Főoldal / Szalézi világ / Marmoritói Giovanni Massaglia, Savio Szent Domonkos barátja
Marmoritói Giovanni Massaglia, Savio Szent Domonkos barátja
2025-04-30 Tegnap | #Szalézi világ
Május 1-én van Giovanni Massaglia (1838. május 1. - 1856. május 20.), Bosco Szent János tanítványa és Savio Szent Domonkos barátja születésének évfordulója. Szemtanúként és dokumentált történészként, Don Bosco írásban is megörökítette barátságukat.
"Hosszú és bensőséges volt a Mondonióból származó fiatal Savio Domenico kapcsolata a nem messze fekvő Marmoritóból származó fiatal Massaglia Giovannival” – írja.
Giovanni Celestino Filippo Massaglia egy művelt és jómódú parasztcsalád elsőszülött fia, Massagliában született. 1853-ban, 15 évesen, a cocconatói alsó gimnázium után Chieribe mehetett volna, a felső gimnáziumba. Ehelyett hivatásának megnyilvánulásával felkeltette apja ellenkezését, aki mindentől megfosztotta, és Torinóba vitte, hogy keressen egy jótevőt, aki hajlandó lenne befogadni és támogatni a papi tanulmányait.
Giovanni jóképű fiatalember volt, jó felépítésű és erős alkatú, nagyon ígéretes a tanulmányaiban. 1855. szeptember 30-án maga Don Bosco öltöztette papi reverendába Becchiben.
Rövid, 18 éves életében János nem tett mást, mint „Isten szent és szerető akaratát”, hűen a jelmondathoz: „Ezt akarja Isten, és ezt akarom én is!”, amit örömmel és természetességgel, de bátorsággal és határozottsággal is kifejezett.
Egy egyszerű megfázásnak látszó betegség, ami miatt még a tanulmányait sem akarta megszakítani, nehogy szülei megfosszák a tanulás lehetőségétől, de ezek, hogy teljes gyógyulást biztosítsanak neki, (1856. február végén), hazavitték. Ennek az otthon tartózkodásnak az idején írt egy levelet barátjának a következő hangnemben:
Kedves barátom,
Úgy gondoltam, hogy csak néhány napot kell otthon töltenem, és utána visszamegyek az Oratóriumba, ezért ott hagytam az összes iskolai felszerelésemet. Most azonban rájöttem, hogy a dolgok sokáig tartanak, és betegségem kimenetele egyre bizonytalanabbá válik. Az orvos azt mondja, hogy javul a helyzet. Nekem úgy tűnik, hogy rosszabbodik. Majd meglátjuk, kinek van igaza.
Kedves Domonkos, nagy szomorúságot érzek távol tőled és az Oratóriumtól, mert itt nem találok vigaszt az áhítatgyakorlatokon való részvételben. Csak az vigasztal, ha visszaemlékszem azokra a napokra, amelyeket arra szántunk, hogy együtt készüljünk és járuljunk a szentáldozáshoz.
Mindazonáltal remélem, hogy bár testben elváltunk, lélekben nem fogunk elválni.
Addig is kérem, hogy menj be a dolgozószobába. Ott találsz néhány kéziratot, a közelben van barátom, Kempis De imitatione Christi című műve. Mindenből csinálj egy csomagot, és küldd el nekem. Vigyázz jól, hogy ez a könyv latin legyen; mert bár a fordítás tetszik nekem, mégiscsak fordítás, amelyben nem találom azt az ízességet, amit a latin eredetiben találok.
Fáradt vagyok a semmittevéstől; mindazonáltal az orvos megtiltja, hogy tanuljak. Sokat sétálok a szobámban, és közben gyakran mondom: vajon meggyógyulok-e ebből a betegségből? Vissza fogok-e térni a társaimhoz? Vajon ez lesz az utolsó betegségem? Hogy mindezekből mi lesz velem, azt csak Isten tudja. Nekem úgy tűnik, hogy mindhárom esetben kész vagyok Isten szent és szerető akaratát teljesíteni.
Ha van valami jó tanácsod, írd meg nekem. Mondd el, hogyan alakul az egészséged; emlékezz meg rólam imáidban és különösen, amikor szentáldozáshoz járulsz.
Légy bátor, szeress engem teljes szívvel az Úrban; hogy ha a jelen életben nem is maradhatunk sokáig együtt, remélem, egy napon boldogan élhetünk édes társaságban az áldott örökkévalóságban.
