Fernández Artime bíboros: Ferenc pápa azt kérte, hogy ébresszük fel a világot
2025-05-03 Szombat | #Egyház
Ángel Fernández Artime • prédikáció • Ferenc pápa • elhunyt •
Május 3-án, a kilencnapos gyászidőszak (novendiales) nyolcadik napján késő délután a bíborosok közös szentmisét mutattak be Ferenc pápáért a Szent Péter-bazilikában. A mise főcelebránsa Ángel Fernández Artime bíboros, a Megszentelt Élet Intézményei és Apostoli Élet Társaságai Dikasztériumának eddigi proprefektusa volt. A szertartásra elsősorban a megszentelt élet intézményeinek és az apostoli élet társaságainak tagjait hívták meg.
Az alábbiakban Fernández Artime bíboros teljes homíliájának fordítását közreadjuk.
Kedves Nővéreim és Testvéreim!
Liguori Szent Alfonz azt tanítja, hogy az imádkozás a halottakért a szeretet legnagyobb cselekedete. Amikor felebarátainkat anyagilag segítjük, mulandó javakat osztunk meg velük, de amikor imádkozunk értük, akkor örök javakkal segítjük őket. Hasonlóképpen élt a szent Ars-i plébános, a papok védőszentje. A halottakért végzett ima tehát azt jelenti, hogy szeretjük az elhunytakat, és ezt tesszük most, imádkozunk Ferenc pápáért, Isten népeként egybegyűlve, együtt a pásztorokkal, és ma este különösen a megszentelt férfiak és nők igen számottevő jelenlétében.
Ferenc pápa úgy érezte, hogy Isten népe nagyon szereti őt, és tudta, hogy a megszentelt életet élők is szeretik, imádkoznak a szolgálatáért, imádkoznak a pápa személyéért, az Egyházért, a világért.
Húsvét harmadik vasárnapján minden arra hív, hogy örüljünk és ujjongjunk. Erre okot a feltámadt Úr és a Szentlélek jelenléte ad. Szent Atanáz azt mondja, hogy a feltámadt Jézus Krisztus az ember életét folyamatos ünneppé teszi. Ez az oka annak, hogy az apostolok – és közöttük az első, Péter – nem félnek a börtöntől, sem a fenyegetésektől, sem az újbóli üldözésektől, ugyanis bátran és őszintén jelentik ki: „Mi ezeknek a dolgoknak tanúi vagyunk, és a Szentlélek is, akit az Isten megadott azoknak, akik engedelmeskednek neki” [ApCsel 5,32].
„Azt kérdezem – mondta Ferenc pápa egyik katekézisében ugyanerről a szakaszról –, honnan merítettek erőt az első tanítványok a tanúságtételükhöz. Nem csak erőt, hanem honnan kapták az örömöt, honnan merítettek bátorságot az evangélium hirdetéséhez az akadályok és az erőszak ellenére?” Egyértelmű, hogy csak a velük lévő feltámadt Úr jelenléte és a Szentlélek működése magyarázhatja ezt a tényt. Hitük a meghalt és feltámadt Krisztus olyan erős és személyes megtapasztalásán alapult, hogy nem féltek semmitől és senkitől. „A jelenben is, mint a múltban, a mai nemzedékhez tartozó férfiaknak és nőknek nagy szükségük van arra, hogy találkozzanak az Úrral és üdvösségének felszabadító üzenetével” – mondta Szent II. János Pál a megszentelt élet jubileuma alkalmából 2000. február 2-án, a világon élő összes szerzeteshez fordulva, majd hozzátette: „A megszentelt élet jubileuma alkalmából a mai nemzedéknek is nagy szüksége van arra, hogy találkozzon az Úrral és az ő üdvösségének felszabadító üzenetével. Felismerhettem prófétai jelenlétetek értékét az egész keresztény nép számára, és örömmel ismerem el, ezen alkalommal is, annak a nagylelkű evangéliumi odaadásnak a példáját, amelyet számtalan szerzetes- és nővértársatok nyújt, akik sok esetben nagyon nehéz körülmények között dolgoznak.
Ők Krisztus nevében fenntartás nélkül a szegények, a társadalom peremére szorultak és a legkisebbek szolgálatára szentelik magukat.”
