkívüli események között előfordult olykor testi eldelek és lelki táplálékok csodálatos megszaporítása is. Szeretetének buzgóságában Don Bosco csupa gondosság volt fiacskái szükségleteinek kielégítésében. Az Úr meg is jutalmazta azáltal, hogy kezében a gesztenyét, a mogyorót, de még a szentostyát is megsokasította.
A valdoccói Oratóriumban nagy ünnepség volt. Több száz gyermek akart áldozni. A szentmisét Don Bosco mutatta be, és meg volt róla győződve, hogy az áldoztató kehelyben van elegendő szentostya. Nem így volt. A sekrestyés, Giuseppe Buzzetti elfelejtett az áldoztató kehelybe ostyát tenni. Amikor észrevették a hiányt, már késő volt.
Don Bosco kellemetlenül érezte magát, amikor látta, hogy sok gyerek közeledik az Úr asztalához. Fájt volna neki, ha a gyerekeket áldozás nélkül kellett volna visszaküldeni a helyükre. Elkezdte az áldoztatást a kehelyben lévő kevés ostyával, és itt történt egy csoda. Buzzetti és maga Don Bosco is látta, hogy az ostya nem fogyott el, mindenkit meg tudott áldoztatni. A gyerekek is csodálkoztak rajta.
Együtt volt a gyermekekkel, amikor 1864-ben Giuseppe Buzzetti az első szaléziaknak elmesélte az esetet. Don Bosco komolyan hallgatta, majd megerősítette: „Igen, kevés szentostya volt a kehelyben, ennek ellenére mindenkit meg tudtam áldoztatni, akik az Úr oltárához járultak, és nem is voltak kevesen. Elérzékenyültem, de nyugodt maradtam. Azt gondoltam, hogy ez nagyobb csoda, mint egykor a kenyérszaporítás volt. Mindezért legyen áldott az Úr.”
(v.ö. Memorie Biografiche, III, 441)
Szaléziak.HU
