Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Egyház / Ferenc pápa március 27-én pénteken Urbi et Orbi áldás ad teljes búcsúval

Ferenc pápa március 27-én pénteken Urbi et Orbi áldás ad teljes búcsúval

Ferenc pápa március 27-én pénteken Urbi et Orbi áldás ad teljes búcsúval

2020-03-26 Csütörtök   |   #Egyház   |   ARCHIVÁLT

Ferenc pápa  • ima  •

A vasárnapi Úrangyala ima után Ferenc pápa a március 27-re, péntekre bejelentette a teljes búcsúval járó Urbi et Orbi áldását, további imát kért minden kereszténytől a járvány megszűnéséért és a horvátországi földrengés károsultjaiért.

Rendkívüli Urbi et Orbi áldás március 27-én, pénteken

Ferenc pápa március 27-én, pénteken 18 órakor a Szent Péter-bazilika előtti téren vezet imát. Az imát és utána a rendkívüli Urbi et Orbi áldást a Duna Televízió, a Bonum Televízió, a Magyar Katolikus Rádió és a Szent István Rádió is élőben közvetíti.

Ferenc pápa március 25-én a délelőtti általános kihallgatás végén a Szentatya a következőket mondta: „Szeretném megismételni meghívásomat arra is, hogy a médián keresztül lélekben kapcsolódjatok be abba az imába, amelyet holnapután, pénteken 18 órakor vezetek majd a Szent Péter-bazilika előtt. Isten igéjének meghallgatása és a szentségimádás után Urbi et Orbi áldást adok, melyhez teljes búcsú kapcsolódik.”

A búcsú kiterjed azokra is, akik a rádión és a televízión keresztül vesznek részt a szertartásokon, az egyházi normák előírásainak megfelelően.   

vaticannews.va/Szaléziak.HU

Kapcsolódó cikkek

Járjunk együtt a reményben - Ferenc pápa üzenete 2025 nagyböjtjére

Járjunk együtt a reményben - Ferenc pápa üzenete 2025 nagyböjtjére

#Egyház 2025-03-06, Csütörtök

Nagyböjt kezdetén a pápa minden évben egy üzenetet intéz a katolikus hívekhez. Az idén a nagyböjti üzenet témája összekapcsolódik a szentév..

Olaszország – A szalézi rend egyesült imában és a szolidaritásban Ferenc pápáért

Olaszország – A szalézi rend egyesült imában és a szolidaritásban Ferenc pápáért

#Szalézi világ 2025-02-24, Hétfő

A Don Bosco Szalézi Társasága 29. Egyetemes Káptalanját ünneplő rendtársak Torinó-Valdoccóban imával és gyermeki megemlékezéssel kísérik a Szentatya..

Ferenc pápa: „Semmi sem ér többet egy gyermek életénél”

Ferenc pápa: „Semmi sem ér többet egy gyermek életénél”

#Egyház 2025-02-04, Kedd

A pápa a gyermekek jogaival foglalkozó első nemzetközi csúcstalálkozón tartott beszédében arra buzdította a világ vezetőit, hogy hallgassák meg a..

A megszentelt személyek az evangéliumi tanácsok fényét kínálják fel a világnak

A megszentelt személyek az evangéliumi tanácsok fényét kínálják fel a világnak

#Egyház 2025-02-01, Szombat

Szombaton este, Urunk bemutatásának ünnepe vigíliáján, a Megszentelt Élet Világnapjával egybeeső első vesperáson Ferenc pápa elnökölt a Szent..

KILENCED BOSCO SZENT JÁNOS KÖZBENJÁRÁSÁÉRT 2025 - 9. NAP

KILENCED BOSCO SZENT JÁNOS KÖZBENJÁRÁSÁÉRT 2025 - 9. NAP

#Magyar Tartomány 2025-01-30, Csütörtök

A remény történetei Don Bosco életéből - Don Bosco ünnepére készülve javasoljuk ezt a kilencedet, amely a remény mozzanatait követi nyomon az életében...

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Nyergesújfalu - Újabb sikerek németbőlSpanyolország - Szolidaritással a koronavírussal szemben >