Testvéreim, nővéreim, igaz, hogy mindannyian, ez az egész gyülekezet, mint megkereszteltek arra kaptunk meghívást, hogy a meghalt és feltámadt Úr Jézus tanúi legyünk. De az is igaz, hogy mi, megszentelt férfiak és nők is megkaptuk ezt a hivatást, ezt a tanítványságra való meghívást, mely tőlünk azt kívánja, hogy egész életünkkel tegyünk tanúságot Isten elsőbbségéről. Ez a küldetés különösen fontos akkor, amikor – mint ma a világ sok részén – az emberek Isten hiányát tapasztalják, vagy túl könnyen megfeledkeznek Isten központi szerepéről. Felvállalhatjuk és magunkévá tehetjük hát Szent Benedek apát programját, melyet a „semmit sem helyezzünk Krisztus szeretete elé” jelmondat foglal össze.
XVI. Benedek pápa volt az, aki a következő kihívást fogalmazta meg számunkra: Isten népén belül a megszentelt személyek olyanok, mint az őrszemek, akik észlelik és hirdetik a történelmünkben már jelen lévő új életet.
Keresztségünk és szerzetesi fogadalmunk alapján arra kaptunk meghívást, hogy tanúságot tegyünk arról, hogy egyedül Isten ad teljességet az emberi létnek, és hogy – következésképpen – életünk Isten országa jelenlétének beszédes jele legyen a mai világ számára. Arra kaptunk hát meghívást, hogy a világban az evangéliumnak és az evangélium paradoxonjainak hiteles és tündöklő jelévé váljunk, de nem úgy, hogy alkalmazkodunk e világ mentalitásához, hanem úgy, hogy megváltozunk és elkötelezettségünket folyamatosan megújítjuk.
Az evangéliumban azt hallottuk, hogy a feltámadt Úr a tóparton várta tanítványait [vö. Jn 21,1–19]. A történet szerint, amikor úgy tűnt, hogy mindennek vége, és a tanítványok kudarcot vallottak, az Úr jelenvalóvá tette magát, odament övéihez, akik – örömmel telve – a Jézus által szeretett tanítvány száján keresztül azt kiálthatták: „Az Úr az!” Ebben a kifejezésben a húsvéti hit örömtől és ámulattól teljes lelkesedését ragadhatjuk meg, mely szöges ellentétben áll a tanítványok lelkében addig jelen lévő zavarodottsággal, csüggedéssel, tehetetlenségérzéssel.
Csak a feltámadt Jézus jelenléte alakít át mindent: a sötétséget legyőzi a fény; a hasztalan munka ismét gyümölcsözővé és ígéretessé válik; a fáradtság és elhagyatottság érzése új lendületnek és annak a bizonyosságnak ad teret, hogy ő velünk van.
Ami az Úr első és kiváltságos tanúival történt, az mindannyiunk életprogramjává válhat, és annak is kell válnia.
Ferenc pápa a megszentelt élet évében azt mondta: „Azt várom tőletek, hogy ébresszétek fel a világot, mert az a különleges vonás, amely a megszentelt életet jellemzi, a prófétaság.” Azt kérte tőlünk, hogy legyünk az Úr tanúi, mint Péter és az apostolok, az egykori nagytanácsnak vagy az Istent nélkülöző mai areopáguszok értetlenségével szemben is. Azt kérte tőlünk, hogy legyünk olyanok, mint az őr, aki éjjel őrködik, és tudja, mikor érkezik el a hajnal. Azt kérte tőlünk, hogy legyen elég tiszta és szabad a szívünk és a lelkünk ahhoz, hogy felismerjük a napjainkban élő embereket, fivéreinket és nővéreinket, különösen a legszegényebbeket, az utolsókat, a kivetetteket, mert bennük van az Úr, és hogy az Isten iránti, az ő országa iránti és az emberiség iránti szenvedélyünkkel legyünk képesek Péterhez hasonlóan azt válaszolni az Úrnak: „Uram, te mindent tudsz! Te tudod, hogy szeretlek.”
Mária, az Egyház anyja, adja meg mindnyájunknak annak kegyelmét, hogy ma misszionárius tanítványok legyünk, Fiának tanúi az ő Egyházában, mely a Szentlélek vezetése alatt reménységben él, mert a feltámadt Úr velünk van az idők végezetéig! Ámen.
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
