Főoldal / Szalézi világ / Hogyan védte meg Mária, a Keresztények Segítsége az első misszionáriusokat
Hogyan védte meg Mária, a Keresztények Segítsége az első misszionáriusokat
2026-05-14 Csütörtök | #Szalézi világ
A misszionáriusok legkalandosabb beszámolóit hallgatva az ember néha megdöbben a rájuk leselkedő veszélyeken, az ellenséges természeti környezettől és a bizonytalan utazási körülményektől kezdve a helyi lakosság bizonyos rétegeinek ellenségeskedéséig. Don Bosco álmaiban elképzelte, milyen veszélyek leselkedhetnek rájuk.
Frissen felszentelt papként maga is fontolóra vette, hogy a Szent Szív Kongregációjának atyáival Kínába utazzon, de azt tanácsolták neki, hogy „alaposan gondolja át”. Mégis az a hajtóerő, amely hatvanéves korában arra késztette, hogy társait arra buzdítsa, Buenos Airestől továbbmenjenek – az olasz bevándorlók támogatására –, és eljussanak Patagóniába, egy valóban rendkívüli terven alapult. A feszület átadása a Segítő Szűz Mária-bazilikában 1875. november 11-én paktumot jelentett az Egyház Anyja és az első tíz induló misszionárius között; és a misszió kölcsönös felelőssége minden új kiküldetéssel megerősítést nyert.
Minden veszély esetén Mária védelmét kérték, míg a szaléziak elkötelezték magukat az evangélium eljuttatására a Föld legtávolabbi zugaiba: így volt ez Giacomo Costamagna atya esetében is, akit Don Bosco személyesen választott ki a harmadik dél-amerikai expedíció vezetőjének két évvel később.
Vihar a Santa Rosán
Az argentin főváros segédpüspökével, Mariano Antonio Espinosával, és két másik szalézi szerzetessel, Evasio Rabagliati atyával és Savino Lazzarista szalézi szerzetes testvérrel, Costamagna atya felszállt a Santa Rosa hajóra, hogy Patagóniába hajózzon. Az utazásról az akkori rendfőnök, Paul Albera atya, Don Bosco második utódja a Kongregáció élén így számolt be: „Olyan szörnyű viharba keveredtek, hogy mindenki azt hitte, hogy végük van; és csak Szűz Mária, a Keresztények Segítsége különleges kegyelmének köszönhetően úszták meg sértetlenül.”
Maga Costamagna atya számos beszédének egyikében így emlékezett vissza: „ Mi, szegény misszionáriusok, miután egymásnak meggyóntunk, egymásnak ajánlottuk lelkünket, készen arra, hogy bármelyik pillanatban meghaljunk. A kapitány bezárkózott a kabinjába, a legénység sírt; mindennek vége volt a Santa Rosa szegény utazói számára. Amikor hirtelen Rabagliati atya emlékeztette Espinosa püspököt és engem, hogy mondjuk el a Segítő Szűz Mária kilencedét, és hogy ez a drága Anya biztosan nem hagy minket a hullámokban elpusztulni. Teljes szívünkkel rábíztuk magunkat, és imáink meghallgatást nyertek. A tenger mintha varázsütésre megnyugodott volna, és biztonságban partra tudtunk szállni. ”
A Colorado-sivatag
Miután tengeri kísérlete kudarcot vallott, Costamagna atya a következő évben, ugyanebben az időszakban, szárazföldi útra indult. „ A sivatag közepén, május 23-án eltévedtem, miközben a Colorado folyó partján a Segítő Szűz Mária első vecsernyéjét mondtam; azt hittem, hamarosan vadállatok prédájává válok, amelyek morgását nem messze hallottam. Teljes szívemből a Segítő Szűz Máriára bíztam magam, és másnap, amikor a nap lenyugodott az Andok mögött, Don Bosco fia elérte a Rio Negrót, és ott, Patagónia kapujában, a Szalézi Kongregáció felhúzta a Segítő Szűz Mária zászlaját, éppen az ő ünnepének napján. Ó! Éljen örökké Don Bosco drága Édesanyja!”
Patagónián túl
Oltalma lehetővé tette számára, hogy feladatát egyre nagyobb sikerrel és rendtársai, valamint a vatikáni hatóságok megbecsülésével végezze. „Ezért szentelte püspökké Davide Riccardi torinói érsek a Segítő Szűz Mária kegyhelyén” – meséli Albera atya. „Úti célja a gualaquizai jivarók területe volt, és az új lelkipásztor jól tudta, hogy ott mindenféle nehézséggel és veszéllyel fog találkozni. Mindazonáltal, teljesen a Szűz Máriába, a Keresztények Segítségébe vetett bizalommal, ugyanazon év október 31-én elindult úti célja felé, egy 107 fős, nagyszerű expedíció élén, amely szaléziakból és a Segítő Szűz Mária Leányaiból állt.”
ANS-Róma/Szaléziak.HU