Üdvözlöm barátainkat és különösen a Szeplőtelen Fogantatás Társaságának testvéreit. Az Úr legyen veled, és gondolj rám mindig, a te szeretetteljes
Massaglia Giovannid
Domonkos teljesítette barátja megbízatását, és a következő levelet csatolta a kért anyaghoz:
Kedves Massagliám,
Levelednek örültem, mert ezzel megbizonyosodtam arról, hogy még élsz, mivel távozásod után nem kaptunk hírt rólad, és nem tudtam, hogy a Gloria Patrit vagy a De profundist mondjam-e.
A kért tárgyakat küldöm. Csak annyit kell megjegyeznem, hogy Kempis jó barátom, de ő már meghalt, és nem is költözik egyik helyről a másikra. Ezért fel kell keresned, meg kell ráznod, el kell olvasnod, és törekedned kell arra, hogy a gyakorlatba ültesd, amit ott olvasni fogsz.
Sóhajtozol, hogy itt milyen kényelmesen végezhetjük a jámbor gyakorlatokat, és igazad van. Amikor Mondonióban vagyok, ugyanez a bosszúság ér. Ezt úgy próbáltam pótolni, hogy naponta meglátogattam a Szentséget, és annyi társat vittem magammal, amennyit csak tudtam. Kempis mellett Boldog Leonárd „A szentmisében rejtett kincs”-et olvastam. Ha neked jónak tűnik, tégy te is így.
Azt mondod nekem, hogy nem tudod, visszatérsz-e az Oratóriumba, hogy meglátogass minket; az én testem is nagyon megviseltnek látszik, és minden azt sejteti velem, hogy nagy léptekkel közeledem tanulmányaim és életem végéhez. Mindenesetre tegyük ezt: imádkozzunk egymásért, hogy mindkettőnknek jó halála legyen. Aki közülünk elsőként jut a mennybe, az készítsen helyet barátjának, és amikor találkoznak, nyújtsa neki a kezét, hogy bevezesse őt a mennyei lakhelyre.
Isten őrizzen meg minket mindig az ő kegyelmében, és segítsen bennünket, hogy szentekké váljunk, de hamarosan, mert attól tartok, hogy nincs elég időnk.
Minden barátunk sóhajtozik az Oratóriumba való visszatérésedért, és szeretettel üdvözölnek az Úrban.
Testvéri szeretettel és ragaszkodással a legkedvesebb barátod
Savio Domonkos
Az ifjú Massaglia betegsége (alkatilag gyenge tüdeje, az elkapott tuberkulózis) eleinte enyhének tűnt; többször úgy tűnt, hogy tökéletesen legyőzte, többször visszaesett, míg végül szinte váratlanul életének végére ért.
"Eljött az ideje - írta plébánosa - a legnagyobb példamutatással fogadni szent katolikus vallásunk minden vigasztalását; az igaz emberként halt meg, aki elhagyja a világot, hogy a mennybe repüljön (1856. május 20-án este 10 óra volt; éppen akkor töltötte be 18. életévét)".
Savio Domonkos mélyen elszomorodott barátja elvesztése miatt, és bár beletörődött Isten akaratába, több napig gyászolta őt. Ez volt az első alkalom, hogy ezt az angyali arcot szomorúnak és a bánattól sírónak látták. Egyetlen vigasza az volt, hogy imádkozott és másokat is imádkozásra biztatott elhunyt barátjáért. Néha hallották, hogy felkiáltott:
- Kedves Massaglia, te meghaltál, és én mikor csatlakozom hozzád a mennyország mérhetetlen boldogságában?
Amíg Domonkos túlélte barátját, mindig jelen volt jámbor gyakorlataiban, és azt szokta mondani, hogy nem tudott úgy elmenni szentmisét hallgatni vagy valamilyen áhítatgyakorlaton részt venni, hogy ne ajánlotta volna Istennek annak a lelkét, aki életében oly sokat tett az ő javára. Ez a veszteség nagyon fájdalmas volt Domonkos gyöngéd szívének, és saját egészsége is erősen megromlott.
Giovanni Massaglia Isten akaratának teljesítésével elérte a szentség csúcsát, és segített az aranyló, de beteges fiúnak, Savio Domonkosnak, hogy gyorsan elérje azt. Domonkos társának lenni sokba került neki, az életébe került, de a nagy áldozatok hatalmas gyümölcsöt hoznak. Valóban, mi lenne a keresztény naptár, és különösen a szalézi naptár Savio Szent Domonkos neve nélkül?
www.massagliaesavio.altervista.org/Szaléziak.HU
