Főoldal / Szalézi világ / Malajzia - Az első malajziai szalézi közösség igazgatójának levele
Malajzia - Az első malajziai szalézi közösség igazgatójának levele
2018-03-08 Csütörtök | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
A tavalyi év szeptemberében alapították meg az első szalézi jelenlétet Malajziában. A letelepedést előkészítő kelet-timori Andre Belo atya után a misszionáriusok 148-ik küldetésével érkezett meg a fülöp-szigeteki Ramon Borja atya és a fiatal spanyol testvér, Manuel Ruperez. A két szerzetes papból és egy testvérből álló nemzetközi közösség igazgatója Ramon Borja atya lett. Az első malajziai szalézi igazgató őszintén vall kezdeti nehézségeikről és Isten kifürkészhetetlen útjairól.
"Több mint hat hónap telt el azóta, hogy megérkeztem a malajziai Kuchingba. Őszintén szólva, akkoriban azt gondoltam, hogy az iskola építése - egyben az első jelenlétünk ebben az országban -, amelyet mi, szaléziaknak fogunk vezetni, már elkészült, folyamatban van, vagy legalábbis megkezdték az építését... Nos...Istennek más tervei vannak.
Mindaz, amit eddig magunkénak vallhatunk...azok a tervek ... Nagyon jó és nagyon optimista tervek, de még mindig csak tervek. Valóban, Isten útjai nem az emberek útjai. Életemben először találom valóban igaznak és élőnek az Iz 55,8-at. Korábban csak hallottam és olvastam róla. Most megtapasztalom. Isten azt mondja nekem: »Mert az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és az én útjaim nem a ti útjaitok.«
A tartományfőnök, Anthony Paul Bicomong atya legutóbbi (csak néhány nappal ezelőtt) és nagy történelmi látogatása (az első, amikor az Fülöp-szigeteki Szalézi Tartomány képviselői és a kuchingi érsek párbeszédet folytattak és döntéseket hoztak az iskola projektről és a szaléziak jelenlétéről az érsekségben) örömmel és hálával tölt el. Éreztük, hogy nem vagyunk egyedül. Nem maradtunk egyedül. Az egész rend, az egész tartomány velünk van. Tartományfőnökünk nem csak az egész tartomány imáit, üdvözletét és jókívánságait hozta magával, hanem konkrét és jelentős pénzügyi támogatást is, ami felbátorított bennünket.
Én magam, őszintén szólva, nagyon emelkedett hangulatban voltam, különösen akkor, amikor kikísértük őket (miközben az ég még sötét volt, bár már reggel volt). A valóság nagy kihívásai kezdtek erőteljesebben kirajzolódni - az a valóság, hogy az iskola, amelyről álmodunk, csak három év múlva alakul ki teljes formájában, csak akkor, ha többmillió ringgitünk (maláj pénz) lesz, és legalább egy minimális számú malajziai laikus mellénk áll, akiknek megvan a kompetenciájuk és a szívük is az ilyen jellegű kezdeményezésekhez, valamint olyan malajziai vállalatok vagy magánszemélyek, akik hajlandóak velünk partnerséget kötni, és így meg tudjuk szerezni a tanúsítványt a kormánytól, ami biztosan nem lesz könnyű és gyors.
Isten azt akarja, hogy várjak. Ez Isten akarata, amit én elfogadok. Ez az ő akarata, nem az enyém, és nem is a miénk. Istené... És csak az Ő idejében, kegyelmében, az Ő útjain fog kibontakozni. Az én elöljáróim, a tartományfőnök, a rendfőnök, az érsek és az emberek, akiket Isten folyamatosan küld, irányítsanak és vezessenek ahhoz, hogy az Ő eszköze legyek, mint alázatos, bár szenvedélyes, engedelmes és könyörületes szalézi misszionárius pap.
Kérlek, ne értsetek félre. Bocsássátok meg újdonsült misszionáriusként érzett mámoromat. Tudnotok kell, hogy itt annyira boldog vagyok, megtisztelt és reménykedő, annyira áldottnak érzem magam, és magam is áldás akarok lenni. Isten nem csak hogy valóra váltja Don Boscónak Malajziáról szóló álmát, hanem úgy érzem, hogy közben engem is megtisztít, alázatossá tesz, megerősít...
Mikor lesz az a holnap, amikor Don Bosco malajziai álma teljes valósággá válik? Nem tudom. Csak annyit tudok, hogy minden holnapot Isten birtokol, és a kezemet is Ő fogja.... És ez több mint elég számomra.”
ANS – Kuching/Szaléziak.HU
