Mint Don Bosco – A nevelés szavai 15. – MEGHALLGATNI
2025-09-19 Ma | #Aktuális
nevelés • meghallgatás •
A legtöbb szülő azt hiszi, hogy figyel a gyermekeire. Úgy tűnik, ez egy egyszerű és nyilvánvaló tevékenység. Mégis, milyen gyakran figyelnek oda igazán és őszintén az anyukák és az apukák, teljes figyelmet fordítva arra, amit a gyerekeik mondanak vagy próbálnak mondani?
A meghallgatás vendégszeretete
Létezik olyan vendégszeretet, amely abban áll, hogy kinyitjuk otthonunk ajtaját, de van olyan vendégszeretet is, amely abban áll, hogy kinyitjuk a fülünket: ez a meghallgatás vendégszeretete. A gyermekünk meghallgatása érzelmi biztonságot nyújt neki, ízelítőt ad neki a bizalomból; ha meghallgatlak, az annak a jele, hogy tisztellek téged! A meghallgatás bizonyos értelemben már egy válasz is. Jacques Lacan francia pszichoanalitikus szakértő megjegyezte: „Amíg van valaki, aki meghallgat, nincs megválaszolatlan szó, még akkor sem, ha csendbe burkolózik.”
Nem elég "hallani": a "hallás" az akusztika problémája, a "meghallgatás" a szív problémája. Meghallgatni azt jelenti, hogy hagyjuk, hogy a másik szavai mélyen belénk hatoljanak, és teljes erejükkel ott rezonáljanak.
Konkrétan fogalmazva:
✦ Ne mondjuk a gyermekünknek, hogy: „Hagyj békén; túl sok a dolgom; mit akarsz még?”
✦ Üljünk le együtt.
✦ Irányítsuk rá csendes figyelmünket.
✦ Ne nézegessük folyton az óránkat.
✦ Nézzünk a szemébe. Nem csak a fülünkkel, hanem egész lényünkkel figyelünk. A tekintetünkkel, a befogadó szemünkkel figyelünk, hogy megértessük, hogy ő, a gyermekünk, abban a pillanatban a világot képviseli számunkra.
Don Bosco titka
„Hagyjátok, hogy a növendékek szabadon kifejezzék gondolataikat” – mondta Don Bosco munkatársainak. Ragaszkodott hozzá: „Hallgassátok meg őket, hadd beszéljenek sokat.” Don Bosco elsősorban a „meghallgatás” példája volt. Egy híres fénykép a fiúk gyónásai alatt ábrázolja őt: egész lénye figyeli, elmerül a figyelemben.
Az Életrajzi Emlékiratokban (MB VI, 438-439) így emlékeznek vissza: „Sokféle és komoly foglalkozása ellenére mindig kész volt atyai szívvel fogadni szobájába azokat a fiatalokat, akik négyszemközt kértek tőle audienciát. Sőt, azt akarta, hogy nagy bizalommal bánjanak vele, és soha nem panaszkodott a tapintatlanságuk miatt, amellyel néha zaklatták. Mindenkinek teljes szabadságot hagyott, hogy kérdéseket tegyen fel, panaszkodjon, megvédje magát, bocsánatot kérjen...”
Ugyanazzal a tisztelettel fogadta őket, mint a nagyurakat. Meghívta őket, hogy üljenek le a kanapéra, míg ő az asztalnál ült, és a legnagyobb figyelemmel hallgatta őket, mintha minden nagyon fontos lenne, amit mondanak..."
A legtöbb szülő azt hiszi, hogy figyel a gyermekeire. Úgy tűnik, ez egy egyszerű és nyilvánvaló tevékenység. Mégis, milyen gyakran figyelnek oda igazán és őszintén az anyukák és az apukák, teljes figyelmet fordítva arra, amit a gyerekeik mondanak vagy próbálnak mondani?
„Beszélek és beszélek, de senki sem figyel rám” – morgolódik Corinna (8). És Giuditta (7): „Szóval, éjszaka, az ágyban, hátat fordítok mindenkinek, a fal felé nézek és magamban beszélek, mert legalább magamra figyelek.” Egy büntetés-végrehajtási intézet kihallgatószobájában egy fiatalember keserűen azt mondta apjának: „Apa, tudod, hogy húsz év óta most először figyelsz rám?”
Gyakran előfordul, hogy amikor a szülők megpróbálják rávenni a gyerekeiket, hogy beszéljenek egy bizonyos problémáról, sehova sem jutnak, végül egymást irritálják, és a kommunikáció megszakad.
✦ Hallgassuk meg őt együttérzéssel, még akkor is, ha nem értünk egyet a hobbijaival vagy egyes furcsaságaival.
✦ Ne szakítsuk félbe folyton, és ne ítélkezzünk azonnal: „Nagy ostobaságot tettél!”, hagyjuk, hogy a gyerek kiadja magából az érzéseit.
✦ Minden kérdésre azonnal válaszolunk.
✦ A szülők hozzászoktak ahhoz, hogy beszéljenek a gyerekeikkel. Meg kell szokniuk, hogy beszéljenek a gyerekeikkel, és a gyerekek megtanulják, hogy a párbeszéd mindig a másik személy meghallgatásával kezdődik.
Ha így meghallgatjuk, nemcsak kiváló pszichológiai orvosságot adunk gyermekünknek (a meghallgatás mindig terápiás hatású!), hanem egy rendkívüli, emberibb, azaz nevelő találkozás élményét is: egy felejthetetlen találkozást, amely hatékonyabb, mint ezer szó. A szavakat el lehet felejteni, de az ölelést nem. Meghallgatni annyi, mint megölelni!
A hallgatás életet ad, ahogy ez a kedves történet is emlékeztet minket:
Sok évvel ezelőtt, Kínában élt két barát. Az egyik nagyon jól játszott hárfán. A másik nagyon jól hallgatta.
Amikor az első például a hegyekről játszott vagy énekelt egy dalt, a második azt mondta: „Látom a hegyeket, mintha előttem lennének!”
Amikor az első egy patakról játszott, a hallgató elragadtatva mondta: „Hallom, ahogy a víz folyik a kövek között!” De egy szomorú napon a hallgató megbetegedett és meghalt, az első barát pedig elvágta hárfája húrjait, és soha többé nem játszott.
Csak akkor létezünk igazán, ha valaki meghallgat minket.
Pino Pellegrino – bollettinosalesiano.it/Szaléziak.HU
