Valaki Don Bosco lelkiségét a "munka lelkisége"-ként határozta meg. Nekem úgy tűnik, nem egészen helyesen. Don Boscóban a munkának, a munka megbecsülésének és az általa vállalt rettentő tömegű munkának az indoka közreműködni a lelkek megmentésében, a legelhagyatottabbak iránti szeretet és az apostoli küldetés a legelhanyagoltabb népek iránt.
Bosco János az anyjától szívja magába a munka szeretetét, úgyhogy az rendes magatartási formájává lesz. Az anyja dolgozik és a maguk módján a fiai is segítenek neki. A Bosco család élete szegény. Becchi kevés háza között Boscóék háza a legszegényesebb: egyemeletes építmény, amely egyszerre szolgál lakás, szénapadlás és istálló gyanánt. A konyhában ott állnak a kukoricászsákok és egy vékony falon túl két tehén kérődzik. Valódi szegénység ez, de nem nyomorúság, mert itt mindenki dolgozik, és ha a földműves munka keveset hoz is, de valamit hoz.
A falak csupaszok, de a meszelés révén fehérek. A köleses zsák is kevés, de lassan ürítik őket, s így elegendőnek bizonyulnak. Ezért a Bosco-ház gyermekeinek az arcát nem üli meg a szomorúság, sem az erőszakosság. Nincs semmi feleslegük, de megvan a szükségesük, mert itt mindenki segít, hogy boldoguljanak. Ez az érzés, hogy "együtt" elő tudják teremteni a szükségeset, és napról-napra boldogulni tudnak, megelégedettekké s kicsit boldogokká is teszi őket.
János négyéves volt, midőn anyja először nyújtott oda neki 3-4 zúzott kenderszálat tisztításra. Kis munka, de munka. 8-9 évesen kezdett aktívabban bekapcsolódni a családi munkába, napkeltétől napnyugtáig dolgozva, mint egy kis földműves. Este aztán, midőn a kukoricalevelekkel keményre tömött szalmazsákon aludni tér, János mély megelégedettséget érez, hogy tagja lehet egy családnak, amely boldogul, legyőzi az akadályokat, mert ebbe ő is besegít. Tagsági érzésnek, felértékelő és méltóságot adó érzésnek nevezi a pszichológia ezt a megelégedettséget. Olyan elemek összessége ez, amelyek ízt adnak az életnek és amelyeket Don Bosco hiánytalanul tovább ad az ifjaknak és a szaléziaknak. Valdoccóban az ifjak számára a legnagyobb megvetés lesz, ha valakit "munkakerülőnek" neveznek. Annyit jelent ez, mint "családon kívüli", "méltóság nélküli" ifjú.
Don Bosco nem bálványozza a munkát. Ő mindenekelőtt a méltóságát látja: a munka tesz bennünket emberré, amikor kiemel a lustaság kátyújából és a társadalom aktív tagjaivá tesz (Don Bosco a bőrén érzi az akkori idők vádjait, amikkel tunyasága és parazita életmódja miatt illették a klérust.) De különösképp a nélkülözhetetlenségét látja. Ő a lelkeket akarja megmenteni, az emberi személyeket; el akarja vinni nekik Jézus Krisztus üdvösségét, és a munka eme üdvözítő szeretet megvalósításának egyedüli feltétele.
Monsignore Caglierónak mondja utolsó éveiben: "Mondd meg az összes szaléziaknak, hogy dolgozzanak szenvedélyesen és buzgón; munka, munka.” És még: "Életem utolsó éveiben vagyok. Most rajtatok a sor, hogy dolgozzatok, hogy megmentsétek az ifjúságot.” A munka tehát az az áldozat, amellyel Krisztussal egyesülten megmenthetjük az ifjakat.
Don Caviglia 1937-ben a klerikusok előtt szinte kiabálva mondta: "Nem szabad azt mondani és írni (a szaléziak halotti levelében), hogy "munkája ellenére szentté lett. Mert ti. a munkád által leszel szentté, nem pedig annak ellenére.”
A szalézi munkáról beszélve Don Bosco a földműves életből vett árnyalatokat használja, amik mentalitásából fakadnak. Tudja, hogy a termés eléréséhez kapálni kell, rögről-rögre fáradozni, tehát lélekről-lélekre haladni. Ő nem kereskedő, aki a jó üzletet, a jó alkalmat keresi. Ösztönösen többre becsüli a mindennapi fáradozást a zseniális üzletnél. Nem is iparos, aki elosztja és megszervezi mások munkáját. Mint egy új kongregáció szervezőjének meg kell tanulnia ezt is, de a többiek mellett ő is dolgozik: gyóntat, prédikál, ír, az ifjak között tartózkodik.
Don Bosco számára a munkához társul s vele majdnem összevegyül egy másik keresztény érték, amit áldozatosságnak hívunk. Úgy látszik, az ő praktikus paraszti mentalitása nem értette meg az önmagáért való áldozatot, amit meg kell fizetni minden jócselekedetért. Nem egyszer elmondja majd a szaléziaknak: „Mi nem viselünk ciliciumot, de ebéd után, midőn szemünket az álom kerülgeti, asszisztálunk a gyerekek mellett.”
Forrás: Teresio Bosco – Lelkigyakorlat Don Boscóval
Szaléziak.HU
