Az igazi Lucia de Narnia az umbriai Narniban született a 15. században, és november 16-án ünnepli emléknapját a világegyház. Akár ismerte C. S. Lewis Boldog Lúciát, akár nem, a 15. század végén született olasz kislány élete talán még csodálatosabban alakult, mint a Narnia-beli névrokonáé.
- S. Lewis nagy népszerűségnek örvendő Narnia-sorozata és a belőle készült filmek középpontjában négy testvér áll, közülük a legkisebb a tiszta lelkű Lucy (latinul és olaszul Lucia). Ő volt az első a Pevensie gyerekek közül, aki hitt.
Akár ismerte C. S. Lewis Boldog Lúciát, akár nem, a 15. század végén született olasz kislány élete talán még csodálatosabban alakult, mint a Narnia-beli névrokonáé.
Lucia Brocadelli az umbriai Narniban született 1476-ban. Már kiskorában is erős hittel bírt, és látomásai voltak. Amikor tizenévesen elvesztette édesapját, nagybátyja férjhez adta Milánó grófjához, akivel testvérként éltek együtt.
Az esküvő előtt a Szűzanya megnyugtatta, hogy csak bátran engedelmeskedjen, a házasságban nem fogja megszegni Istennek tett fogadalmát. Férje megengedte neki, hogy folytassa korábbi életmódját. Lúcia ellátta háziasszonyi teendőit, és szabadidejében folytatta bensőséges imaéletét. Grófnőként híres volt imádságos életéről és a szegényekről való gondoskodásról, akik számára saját kezűleg sütött kenyeret – bár ebben a legenda szerint segítségére volt jó néhány szent a mennyből.
Négy év a házassága után – isteni sugallatra – megkérte férjét, hogy engedje el, és visszaköltözött szülei házába. Kevéssel ezután, 1494. április 30-án belépett a domonkos harmadrendi nővérek közé. Egy éven át a római kolostorban élt, majd Viterbóba küldték, hogy ott új kolostort alapítson. Egy év elteltével Ferrarába helyezték alapítási céllal, és őt jelölték ki az ottani kolostor vezetésére. Nem volt olyan nyugodt, csendes így az élete, mint amire vágyott, ráadásul férje nem tudott belenyugodni elvesztésébe, ezért állandóan unszolta, hogy térjen vissza elhagyott otthonába. De végül Lúcia állhatatossága győzött. Olyan meggyőzően sikerült a férje lelkére beszélnie, hogy az elfogadta döntését, sőt maga is belépett a ferencesek közé, és ott élte le szentül élete hátralévő részét.
Lúcia életében folytatódtak a természetfölötti események. 1496. február 25-én megkapta az Úr szent sebeit. Megismerte a sebek fájdalmát, és sok testi-lelki kínban, vigasztalanságban volt része. Egy alkalommal Lúciának – mint főnöknőnek – meg kellett büntetnie néhány nővért szabályellenes viselkedésük miatt. Ekkor azok haragra gerjedtek, Lúcia ellen fordultak, és megrágalmazták. Kétségbe vonták sebhelyei valódiságát, csalónak nevezték. Ennek következtében végül is megfosztották főnöknői hivatalától, sőt az utolsó helyet kellett elfoglalnia az általa alapított és vezetésére bízott kolostorban. Még szavazati jogát is megvonták, valamint megtiltották, hogy elhagyja a házat, és a világiakkal szóba álljon. Isten megengedte, hogy félreismerjék őt rendtársai, amitől sokat szenvedett, de alázattal elviselt minden megpróbáltatást. Még lelkiatyjától is megfosztották, és egy ellene hangolt papot rendeltek gyóntatójául. Gyakori betegségeiben senki sem ápolta, teljesen magára hagyták. Lúcia 38 éven át viselte mindezt türelemmel, vállalva Jézusért minden szenvedést. És Isten nem hagyta magára, hanem megengedte, hogy Sienai Szent Katalin és Racconigi Boldog Katalin megjelenjen neki lelki vigasztalást nyújtva.
Csak Lúcia halálakor nyílt fel rendtársai szeme, amikor látták, hogy tényleg nagy örömmel indul az égi hazába, és közben angyalok énekét hallották. Végre felismerték Lúciában a szentet, és nagy tisztelettel temették el. 1544. november 15-én halt meg Ferrarában. Sírját 1935-ben áthelyezték Narniba. 1710. március 26-án avatták boldoggá.
Magyar Kurír/Szaléziak.HU
