Főoldal / Szalézi világ / Fedezzük fel a szalézi bíborosokat: Giovanni Cagliero (1838-1926)
Fedezzük fel a szalézi bíborosokat: Giovanni Cagliero (1838-1926)
2023-09-13 Szerda | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
történelem • Don Bosco • bíboros •
Az első szalézi, akit bíborossá kreáltak, Giovanni Cagliero volt, Don Bosco honfitársa, aki az Ifjúság Szentjéhez hasonlóan Castelnuovo d Astiban (ma Castelnuovo Don Bosco) született, szerény parasztcsaládban. 13 évesen ismerkedett meg Don Boscóval, és csatlakozott hozzá Valdoccóban, ahol békésen nőtt fel, és kitűnt a tanulás iránti elkötelezettségével és a zene szeretetével.
Az életrajzírók beszámolnak egy vicces beszélgetésről, amelyet Don Bosco Cagliero édesanyjával, Teresával folytatott, amikor engedélyt kért tőle, hogy magával vigye Torinóba: „Eladod nekem a te Giovanninódat?” – mondta neki tréfásan, ő pedig a maga tájszólásában válaszolt: „Hogy eladjam neked? Azt nem. Borjakat adnak el. De ajándékba odaadom.” „Még jobb - vágott vissza Don Bosco -, elfogadom az ajándékot. Készíts össze neki egy kis fehérneműt, holnap magammal viszem.”
Az Oratóriumban nagy volt a szegénység, de nagy a szeretet is: "A földszinti hálótermeink szűkek voltak, a padlójuk csak térkő volt. A konyhában volt néhány bádogtál, hozzájuk tartozó kanalakkal. Villát, kést, szalvétát sok évvel később láttunk. A refektórium boltíves volt. Az ebédet Don Bosco szolgálta fel, segített rendben tartani a szobáinkat, tisztította és foltozta a ruháinkat, és a legszerényebb szolgálatokat is megtette ... Mindenben együtt éltünk, sokkal inkább, mint egy bentlakásos iskolában. Úgy éreztük, hogy egy családban vagyunk, egy apa irányítása alatt, aki szeretett minket, és aki csak a mi lelki és anyagi jólétünkkel törődik.”
Amikor Don Bosco elhatározta, hogy életre hív egy új kongregációt, rendes tagsággal és szegénységi, tisztasági és engedelmességi fogadalommal, az ifjú Cagliero János kiejtette azt a híres mondatot, amely az évkönyvekben megmaradt, és amely másokra is húzó erővel hatott a jelenlévő fiatalok közül: „Szerzetes vagy nem szerzetes, én Don Boscóval maradok.”
Cagliero atya 1862. május 14-én tette le hároméves fogadalmát, és már pap volt, amikor 1865. november 15-én letette örökfogadalmát.
Túláradó temperamentummal rendelkezett, nagyon impulzív volt, és másoknak is átadta a Don Boscóval való együttélés örömét: dolgozni, futni, önmagát odaadni. A fiúk gyakran Don Bosco „szalézi jóéjszakátja” után odamentek Cagliero atyához, és spontán szeretettel üdvözölték.
Eközben Cagliero tökéletesítette zenei tehetségét. A templomi szolgálat, az akadémiák, zenekarok koraérett és ragyogó zeneszerzővé tették. Két operáját, az Il figlio dell esule-t és a Lo Spazzacamino-t Giuseppe Verdi is megdicsérte gyönyörű és megindító zenéjükért. Az udvarba is eljutottak, és a későbbi Margit királynő énekelte őket. A háromszólamú Requiem-misét a „hit és harmónia ékkövének” ítélték. Cerutti mester előadatta a királyi házban Károly Albert temetésén.
Ebben is vulkanikus volt: 1868. június 9-én a Mária a Keresztények Segítsége templom felszentelésének miséjét három kórus énekelte: egy kétszólamú fiúkórus a kupola párkányán, másik két háromszólamú kórus a kupola alatt és a karzaton.
Pappá szentelése után 13 évig szaléziként dolgozott, az aktivitás és a kezdeményezések fenoménjává vált, valamint a Segítő Szűz Mária Leányainak lelkivezetőjeként is szolgált. Szenvedélyesen vetette bele magát a szakrális zeneszerzésbe is, dallamgazdag darabokat írt, amelyek különösen a korai években (1860-70) az oratóriumi környezet fontos részét képezték.
1875-ben Don Bosco őt bízta meg a szaléziak első csoportjának vezetésével, akik misszióba indultak az argentínai Patagóniába.
Miután Buenos Airesben partra szállt, megkezdte az apostolkodást az olasz emigránsok között, akik a nagy kivándorlás időszakában igen nagy számban voltak jelen; plébániát nyitott a város legszegényebb területén, templomokat, intézeteket, szalézi műveket alapított; mindenhol terjesztette a szalézi lelkesedést és örömöt.
Kilenc év Dél-Amerikában töltött év után, 1884-ben Giovanni Caglierót Patagónia püspökévé és apostoli vikáriusává szentelték, így ő lett az első szalézi pap, aki püspöki szolgálatot vállalt. Torinóban, a Segítő Szűz Mária templomban szentelték fel, és édesanyja, Teréz abban az örömben részesült, hogy 88 éves korában bekövetkezett halála előtt láthatta őt püspöki jelvényével. zen a napon Cagliero a püspöki gyűrűvel ellátott kezét is rejtve tartotta habitusa redői között, amíg Don Bosco meg nem érkezett: az első csók jogosan az övé volt.
Monsignor Cagliero missziós földjén nagy stílusban kezdte meg Patagónia bennszülötteinek evangelizálását, kénytelen volt lóháton járni, lasszózott, hegyeket mászott, távoli törzseket ért el... mindig lelkeket keresve.
Sietve visszatért Torinóba, amint meghallotta, hogy Don Bosco haldoklik, és 1888. január 30-án utolsó imája elmondása közben még utoljára csókot lehelt rá. A temetés után azonnal visszatért Patagóniába.
1915-ben, 77 éves korában XV. Benedek pápa bíborossá nevezte ki; ezzel elismerve a mások javára eltöltött élet érdemeit, különösen a missziós országokban.
Idős korának utolsó éveire visszatért Olaszországba, és 1926. február 28-án, 88 éves korában Rómában halt meg. Holttestét eredetileg Rómában temették el, az argentin püspöki kar kérésére 1964 óta nyugszik a viedmai Mater Misericordiae székesegyházban, első püspöki székhelyén nyugszik.
ANS-Róma/Szaléziak.HU
Az életrajzírók beszámolnak egy vicces beszélgetésről, amelyet Don Bosco Cagliero édesanyjával, Teresával folytatott, amikor engedélyt kért tőle, hogy magával vigye Torinóba: „Eladod nekem a te Giovanninódat?” – mondta neki tréfásan, ő pedig a maga tájszólásában válaszolt: „Hogy eladjam neked? Azt nem. Borjakat adnak el. De ajándékba odaadom.” „Még jobb - vágott vissza Don Bosco -, elfogadom az ajándékot. Készíts össze neki egy kis fehérneműt, holnap magammal viszem.”
Az Oratóriumban nagy volt a szegénység, de nagy a szeretet is: "A földszinti hálótermeink szűkek voltak, a padlójuk csak térkő volt. A konyhában volt néhány bádogtál, hozzájuk tartozó kanalakkal. Villát, kést, szalvétát sok évvel később láttunk. A refektórium boltíves volt. Az ebédet Don Bosco szolgálta fel, segített rendben tartani a szobáinkat, tisztította és foltozta a ruháinkat, és a legszerényebb szolgálatokat is megtette ... Mindenben együtt éltünk, sokkal inkább, mint egy bentlakásos iskolában. Úgy éreztük, hogy egy családban vagyunk, egy apa irányítása alatt, aki szeretett minket, és aki csak a mi lelki és anyagi jólétünkkel törődik.”
Amikor Don Bosco elhatározta, hogy életre hív egy új kongregációt, rendes tagsággal és szegénységi, tisztasági és engedelmességi fogadalommal, az ifjú Cagliero János kiejtette azt a híres mondatot, amely az évkönyvekben megmaradt, és amely másokra is húzó erővel hatott a jelenlévő fiatalok közül: „Szerzetes vagy nem szerzetes, én Don Boscóval maradok.”
Cagliero atya 1862. május 14-én tette le hároméves fogadalmát, és már pap volt, amikor 1865. november 15-én letette örökfogadalmát.
Túláradó temperamentummal rendelkezett, nagyon impulzív volt, és másoknak is átadta a Don Boscóval való együttélés örömét: dolgozni, futni, önmagát odaadni. A fiúk gyakran Don Bosco „szalézi jóéjszakátja” után odamentek Cagliero atyához, és spontán szeretettel üdvözölték.
Eközben Cagliero tökéletesítette zenei tehetségét. A templomi szolgálat, az akadémiák, zenekarok koraérett és ragyogó zeneszerzővé tették. Két operáját, az Il figlio dell esule-t és a Lo Spazzacamino-t Giuseppe Verdi is megdicsérte gyönyörű és megindító zenéjükért. Az udvarba is eljutottak, és a későbbi Margit királynő énekelte őket. A háromszólamú Requiem-misét a „hit és harmónia ékkövének” ítélték. Cerutti mester előadatta a királyi házban Károly Albert temetésén.
Ebben is vulkanikus volt: 1868. június 9-én a Mária a Keresztények Segítsége templom felszentelésének miséjét három kórus énekelte: egy kétszólamú fiúkórus a kupola párkányán, másik két háromszólamú kórus a kupola alatt és a karzaton.
Pappá szentelése után 13 évig szaléziként dolgozott, az aktivitás és a kezdeményezések fenoménjává vált, valamint a Segítő Szűz Mária Leányainak lelkivezetőjeként is szolgált. Szenvedélyesen vetette bele magát a szakrális zeneszerzésbe is, dallamgazdag darabokat írt, amelyek különösen a korai években (1860-70) az oratóriumi környezet fontos részét képezték.
1875-ben Don Bosco őt bízta meg a szaléziak első csoportjának vezetésével, akik misszióba indultak az argentínai Patagóniába.
Miután Buenos Airesben partra szállt, megkezdte az apostolkodást az olasz emigránsok között, akik a nagy kivándorlás időszakában igen nagy számban voltak jelen; plébániát nyitott a város legszegényebb területén, templomokat, intézeteket, szalézi műveket alapított; mindenhol terjesztette a szalézi lelkesedést és örömöt.
Kilenc év Dél-Amerikában töltött év után, 1884-ben Giovanni Caglierót Patagónia püspökévé és apostoli vikáriusává szentelték, így ő lett az első szalézi pap, aki püspöki szolgálatot vállalt. Torinóban, a Segítő Szűz Mária templomban szentelték fel, és édesanyja, Teréz abban az örömben részesült, hogy 88 éves korában bekövetkezett halála előtt láthatta őt püspöki jelvényével. zen a napon Cagliero a püspöki gyűrűvel ellátott kezét is rejtve tartotta habitusa redői között, amíg Don Bosco meg nem érkezett: az első csók jogosan az övé volt.
Monsignor Cagliero missziós földjén nagy stílusban kezdte meg Patagónia bennszülötteinek evangelizálását, kénytelen volt lóháton járni, lasszózott, hegyeket mászott, távoli törzseket ért el... mindig lelkeket keresve.
Sietve visszatért Torinóba, amint meghallotta, hogy Don Bosco haldoklik, és 1888. január 30-án utolsó imája elmondása közben még utoljára csókot lehelt rá. A temetés után azonnal visszatért Patagóniába.
1915-ben, 77 éves korában XV. Benedek pápa bíborossá nevezte ki; ezzel elismerve a mások javára eltöltött élet érdemeit, különösen a missziós országokban.
Idős korának utolsó éveire visszatért Olaszországba, és 1926. február 28-án, 88 éves korában Rómában halt meg. Holttestét eredetileg Rómában temették el, az argentin püspöki kar kérésére 1964 óta nyugszik a viedmai Mater Misericordiae székesegyházban, első püspöki székhelyén nyugszik.
ANS-Róma/Szaléziak.HU
